B. N. Toler: Lélekvesztők

"George-ban magamat látom, és a vagynak, hogy meg akarom őt menteni, rengeteg köze van ahhoz, hogy magamat akarom megmenteni. Mintha azzal, hogy kirángatom őt a fekete lyukból amibe belesüllyed, esélyem lenne ra, hogy túléljem azt a poklot, amiben hat éve élek.
Ike-ban reményt látok. Azt látom, hogy elég szeretettel talán bárkit meg lehet menteni."

Kiadó: WOW
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
Hat ​​évvel ezelőtt egy tragikus baleset megváltoztatta az életem. Örökre.
Charlotte a nevem, de általában Charnak hívnak. És van egy különleges képességem: tudok a holtakkal beszélni.
Látom azokat a lelkeket, akik nem tudnak átkelni, mert valamilyen elvarratlan szál még itt tartja őket. Fáradhatatlanul segítettem nekik, de ennek az volt az ára, hogy feladtam a saját életem. Végül pénz, otthon és remény nélkül már csak egy megoldást találtam.
De abban a pillanatban, ahogy a halálba ugrottam volna, Ike McDermott megmentett. Ez a jóképű katona megmosolyogtat és felvidít mindenkit. Kedves és gyengéd.
És nem él.
Megállapodást kötöttünk. Segít nekem otthont és munkát találni, ha én is segítek neki. Az ő lezáratlan ügye az ikertestvére. George szétesett Ike halála óta, aki addig nem bír békében átkelni, amíg a bátyja élete egyenesbe nem kerül.
Amikor beleegyeztem az alkuba, fogalmam sem volt, hogy bele fogok szeretni mindkettejükbe. Márpedig azzal, ha megmentem George-ot, el kell engednem Ike-ot.
De hogyan mondhatnék le a szívem feléről?




Kezdeném azzal, hogy amivel általában nem szoktam: egy csoda ez a boritó
Amikor megláttam, tudtam, hogy nekem ez kell.
Aztán a tartalom ezt még biztosabbá tette.
Amikor pedig olvasni kezdtem, az első oldalak után megszerettem.

Főszereplőnk Charlotte, akinek az a képessége, hogy látja a halottakat.
Csakhogy ez nem valami kellemes, és egy idő után betelik nála a pohár.
Amikor pedig rászánja magát, hogy végetvet ennek az egésznek, egy exkatona megmenti.
Egy exkatona, aki már nem él.
Alkut kötnek, de akkor még egyikük sem gondolja, hogy több lesz a helyzet, mint lezárni egy ügyet a lelki nyugalomért.

Tudni érdemes, hogy nekem Meg Cabot Mediátor sorozata volt az első szellemes-könyv szerelmem.
12-13 évesen olvastam kb., de emlékszem, hogy nagyon faltam a könyveket.
B. N. Toler az idősebb korosztály Meg Cabot-ja.
Van olyan, hogy az ember egyszerűen már az elején tudja, hogy ez most átkozottul az ő könyve, jókor olvassa, szinte neki írtak.
Na, én is igy éreztem magam.
Ahogy Ike feltűnt, elvesztem a történetben.
Warm Springbe kerültem én is, ott voltam Char-ral.
Meghatott az idegen emberek kedvessége, az, hogy befogadták, segitettek.
Aztán ahogy megjelent George is a történetben, hirtelen már én se tudtam mégis kinek szurkolok.

Annyi mindent tudnék kiemelni, ami ennyira kedvenccé tette számomra a könyvet.
Ennek a városkának csodálatos lakói vannak.
Segitőkészek, kedvesek, árad belőlük a szeretet.
Az McDermott család, a Mercer házaspár...bebizonyítják Char-nak, hogy áldás ő és a képessége.
Amire a nőnek hatalmas szüksége van. Ritka erős karakter, akivel rengeteg dolog történt, a képessége pedig nem könnyít az életén. Nem mindegy, hogy valaki egyedül van, vagy magányos.
Az utóbbi kegyetlen érzes, és nagyon szükségessé tesz egy - vagy több - segítő kezet.
Ott van ugye Ike. A tökéletes pasik nem léteznek és/vagy halottak.
Nos erre az esetre mindkettő igaz.
Nagyra becsültem azt a szeretetet amit a testvére iránt érzett.
Aztán ott volt Charlotte, aki irant érezni kezdett valamit, noha nem szabadott volna.
Valóban kegyetlen érzés, ha ott vagy valaki mellett, de sose lehet igazán a tied. Fájt a szívem Ike-ért.
De fájt George-ért is. Nincs annál pusztitóbb, mint amikor az, aki szinte a másik feled, többé nem lehet veled, de pedig nem tudtad elmondani neki még utoljára, hogy mit érzel. Ha gúzsba köti az embert, olykor tényleg egy külső lökés kell, hogy továbblépjen.

Tagadhatatlan szerelmi háromszög van benne, de furcsa mód nem zavart. Mert én se tudtam választani az McDermott ikerpár közül
Az utolsó oldalig reménykedtem egy olyan befejezésben, ahol mindannyian megkapják a happy endet....

Röviden tömören: woooow
Hoszabban:  Ez a regény katarzist okoz.
Reményt ad; aztán kitépi a szívedet, jól megtapossa, összemorzsolja; végül pedig újra ad egy kis jót, de annak már képtelen vagy őszinte mosollyal örülni, mert ott van benned a ürességérzet.
Rengeteg érzelmet ébresztett bennem: örömet, reményt, szomorúságot, hiányt.
Csak bámultam a mennyezetet, miután befejeztem, és hálás voltam a második esélyemért, amit kaptam.
Hálás voltam az életért.
Hálás voltam, hogy szerethetek és szeretnek.