Bessenyei Gábor: Az első csók és egyéb démonok {+ Interjú}

„Nem kell magabiztosnak lenned,  csak annak kell látszanod.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 368
Fülszöveg:

Vajon ​mi az ijesztőbb: egy szellem vagy életem első csókja?
Patrik tizenhat éves, és úgy érzi, már nagyon ideje lenne járni valakivel. Amikor észreveszi, hogy Emma, a suli egyik legszebb lánya egyre biztatóbb jeleket küld felé, alig hisz a szerencséjének.
Minden szuperül alakul, ám egy éjszaka megjelenik a kollégiumban Patrik halott kutyájának szelleme.
De mit akar tőle a frissen eltemetett házi kedvenc? És miért beteg Patrik édesanyja, ha az orvosok nem találnak semmi okot?
Patrik maga kezd nyomozni.
Felkeresi egyik régi iskolatársát, Lilit, akiről azt pletykálják, hogy igazi boszorkány.
Szellemek, átkok, éjszakai szeánszok – kiderül, hogy a lánynak mindez meg sem kottyan, de a sötét erő, ami Patrik családját fenyegeti, sokkal kegyetlenebb, mint bármelyikük sejtette volna.
Patrik úgy érzi, kettészakad az élete.
Odahaza egy ismeretlen misztikus fenyegetés telepszik rá, miközben a kollégiumban próbálja teljes szívvel belevetni magát első párkapcsolatába, túlélni az első ügyetlenkedéseket, a bizonytalanságot, és rosszindulatú szobatársa kötekedéseit.
Lehet esélye a szerelemre, ha közben egy alattomos túlvilági lény a családjára tör?
Nyerj bepillantást egy kamasz srác féltve őrzött titkaiba!

Egy újabb olyan könyv, ami karácsony óta türelmesen várakozik, hogy végre sorra kerülhessen. Igazából még én magam se tudom, miért vártam vele eddig, hiszen abban a megtiszteltetésben volt részem annak idején, hogy előolvashattam a regény elejét. Talán pont ezért tologattam a várólistámon, hogy elfeledjem az első néhány tíz oldalt, és úgy vegyem kézbe, mintha egy teljesen új élmény lenne.
Most, hogy itt rizsáztam egy sort, a lényeg, hogy végül elkezdtem olvasni a regényt.

Történetünk főszereplője a tizenhat éves Patrik, aki egy debreceni kollégium lakója, és akivel elég furcsa dolgok történnek, miután meghalt a kutyája. Konkrétan az eb visszatért az életbe szellemkutya képében, a probléma csupán annyi, hogy ezt a fiún kívül senki nem tudja.  Ha pedig a természetfeletti események nem okoznának a fiú számára elég fejtörést, ott van még Emma is, akiről nem tudja abbahagyni az ábrándozást.
No de, mit tegyen egy srác, akinek még soha nem volt barátnője, és akit elhunyt kutyája kísérget, és még az otthonában is furcsa események történnek? Amikor pedig azt hiszi, hogy ennél rosszabb már nem lehet, kiderül, hogy de, mégis.

Van egy jó meg egy rossz hírem.
Kezdtem a rosszal, legyünk túl rajta hamar.
Nem szoktam bejegyzésben erre kitérni, de most egyszerűen muszáj… mert… mert muszáj, na. Képtelen vagyok megbarátkozni ezzel a borítóval.  Mondjuk az tuti, hogy pont olyan hátborzongatóan sötét, mint a történet, de miért van rajta virág?! Elolvastam a könyvet, és esküszöm nektek, nincsen benne virág motívum. Tarot kártya, fekete kutya, szenteltvíz… az van, de virág egy szál se. Szóval kérdem még egyszer: MIÉRT?

Oké, most, hogy kidühöngtem magam a borító miatt, jöhetnek a jó benyomások.
Nem tudom, hogy Gábor így tervezte-e, vagy csak én vagyok mostanában ilyesmire túlságosan fogékony/érzékeny, de ez tényleg borzongató lett.
Konkrétan este tíz után inkább nem olvastam, mert megszállta az agyamat, és szellemkutyával, meg átkokkal álmodtam, miközben mászkáltam egy kollégium kihalt folyosóin. Szóval, okozott nekem a könyv álmok tekintetében néhány igazán akció dús éjszakát.
Kicsit a Repo man című film jutott eszembe olvasás közben: nem nevezném ijesztőnek, de pszichére mégis hat. Ez pedig kissé para.

Az ezotéria olyan távol áll tőlem, hogy azt megfogalmazni nem tudom, igazából mindenféle erre irányuló tudásom kimerül az EZO TV-ben (amit egyébként rendszeresen el szoktam kapcsolni).
Itt valahogy mégis ideillő volt, és érdekessé, nem mindennapivá tette a történetet, tett bele egy plusz, sokszor véleményem szerint izgalmasabb szálat, mint a kollégiumi. Utóbbit kissé sablonosnak éreztem, szívesebben olvastam Patrik és a bányacsapat kalandjait.

Ha már említettem Patrikot. Most remélem, senki nem fog rám megharagudni, de nekem elég ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban. Szerettem, hogy nem olyan mindenre kész, mindennel tisztában lévő izomagy, egyre kevesebb ilyen tiszta lelkű főszereplőről olvasok. Ráadásul kötélből voltak az idegei is, hiába mondta, hogy ő most be van tojva. Viszont az, hogy néha mennyire nem tudott dönteni, és mennyi lehetőséget kihagyott a lánynál, amiatt kissé pipa voltam.

Akkor ott van a két női főhőseink, Emma meg Lili. A történet szerint inkább előbbit kellett volna megkedveljem, én mégis Lili párti maradtam végig. Talán azért, mert valóban vagány és talpraesett, olyan, akit az ember (fia) barátnőnek, de csupán havernak is szívesen elfogad.
A boszorkányosztagot meg Titánt nagyon bírtam, és kivételesen a szülőkkel se volt problémám. Olivérre mondjuk kíváncsi lennék a későbbiekben, Mr. Agyakorikérdésekmegmondja fiatalembernek vajon hogy alakul a jövője. Az ő karakterében sok lehetőséget látok, remélem a szerző is.

Ezzel a könyvvel szépen kiléptem a komfortzónámból, és nem biztos, hogy a jövőben újra megtenném, de Bessenyei Gábor könyve különleges élmény volt.
Néha ugyan nem éreztem azt, hogy mindenáron olvasni akarom, az utolsó százötven oldalt mégis egyszerre daráltam le, szóval kérem szépen, ez a regény mégiscsak tud valamit. Vagy az írója.
 Aki kivárja, hogy igazán beinduljanak az események, nem fog csalódni.
Izgalom, borzongás, titokzatosság itatja át a lapokat, mi pedig oldalról oldalra válunk a történet részévé, és a főhőssel együtt keressük meg a választ a rengeteg kérdésre.
Egyszer mindenképp érdemes neki egy esélyt adni, és szigorúan világosban érdemes olvasni.

Bejegyzés EXTRA
- Interjú Bessenyei Gáborral -

Hikari: Tavaly előtt jelent meg az Olimposz legyőzése trilógiád befejező kötete. Neked íróként milyen érzés volt, hogy nincs tovább, lezárult?

Bessenyei Gábor: Éveken át csak Az Olimposz legyőzése trilógiával foglalkoztam, közben nagyon sok ötletem felhalmozódott, amiket egyszerűen nem volt időm megvalósítani. Így a trilógia lezárása a szokásos „valami véget ért” érzés mellett azért felszabadulást is hozott magával. Hozzám nőttek a szereplők, az igaz, de mivel a szerkesztés után rögtön más munkába kezdtem, elfoglaltam magam, egyáltalán nem éreztem meg a hiányuk. És azóta sem.

A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy tavaly még írtam egy előzménynovellát a trilógiához, és idén is tervezek egyet, szóval mondhatni még nem szakadtam ki teljesen Az Olimposz legyőzése világából. De jó eséllyel ez lesz az utolsó olyan történetem, ami kapcsolódik a trilógiához. 

H.:  Hogy jött Az első csók és egyéb démonok megírásának gondolata? Rögtön a trilógia befejezése után, vagy érnie kellett az ötletnek?

B. G.: Az alapötletet a kutyám halála hozta, még 2015 márciusában, hónapokkal azelőtt, hogy az első regényem, A jövő harcosai megjelent volna. Akkor még csak homályos elképzeléseim voltak, de nem azért nem kezdtem hozzá rögtön, mert érlelni akartam az ötletet, hanem egyszerűen nem volt időm foglalkozni vele. Az az év nyilván A jövő harcosairól szólt, szerkesztésről, megjelenésről, Facebook oldal indításról, nyilvánosság elé lépésről és így tovább. A következő évek pedig a folytatások megírásával teltek.

De azt hiszem, összességében nem bánom, hogy így alakult, mert ha nem is volt benne tudatosság, az ötlet tényleg szépen megért, kibomlott bennem az évek alatt, és valószínűleg teljesen másképp írtam volna meg, ha még 2015-ben megpróbálkozom vele.

H.: Mit gondolsz, változtál A jövő harcosai illetve Az első csók és egyéb démonok írása közt eltelt években? Ha igen, miben?

B. G.: Biztos, hogy változtam, de nem feltétlenül olyan jelentősen, hogy ezt észrevegyem magamon. Írás szempontjából túl voltam már három komoly szerkesztésen, ami alatt sokat tanultam, és ma már sokkal tudatosabban írok, mint négy évvel ezelőtt. 

H.: Hogy zajlott Az első csók és egyéb démonok munkafolyamata? Készítettél vázlatot, mielőtt/miközben írtál?

B. G.: Az ötlet megszületése után évek teltek el, mire tényleg írni kezdtem a regényt, mert Az Olimposz legyőzése trilógia mellett nem jutott másra időm. Amikor pedig egyszer felszabadult egy hónapon, rögtön neki kezdtem Az első csók és egyéb démonoknak, de akkor, hogy jól tudjak haladni, szinte csak az izgalmasabb, akciódúsabb szálat írtam meg. Korábban az volt rám a jellemző, hogy elkezdtem írni a történetet az elején, majd befejeztem a végén. Ez az első olyan írásom, amiben ennyire külön kezeltem a szálakat. De mielőtt belefeledkeztem volna az írásba, közbe jött A feledés folyója szerkesztése, aztán A háború lelke megírása.  Több, mint egy év telt el, hogy újra folytathattam a megkezdett történetet. Ilyen hosszú szünetet egyetlen másik regényemnél sem tartottam.

H.: A kéziratnak mást volt a címe, mint ami a végleges lett. Sokáig gondolkodtál a címen? Bántad a változtatást?

B. G.: Négy regényemből kettőnek (A feledés folyója, A háború lelke) én adtam a címét, egyben erősen benne voltam, még ha tökéletesen nem is voltam elégedett vele (A jövő harcosai), míg Az első csók és egyéb démonok ilyen szempontból (is) egy nagyon elátkozott történet. Egyetlen normális cím sem jutott eszembe, míg végül júniusban, a könyvhéten, a szerkesztőmnek, Kozma Rékának köszönhetően megszületett egy olyan cím, ami úgy tűnt, mindenkinek tetszik és végleges lehet, ez volt a Lányok, szellemek és egyéb pokolbéli furcsaságok.

Aztán másfél hónappal a megjelenés előtt a kiadónál újra elővették a kérdést, és több szempontot is mérlegelve úgy döntöttek, hogy Az első csók és egyéb démonok cím jobban passzol a történethez. Mivel a Lányok, szellemek és egyéb pokolbéli furcsaságok nem az én ötletem volt (habár szerettem), könnyen el tudtam fogadni a kiadó érveit. Egyetlen dolog miatt nem örültem a változásnak: addigra már hónapok óta ezt a címet használtam, ezt ültettem el a köztudatban, sokan meg is szerették, nekem viszont el kellett kezdenem a váltásról kommunikálni, és úgy éreztem, erre kevés időm maradt.

Végül, hogy ez a sokak által kedvelt cím se vesszen el teljesen, Az első csók és egyéb démonok előzménynovellája a Lányok, szellemek és egyéb kísértések címet kapta.

H.: A kéziratban esetleg szükség volt nagyobb változtatásra (gondolok itt például jelenet kihúzására/módosítására), a végleges verzió előtt?

B. G.: Nem. Ilyen szempontból ez volt a legunalmasabb és legegyszerűbb szerkesztésem. Semmilyen nagyobb módosítás nem történt.

H.: A történet mondhatni "két szálon fut", az egyiknek a középpontja Debrecen illetve a középiskolai élet, Ezek megírásához mennyire merítettél a saját életedből?

B. G.: Élmény szinten sokat, a konkrét eseteket viszont próbáltam kerülni. Ennek ellenére, amikor végeztem a regénnyel, rájöttem, hogy egy-két eset azért volt annyira ismerős és tudtam könnyen beleélni magam, mert velem is történt hasonló.

De például az, hogy a gimnáziumban kollégista voltam, éltem a családomtól távol, napirendek és keretek közé szorítva, nagyon sokat segített abban, hogy hiteles képet festhessek a kollégiumi életről.

H.:  A másik szál pedig az ezotéria irányába viszi el az olvasót: átkok, sötét erők, rontások. Hiszel esetleg ezekben? Ha nem, mennyi időt vett igénybe a kutatómunka? Mennyire volt nehéz használható anyagot találni a témában?

B. G.: Nem mondanám, hogy hiszek benne, de ez a téma így vagy úgy, gyakran az ember elé kerül, én pedig olyan földhöz ragadtabb misztikus szálat akartam, ami sokak számára ismerős lehet. Ugye ekkor Az Olimposz legyőzése trilógia után voltam, három kötetnyi világmegmentés után, ezért ebben a történetben szerettem volna az egyénre koncentrálni, és a misztikus vonalon is valami emberközelebbit mutatni.

Viszonylag kevés kutatást végeztem, inkább a saját ötleteimmel egészítettem ki az általam ismert dolgokat. Nem azt mondom, hogy nem néztem semminek utána, de ez csak töredéke volt a korábbi regényeimbe fektetett kutatásoknak.

H.: Ha Patrik a fiatalkori éned lenne, te pedig immár felnőttként tanácsot adhatnál neki, mit mondanál neki?

B. G.: Nem biztos, hogy tudnék mondani neki bármit is, leginkább azért nem, mert nem hiszek az általános tanácsok erejében. Mondhatnám, hogy „Legyél bátrabb, mert a te korodban szinte mindenki ugyanolyan bizonytalan, mint te”, de ki tudna megfogadni egy ilyen tanácsot, ha épp önbizalomhiányban szenved? Viszont, ha konkrét esetekről lenne szó, azt hiszem, sok középiskolai helyzet megoldásában segíthetnék neki, mert ma már jobban átlátom, hogy mi miért történt akkor, ami benne a sűrűjében még sokszor zavarosnak tűnt

H.: A főhős életében két fontos lány is feltűnik, bár kifejezett vonzalmat egyikük iránt érez csupán. Te Lilit vagy inkább Emmát választanád barátnőnek, ha újra tizenhat éves lehetnél?

B. G.: Abszolút Lilit. *mosoly* Abban viszont nem vagyok biztos, hogy tényleg hozzám való lenne.

Lili kicsit emlékeztet Adriára Az Olimposz legyőzése trilógiámból, és ott is ő volt a kedvenc karakterem.

H.: Dolgozol most valamin, tervben van új regény? Az első csók és egyéb démonoknak lesz esetleg folytatása?

B. G.:  Úgy gondolom, hogy ez egy kerek, lezárt történet. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnám folytatni, sőt, ötletem is van hozzá, de ez csak akkor valósulhat meg, ha az olvasók szeretnének folytatást, és lenne egy ilyenfajta nyomás. De az eddigi visszajelzések alapján (legalábbis, amik eljutottak hozzám) azt tapasztaltam, hogy az olvasók elégedettek a mostani befejezéssel.

És már csak azért sem gondolkodom a folytatásban, mert igen, jelenleg is dolgozom valamin. Sőt, mondhatni egyszerre több mindenen. Az egyik egy ifjúsági kalandregény, ami egy misztikus focibajnokságra épül, és ami sajnos már lassan egy éve 80%-os készenlétben áll, de még nem volt alkalmam befejezni.

A másik regény a fontosabb most, de arról sajnos még nem mondhatok semmit. Az biztos, vagy ez jelenik meg tőlem idén, vagy semmi. Most épp a közelgő leadási határidő a legnagyobb ellenfelem. *mosoly*

Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál a válaszokra.
*Hikari