Kavarás

 Angol cím:
Blended
Műfaj:
romantikus, vígjáték, komédia
Hossz:
117 perc
Kiadás éve:
2014.07.03
IMDB:
6.9/10
Az első randik szabálya egyszerű: tégy próbát, dönts gyorsan, ha pedig nem tetszik a másik, lépj le azonnal - és örökre. E film férfi hőse (Adam Sandler) így is tenne. Amikor első randija az egyébként kedvesnek tűnő szöszivel (Drew Barrymore) nem jön össze, elegánsan távozni készül ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában.
A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezi, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitte.

Mint a legtöbb filmet, ezt is már régóta meg szerettem volna nézni, csak valami mindig közbeszólt. Vagy kedvem nem volt, esetleg időm, vagy ezek keveréke.
Hideget-meleget hallottam a filmről, talán ezért is húztam ennyi ideig. Aztán végül csak rávettem magam, és mit ne mondjak, nálam pozitív volt a csalódás.
A lényeg már kiderül az előzetesből is, - ezt az értékelés végén meg is találjátok - de az igazi bummot azért a filmre tartogatták. Még jó, hiszen ha minden kiderülne, ki nézné meg? :)
Nem fogok sokat írni a filmről, mert nem vagyok az spoilerezős típus. De annyit mondok, hogy nálam sírva nevetős volt néhány jelenete. De képzeljétek csak el, ahogy egy apuka a tini lányának akar betétet venni, és azt se tudja mi merre hány méter. Ugye, azért ez nem éppen egy fapofával ki lehet bírni jelenet.
Vagy éppen ott az anyukához tartozó két vásott kölyök. Az egyik felgyújtja a pólóját, amit a másik poroltóval el is olt, csakhogy aztán a habból kap egy adagot a bébiszitter is. És amikor megtudjuk a "kapcsolatot" a bébiszitter és a nagyobb srác között...a nevetés garantált.
És akkor még el sem indultak arra a bizonyos családi üdülőhelyre. Mit ne mondjak, én se panaszkodnék, ha olyan helyen kellene töltsem a szünetem, és bizony ha kell még az idegesítő társakat is elviselném.
Gondolom az Old Spice reklámot senkinek nem kell bemutassam. Na az a csodálatos izmos nigger pasi elég sok szerepet kap a filmben, és amíg ő a bicepszét mutogatja, mi a rekeszizmainkat tornáztathatjuk,
Sok kalandba, félreérthető helyzetbe, megmosolyogtató szituációba kerülnek szereplőink az alatt a bizonyos egy hét alatt, és utána se fog rögtön minden könnyedén visszarázódni a régi helyzetbe.
De nem árulok el többet, lessétek meg magatok. Aki sokat akar nevetni, szereti a szép tájakat, és úgy igazán elutazna valahová legalább ezalatt a másfél óra alatt, az nézze meg! Nem fogja megbánni, erről kezeskedem.

És akkor az a bizonyos előzetes:)

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.