Ajánló: Lucifer


Sztori: Az ismert Sandman-spinoff DC-képregény alapján, amiben Lucifer, a Pokol Ura unja magát és boldogtalan, ezért lemond a trónjáról, királyságát saját klubjára, Los Angeles pezsgő és őrült világára váltja, és elkezd segíteni egy nyomozónőnek a bűnözők megbüntetésében, hogy 10 milliárd év után esetleg megváltást nyerjen.




Nem kell sokat írjak igazából, mert az első két rész után beleszerettem a sorozatba, eddig amúgy is odavoltam Tom Ellis (ismerhetitek őt a Doktor Rush-ból elég szépen) csodaszép barna szemeiért és vigyori fejéért, ebben a két részben számomra bebizonyította, hogy hiába kiszámítható a sztori akkor is pokoli jól tudja alakítani a szerepét.
Mint azt a sztoriban is olvashattátok, Lucifer a Pokol -rettenetes- Ura szabadságra küldi magát és kedves kis társával Maze-el, alapít egy klubbot(Lux névre hallgat egyébként) Los Angeles szívében.
Egy nap azonban ki is gondolta volna, de megenyhül a rettenhetetlen szíve és elkezd foglalkozni az emberekkel, tanácsokat osztogat a maga temperamentumos módján. Itt kellett egy kis izgalom, így az első részben máris haláleset történik, ami mindennek az alapköve, ugyanis Luci számára kedves személyt gyilkolnak meg, a saját szeme láttára, itt aztán kijön a rendőrség és megismerhetjük Chole Deckert (Lauren German) aki egykoron nagyon elhírhedt színésznőféleség volt a "Pezsgőfürdő Gimiben.", itt gondolkozhat az ember, hogy hűha na most tutira lesz itt valami és bizony, hogy lesz. Lucifernek nem csak megnyerő külseje van, de mivel számos képessége mellett simán kiszedi az emberekből az igazat és minden titkolt vágyukat, így hát hamar megtudja, hogy a gyilkos aki egyébként életét veszti egy hirtelen bekövetkezett frontális karambolba, bizony fel lett bérelve. Így urunk és parancsolónk kötelességének érzi, hogy utánajárjon az ügynek, elsőként Chole-val próbálkozik be aki tökéletesen ellenáll a férfi minden charme-erejének, így azt agyvérzésig idegesíti. Végül a kisasszony csak beadja a derekát és elkezd Luciferrel együtt nyomozni. Itt megismerhetünk pár beugró szere
plőt, és elég gyorsan arra is fény derül, hogy ki a gyilkos aki mindezt elkövette. 






Nem tudom, hogy aki esetleg látta még rajtam kívül, az mit gondol róla?
Véleményem szerint, egész izgalmasra sikerült, még ha így a sztoriból kiindulva nem tűnhet annak.
Lucifer ugyan egyre inkább érdeklődik Chole iránt, mert hát mennyire idegesítő, hogy a Föld összes nője odáig van érte, Chole meg tiszta immúnis rá. Képbejön az is, hogy Luci mennyire imád bűntetni, így hát mikor rádöbben, hogy elrugaszkodott valódi önmagától picit visszatér a régi szerepébe, de hamar kiesik onnan, csakhogy Amenadiel orra alá borsot törjön. 


Így visszatérve Tom Ellishez, szerintem a sorozat magáért beszél, mert marha jól alakít, nagy dumás, tipikusan leszarom típus, akit kedvelnek a mai lányok, de azért ott van benne az az apró kis fény is, amitől még izgalmasabb és rejtélyesebb a karaktere.
Ráadásul sokszor keresi fel az Isten egyik küldött angyala Amenadiel, és csalná vissza Lucifert, csakhogy az nem enged akármilyen lázadás is törhet ki, szarik az egészre.
Egy szó, mint száz, ajánlom a sorozatot, nekem és anyukámnak garantáltan tetszett, remélem másnak is ilyen véleménye lesz. 



Ha esetleg valakit érdekelne, itt az első kettő rész: 


1.rész
Cím: "Pilot"




 
2.rész
Cím: "Lucifer, Stay. Good Devil."




Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.