Marissa Meyer: Scarlet (Holdbéli krónikák 2.)

„Nagyon elege van már abból, hogy mások döntsenek az életéről. Itt az ideje, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és ne mindig csak az legyen, aminek mások mondják.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 472
Fülszöveg:
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál a cellájából, de még ha sikerrel is jár, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.
Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő utcai harcossal, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel.

Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…

Tavaly elolvastam a sorozat első részét, majd elkunyiztam  AniTigertől a folytatást, de akkor nem igazán szippantott be, emlékeim szerint olyan harminc oldal után letettem a könyvet. 
Aztán a napokban gondolkodtam, milyen agykikapcsolós könyvet olvassak és ez került a kezembe, ezúttal nem is hagytam félbe. Tényleg vannak könyvek, amiket nem mindegy, mikor olvas el az ember.

Cinder börtönben ül, Kai most már császár, és mindketten igyekeznek elfelejteni a bálon történteket, de nem nagyon járnak sikerrel, a gondolataik egy kis részében azért ott van a másik.
Scarlet mindenáron próbál eltűnt nagymamája nyomára bukkanni, és nem foglalkozni a háta mögötti sugdolózásokkal. Farkas a semmiből tűnik fel, és ajánlja segítségét a lánynak.
Négy szereplő, két, egymástól független küldetés.
A kérdés azonban csak egy: vajon sikerrel járhatnak szereplőink?

Több, mint egy éve került a kezembe az első rész (direkt megnéztem most molyon az olvasási dátumot),  kedvem viszont nem volt most újraolvasni, úgyhogy kicsit félve kezdtem bele a folytatásba, nem voltam benne biztos, hogy mindent érteni fogok.

Szerencsére a könyv ott veszi fel Cinder szálát, ahol lezárta az első részt, és még magyarázatokat is ad az előzményeket illetően, így eszembe jutottak az események.
Scarlet (szála) viszont teljesen új, emiatt nem szorul magyarázatra, ő az, akit a történet során folyamatosan megismerünk, a motivációját, a célját.

Azt hiszem, talán pont emiatt lehet az, hogy főleg Scarlet és útitársa, Farkas kerül a fókuszba. Örültem is ennek, igazán kiszámíthatatlan és izgalmas útjuk volt, olyan, amit olvasva én magam is lerágtam a körmömet, és két tankönyvi, elég száraz fejezet között pont erre volt szükségem: hogy gondolatban én magam is vonatokról ugorjak le, erdőben talpaljak…  A Holdbéli krónikák második részében pont annyi kaland van, hogy kirántson egy kis kicsit a mindennapok unalmas gondolatai közül.

A címszereplő mellett Cinder és partnere Thorne kap még egy nagyobb, bár számomra talán kevésbé izgalmas hangsúlyt. Ők főleg menekülnek, bújkálnak, meg a kiborglány próbál rájönni arra, hogy mégis kicsoda ő valójában, de ennek ellenére az ő szálukat is élveztem.
Ebben a kötetben sajnos Kai csupán egy nyúlfarknyi szerepet kapott, ezt sajnáltam.

Amúgy meg emelem kalapot Marissa Meyer írónő előtt, hogy mindkét női főszereplőt igazán talpraesettnek és céltudatosnak ábrázolja. Scarlet és Cinder is elfogadja ugyan a segítséget, de igazából egyikük sincs rászorulva, megállnak a saját lábukon.
Előbbinek a nagymamája a világ közepe, épp ezért még arra is hajlandó, hogy egy vadidegennel induljon útnak, és ez eredményezi a már fentebb említett kalandos utazást.
Cinder pedig pont olyan alkatrész és gépzseni, mint ahogy az első részben megismerhettük, de ebben a kötetben talán több érzelmet mutat.

A férfi főhősök, Farkas és Thorne viszont pontosan egymás ellentétei. Előbbinek a zöldségismerete egyenlő a nullával (jókat mosolyogtam ezeken a részeken), és az elején ugyan kissé elveszettnek, szinte félénknek tűnik, a történet alakulásával az ő személyisége is változik, ahogy egyre több mindent elmondd magáról.  Thorne is zseniális, határozottabb, viszont szuper stílusa van, imádtam a megszólalásait.

Örülök, hogy adtam egy második esélyt a történetnek, megérdemli!
Marissa Meyer ezúttal sem okozott csalódást,  szuper módon szövi a szálakat, úgy alakítja a dolgokat, hogy egészen a végéig ne állhassanak a kirakó darabjai.
Izgalmas sci-fi még mindig, amiben épp csak egy leheletnyi romantika van, de nem is kell több, ennek a sorozatnak nem az a mozgatórugója. Hanem a titkok, az apró részletek.
Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, van még ebben a sorozatban potenciál, az tuti.

*Hikari