A KÉK BÁLNA

Drágáim,
Előre szeretném nyomatékosítani, hogy jelen bejegyzésem 170-es pulzussal írtam, olyan szinten elkeserít és felbosszant a dolog, amit egyes emberek művelni képesek. 

Ez legyen inkább egy kéz, amit azoknak a kétségbeesett fiataloknak ajánlok fel, akik egyszerűen úgy érzik az élet nem nekik való. Nem bírnak megbirkózni a mindennapokkal. Úgy érzik, minden ellenük szól, és senki sem érti meg őket.
Na, drágáim ez a cikk értetek szól. 

Aki nem ismerné, se nagyon szeretném belevezetni a kék bálna nevű öngyilkosságba hajszoló "játékba", egyszerűen csak annyit az egészről, hogy 2013-ban indult Oroszországban, ott számos áldozatot szedett, mindaddig, ameddig az a vadállatot le nem tartóztatta az orosz rendőrség.
Mindaddig ameddig el nem indult, ismét.
Kezdődött Romániával, aztán kis hazánkba is ellátogatott.
A történet annyi, hogy felregisztrálsz az orosz facebookként szimuláló Vk-ra ott van valami csoport, ahová aztán beírsz egy hestegelt szót, aztán megkeresnek. Hogy miért is?
Napi feladatokért, amik az elején ártalmatlannak tűnnek, aztán egyre jobban vált át egy groteszk baromságba. Vagdosd magad? Karcolj egy bálnát a karodba? Végső soron pedig, egyél öngyilkos?
Könyörgöm! Ez egyszerre ijeszt meg és keserít el!!!!
Ugorj le a tetőről? De komolyan?
Találtam egy videót, amit nem fogok itt megosztani, de össze vannak szedve azok a felvételek, amiket néhányan elküldtek, azért, mert teljesítették a feladatot. BORZALOM AZ EGÉSZ!
Kényszerítenek arra, hogy szigetelődj el és szakítsd meg a kapcsolatot a családoddal?
Az emberekkel, akik születésed óta az életed részét képezik?
Akik mindig gondoskodtak rólad?
DE KOMOLYAN? 
Nem vagy kényszerítve. Egyszerűen csak félsz, a TE kezedben van a döntés ,drágám. Senki máséban. Akármennyire félsz, tudnod kell, hogy mi ilyenkor a helyes. Arra hallgatsz inkább, aki fenyeget vagy azok akik támogattak eddigi életed során? Hidd el, hogy ŐK az életük árán is megvédenének téged, mivel TE vagy nekik a legfontosabb, akármennyire tűnik úgy a szemedben, hogy ez nem így van.


Sokan írták azt a magyar áldozatokra való reakcióként, hogy pontosan azt érdemlik amit tettek, meg hát akkor a szülői kapcsolat sem az igazi, ha azt sem veszik észre a gyerek mennyire más. 

Itt most leállnék egy pillanatra.
EGYETLEN EMBER SEM ÉRDEMLI MEG A HALÁLT.  
Ha önmagának okozza, ha más neki.
Ezt tisztázzuk.
Lehet, hogy a szülők elfoglaltak,  és ingerültek amikor hazaérnek a munkából. Lehet, hogy nem értik meg azt, mennyire sérülékenyek a fiatalok. Mennyire máshogyan fogják fel a világot olyankor, törékenyek és ingadoznak hangulatilag.
Sosem jó semmi, mindenki ellenük van, nincs értelme élni.
DE EZ ÍGY NEM IGAZ. 

Úgyhogy, most írok nektek egy nyílt levelet, drágáim, akik azon gondolkoztok, hogy játszanátok ezzel az abberatív szarral:

Kedves Te, 

Ebben a levélben semmi mást nem szeretnék, csak adni egy segítő kezet. 

Miért? Egyszerűen, mert látom és érzem, hogy szükséged van rá. 

Tudom, hogy nagyon nehéz most Neked. Honnan tudnám?
Pontosan onnan, mert én is átestem ezen a korszakon.
Akkor még nem volt Kék Bálna, se semmi ilyesmi. 

Hidd el nekem: Lehetsz kövér, lehetsz "csúnya" vagy csak érezheted úgy, hogy nincsenek barátaid. Esetleg, senki sem figyel rád, mert nem vagy elég értékes.
Semmi sem jó amit csinálsz, valahogy mindig veszekednek veled, még akkor is, ha arra törekszel, hogy jó legyen.

Egyre többet bántanak az iskolában, kiközösítenek, másnak érzed magad. Más vagy.  Úgy lennél valaki, aki népszerű, vagy már eleged van abból mennyi minden elvárást kell teljesítened.

Úgy érzed, nem megy tovább a csendben tűrés, de kitörni nem mersz, inkább csak forrongsz magadba. Elnyomod. Egyre többször, és jobban. Aztán pedig belülről kezd mardosni.
Mardos, hogy magányos vagy. Elgondolkodsz, hogy hiányoznál-e valakinek, ha végleg eltűnnél?

Vajon lenne-e valaki...bárki, aki visszatartana? A barátaid esetleg észrevennék-e ? Sírna-e bárki? 

 Butaság ez tudod? Akármennyire érzed a helyzetet végesnek, és vetődik fel benned, hogy "bárcsak meghalnék"...ez így nem megoldás! 

Mindenki lehet gyenge, persze ez emberi tulajdonság. 

Nekem is számtalanszor eszembe jutott a dolog, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így.
Tudom, hogy most úgy érzed nagyon rossz neked, és nem bírod már tovább.
AZONBAN kérlek, bírd még. 

Tudod, értékes vagy. Nagyon is.
Különben nem lennél az aki most vagy. Mindannyiónkban van valami, ami miatt különleges. Lehet az egy másfelé álló hajszál, BÁRMI. 

A nevetésed, a mosolyod, az ahogyan beszélsz, a viselkedésed. EZEK MIND TE VAGY!
TE! Igen, más vagy. 

MÁS. Mind azok vagyunk. 

Egyedi vagy, mivel nincs két egyforma ember. 

Tudod,hogy bármi történik a szüleidnek TE leszel, csak és egyedül a LEGFONTOSABB. 

Lehet, új testvéred, lehetsz Te akit elfelejtettek, bárki. SZÁMUKRA TE VAGY AZ EGYETLEN. 

Az élet nagyon nehéz, de semmi sem ér annyit, hogy eldobd az életed. 

SEMMI, ÉRTED? 

Minden nehéz helyzetből, előbb vagy utóbb van kiút, meg kell teremtened.
Ne félj kimondani, azt ami bánt! Ne zárkózz be, bátran beszélj róla!
Annyi ember van körülötted, aki meghallgat!

HA teljesen elveszettnek is érzed magad, a helyzetet, kilátástalannak, teljesen magányos vagy, akkor sincs okod arra, hogy ezt tedd! 

Kérve kérek mindenkit, aki arra vetemedne, hogy "játsszon" a Kék Bálna nevezetű játékkal NE TEGYE. Könyörgöm NEKED/NEKTEK!

Lehet, hogy most még a szárnyaidat próbálgatod, mert "mennyire menő dolog ez", de nem vicces.
ÉS, hogy ezt alátámasszam, szeretnék Veletek megosztani egy kis történetet.
A legjobb barátomról, aki sajnos nem régiben vesztette életét. 

Nem a játék volt az okozója. 

A mai napig sírva gondolok arra vissza, hogy aznap este nem tudtam vele beszélni. 

Együtt jártunk gimnáziumba, egy nagyon kedves, félénk és visszahúzódó ember volt. 

Nagyon sokan piszkálták, mert akkoriban ő is más volt. 

Lányosabban nézett ki, mint azt akkor "megkövetelte a norma" , vékonyabb volt a hangja is, mint egy mutáló fiúnak. Ez épp elég okot adott arra a többieknek, hogy elkezdjék a szokásost. 

Naponta keserítették meg az életét, mindenféle beszólásokkal, és egyéb butasággal. Sokszor megalázták őt, és csúfolódtak is. (MINT AZ OVIBAN) Mindig a falnál ült szünetekben, szót sem szólt senkihez. Félt bárkivel is kontaktba kerülni, amikor pedig kellett neki csak egy szavas válaszokat adott.

Tizedikben lett a legjobb barátom, amikor egy "baráti" mozi alkalmával ŐT is elmertem hívni, nagyon örült neki, tényleg látszott rajta, hogy boldog volt. 

Akkor hagyta, hogy egy kis szeletet lássak is abból, valójában milyen ember is Ő. 

Ő. Jaj, drágám. Annyira hiányzol.
Négy teljes évig tartott ez a barátság, nagyon sokat megtudtam róla, többek között, hogy az anyukájával él, mert az apukája elhagyta őket még az elején. 

Nehéz körülmények között éltek, volt egy testvére is. 

Az anyukája az "elhagyás" hatására inni kezdett. Alkoholista lett. 

Folyamatosan gúnyolta, megvetette és bántotta a barátomat, akinek a neve még mindig titok marad. 

Többször próbált négy év alatt öngyilkos lenni, hogy hátha a halál jobb körülményeket tartogat neki, de minden ilyen alkalommal lebeszéltem róla. NÉGY teljes évig. 

Egy időben aztán érettségi után eszébe se jutott bármi ilyesmit tenni, elköltözött otthonról, erőssé vált és azt fontolgatta, hogy kiutazik külföldre. 

Boldog voltam, hogy sikerült. Végre, annyira szerettem és bíztam benne, annyi minden volt kettőnk háta mögött, hogy képtelennek tartottam bármi olyasmit is , amit aztán megtörtént. 

Az édesanyja tovább kezdte nyomorítani, visszatért az apja és ez még csak a kezdet. 

Elítélték, azért mert más, mert más dolgok érdeklik, azért, mert fiú létére imádta a lányos dolgokat. 

Azért, amilyen. 

Mert nem öltözött menő cuccokba, mert nem volt Iphoneja, mert nem olyan volt, mint a legtöbb, akinek a szülei mindent megadnak. 

A szívem apró darabokra tört, amikor hagyott nekem egy üzenetet, hajnali fél négykor, amiben csak ennyi állt: 

"Szeretlek. Köszönöm. " 

Mikor olvastam fel sem tudtam fogni, csak tíz percre rá esett le, hogy mire készül, hogy mennyire megtört és pánikba esett. 

Többször felhívtam. 

Nem vette fel. 

Hívtam már mindenkit. Elindultam hozzá is majdnem, de akkor már...

Késő volt. 

Akkor kaptam reggel az üzenetet, hogy hipót ivott, és már nem tudták megmenteni még gyomormosással sem. 

A mai napig magam hibáztatom, hogy akkor nem mentem érte, hogy nem mentettem meg Őt. 

A világon talán ez a legfájóbb dolog, ami létezhet. 

Egy teljesen szeretetreméltó fiúról van szó, akinek álmai voltak, aki szeretett volna úgy önmaga lenni, hogy aztán senki sem néz rá furcsán. 

Így döntött, akármennyire fáj is és fog még hosszú-hosszú ideig, ha eszembe jut. 

Ezért is szeretném, ha senki másnak nem kéne ilyen fájdalmat átélnie és okozni azzal, hogy gondolkodás nélkül  bárki eldobja magától az életét. 

Tudjátok, valamennyire sikerült már feldolgoznom, hogy akkor és ott nem tudtam neki segíteni, viszont az, hogy már nincs. Na, az borzalmas érzés. 

Hiányzik mindene, a béna nevetése, a lányos mozdulatai, amikor vicces akart lenni, ahogyan más emberekre nézett, ahogyan leszarta azt egy időbe ki, hogyan néz rá, ő az aki. 

Ahogyan az éjszaka középén írt egy üzenetet, hogy mennyire jó napja volt. 

Minden, ami Ő. 

A francba is, kérlek tieteket. Próbáljatok gondolkodni. 

Kell bárkinek is egy ilyen fájdalom? 

Köszönöm szépen annak aki elolvasta a soraimat.
Legyetek erősek! 
Bárki, akiről tudjátok, hogy elkezdte ezt, merjetek hozzászólni! Még akkor is ha nem ismered! Muszáj, szólnod hozzá, hiszen segítségért kiállt! Lehet, hogy nem tudja mit kezdjen a dolgaival, egy barátra, ismerősre, akárkire lenne szükséged, és ha az Te vagy hát ne félj! Légy bátor! 
Az élet csak akkor nehéz, ha hagyod, hogy az legyen! 
Mindig van segítség, csak merj kérni! Szólalj meg!