Jennifer L. Armentrout: Origin (Luxen 4)

„Mind őrült dolgokra vagyunk képesek azért, hogy megvédjük a szeretteinket."

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám:  432
Fülszöveg: 
Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt. 
Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.
Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül.
Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.
Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel. 
Katy számára csak a túlélés marad.
Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek? 
Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.
A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy? 
Együtt maradnak egyáltalán?

HA még nem olvastad az Opált, a bejegyzés SPOILEREKET tartalmaz!



Najó, emberek ez kezd egyre abszurdabb lenni. Vagy legalább is valami olyanná válik, ami már túl terjed a könyvmoly- és blogger határaimon. De komolyan Jennifer drága...biztos írónak készültél és mondjuk nem egy gyilkosnak?
Merthogy én többször majd meghaltam olvasós közben az biztos mint az északi fény. Annyi gondolat van bennem, hogy azt se tudom hol/melyikkel kezdjem...de azért belevágok, hátha még valami értékelhető is kisül belőle.

Szóval mint már megszokhattuk, nincsenek óriási nagy ugrások két kötet közt az egyik ott folytatódik ahol a másik abbamaradt.
Jelen esetben ott, hogy a mi túlvilági Rómeónkat és Júliánkat elszakították egymástól, és gőzünk sincs arról, hogy mi lesz egyikkel vagy a másikkal.
Mielőtt tovább mennék, meg kell említenem valamit: váltott szemszögű a regény. Igen, jól olvastátok...Végre nem csak ajándék fejezetnyi részeket kapunk a mi kedvenc idegenünkből, hanem valóban, folyamatosan a fejébe látunk. Mit ne mondjak, nekem ettől úgy csillogott a szemem mintha...hirtelen összeolvasztották volna a karácsonyt, a szülinapom, a hanukát, a haloweent...oké, leállok mert ennyire azért nem, csak gondoltam szemléltetem. 

Térjünk vissza a történetünk fő(bb) szálához, illetve szálaihoz, hogy egész pontos legyek.
Kezdem Katy-vel, hiszen hölgyekké az elsőbbség: ott maradt a Daedalus karmai között, pont mint Daemon testvérének szerelme. És pont mint Beth, ő se tudja, mi történik vele. Nem tehet mást, sodródik az árral, miközben igyekszik kapaszkodót találni, hogy az örvény ne válhasson olyanná, amit már képtelen kezelni. 
De ez nehéz. Nagyon is. Olyan titkok tudója lesz, amit nem könnyű cipelni. Olyan dolgokat lát és él át, amik még őt magát is az őrület határáig sodorják. 
Ha lenne is menekvés, a kép szemcsés. Az állott víz teljesen zavarttá vált. És nem lehet tudni, ki mozgatja valójában a szálakat.

Eközben persze Daemon is megjárja a saját poklát; bár férfi főszereplőnk inkább a saját lelke bugyraiban fürdik nem éppen élvezettel. Ugyanabba a helyzetbe került a testvére, és ugyanúgy is dönt: Katy fontosabb bármelyik luxennél.
Bármit megtenne a lányért. Meghalna. Ölne. Vagy éppen önként sétálna a Daedalus karmaiba.
És akkor innentől megindul a lavina. Luxen és hibrid egy olyan szervezet uralma alatt, akikről azt mondják, hogy rosszabbak egy rajnyi arumnál? 
Itt bizony nem lesz tökéletes-egymásratalálós-boldoganélnek.
A káosz-anarchia-forralom forgatókönyv sokkal valószínűbb.

Igazából mint ahogy korábban mondtam már, az Opál terv volt csupán, előkészítés. Itt, ebben a kötetben izzik be igazán a gépezet.
Amit a két főhősünknek kellett átélnie, kegyetlen volt. Nem tudok rá jobb szót. Ja de, mégis: Kegyetlen, abszurd, embertelen, és teljesen 110%-ban őrültség. És ezzel kapcsolatban nem is mondanék többet, mert tuti nem bírnám ki spoilerek nélkül. Maradjunk annyiban, hogyha élénk a képzelőerőd, néhány jelenethez igazán gyomor kell.
Az egész történet kaotikussá válik, amilyen tulajdonképpen a helyzet is. Nem lehet tudni, mi az igaz, mi szemenszedett hazugság, kiben lehet bízni, és kit jobb inkább eltenni láb alól. Bár van egy mondás, miszerint a barátainkat közel kell tartani, ám az ellenségeinket....


Volt egy pont, ahonnan egyszerűen már nem tudtam letenni a könyvet, mert féltem, hogyha így teszek, a szereplők csinálnak valamit nélkülem, én pedig elveszítem a szálat. Úgyhogy szinte folyamatosan faltam a sorokat. Lehet ezért végeztem vele alig két nap alatt? 
Azt hinné az ember, hogy ezzel a kötettel végre eljön a korábban említett meseszerű happy end, ám aki erre számít, szólok, hogy úgy fogja érni az, amit helyette kap, mint egy gyomron rúgás. 
Szó sincs boldogságról. Mondjuk végről sem. 

Az írónő újra olyan utolsó mondatot alkotott, hogy legszívesebben már olvasnám a következő kötetet, ám inkább mégis hagyom, hogy leülepedjen ez az egész. 
Nem lehet csak úgy  a folytatásért nyúlni. Bejeztem rendben, érdekel, - nagyon is - a további alakulása a történetnek, valami mégis visszatart.
Ez nem egy egyszerű romantikus regény, megspékelve egy kis fantasy szállal. Közel sem. Ott rejtőzik benne sok más: küzdés, könnyek, vér, erő...és egy átkozott világvége is, ami robbanással fenyeget.