Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Sziasztok!

A mai napra egy igen -számomra- különleges regényt hoztam.
Minden jelen van benne, ami emberivé teszi, élhetővé és szerethetővé.
Ez a történet egy felnőtt nőről szól, aki keresi önmagát a sötétben.
Igen, talán meg is találja egy kicsit. 

Történetünk elején megismerkedhetünk a visszahúzódó harmincas Eleanor Oliphantre, akit a különcsége tesz egyedivé. Évek óta dolgozik egy bizonyos grafikai cégnél, a számlavezetési osztályon, adminisztrátorként. Nem kommunikál munkatársaival, teljesen elhatárolódik, egyetlen egy menedéke a szörnyű magányból, amely már procedúraként működik az életében, az a heti egy szerdai nap, amikor az anyjával beszél telefonon. Egy nap azonban minden a feje tetejére áll, s egy koncerten Eleanor hirtelen rádöbben, hogy szerelmes. Ennek alanya, pedig nem más, mint a feltörekvő énekes és gitáros seggfej, Johnny Lomond, aki egyáltalán nem olyan, mint azt ő elképzeli. 

A lány hadjáratba kezd maga ellen, és az évek alatt megszokott stílusát teljesen átalakítja mindazért, hogy a titokzatos zenész észrevegye őt. Ez így önmagában elég sablonos, igaz? 

Itt kerül a képbe, Raymond a cég egyik IT-ja, aki ugyan első pillanattól túlontúl is furcsa Eleanor számára, mégis kezdi megkedvelni a kocka srácot. Eközben pedig torka körül egyre inkább szorul a hurok, amit a szörnyű múltjából hozott magával. Mígnem az egész tragédiába torkollik. 

Vajon Eleanor képes lesz szembenézni önmagával? Sikerült barátokat találnia? Mi lesz mindennek a vége? Hát, emberek. Erre fel kell készülni. 

Na, szóval: Úgy érzem, hogy az utóbbi egy hónapban, nekem sikerül beletalálni a remekebbnél- remekebb könyvekbe. Eleanor Oliphant története is ilyen. 

Elképesztő az a folyamat, amin ez a csetlő botló kislány végigmegy, azért, hogy érett felnőtt nővé váljon. Tudjátok, hernyóból pillangó, és itt az utalást nem csak a külsejére értem. Annyira jó volt olvasni, szurkoltam neki, hogy elég erős maradjon mindahhoz, ami, ott abban az életben vár Rá! 

Mind tévedünk, majd koppanunk egy nagyot, a felismerés ugyan mindennél jobban fáj, ahogy neki sem volt kellemes a Lomond- ügy kapcsán. Azonban minden rosszban, van valami jó! Neki például az, hogy ki mert mozdulni a csigaházból, amiben mindeddig teljesen biztonságban érezte magát. Barátokat szerezett, és bár én teljes erővel szurkoltam Raymondnak és Neki, de úgy tűnik az író ezt a fantáziánkra bízza.

Imádtam, hogy a belső monológjain és eszmefuttatásain keresztül még inkább ráláthattunk arra a tényre, hogy bizony Eleanor Oliphant koránt sincs annyira jól, mint azt állítja. 

Borzalmas dolgokat élt át, amiket minden egyes eltelt nap alatt jó mélyre próbált elzárni magába, mindaddig, amíg ez a próbálkozás szerte nem foszlott, s feltört belőle. Segítséggel, vagy anélkül, de ment!

Gail Honeyman csodát alkotott ezzel a regénnyel, ahogy fogalmaz a problémák, amiket boncolgat, mindeközben pedig ott a humor is, ami oldja a feszült, és elgondolkodtató hangulatot olvasás közben. Talán ez is hozzásegített ahhoz, hogy nagyon gyorsan menjenek a fejezetek. Észre se vettem, és hopp, száz oldal, aztán még száz, s még egy, majd elérkezett a vége. Sodródsz az eseményekkel, a történésekkel, miközben foggal-körömmel imádkozol Eleanorért, és azért, hogy túléljen minden rá váró nehézséget.

Szerintem nincs még egy ilyen könyv, mint ez! Egyszerűen a szavakkal sem bírok, még olyan friss élmény, letaglózott! 

Amikor már azt hiszed tudod mi lesz, írónk oda vág egy nagyot, főképp a végkimenetelt illetően Eleanor múltja miatt.

A karakterek egytől- egyig személyiségek. Egyediek, hisz mindnek megvan a maga baja, de még ha minimális is, de Eleanor szemén keresztül beleláthatunk a mindennapokba. 

A mellékszereplők, mint például a túl cicomás Laura, vagy akár a csupa szív Mrs. Gibbons, mind hozzá tettek valamit a regényhez. 

Számomra igazán átérezhető és szerethető karakter egyértelműen Eleanor volt, teljesen bele tudtam élni magam a mindennapi szürke életébe. Abba, ahogyan rutin szerűen csinál mindent, s mégis jól megvan, ez koránt sem azt jelenti, hogy bármit is tudna arról, mi is pontosan az a "jól". 

Eleanor egy káosz buborékban nőtt fel, s bár anyuka, megtett mindent, hogy gyermeke kellően megfelelő,s  precíz nevelést kapjon, pontosan oda került ahová való. Bosszantott, mérhetetlenül elkeserített, sőt néha már-már megríkatott, az amire képes volt ez az asszony. 

Raymond  ott volt a nő életében, aminek én személy szerint nagyon örültem. 

Amikor megtörtént a tragédia, kezdtem érteni, hogy mi folyhat le a srácban, s, hogy miként is érez Eleanor iránt. Imádtam, hogy tök jól rálát a dolgokra, és nem hagyta a legnagyobb szarba ott főszereplőnket. A humor pedig kellett! S bár, ő is keresi önmagát, képes ezt félretenni. Egy igaz ember, barát és hát... ki tudja még mi. Több ilyen emberre volna szükség ezen a világon. 

Sammy karaktere is kiemelkedően sikerült, bár nem kapunk belőle olyan sokat. Tipikusan az az idős bácsi, aki már tudja, hogy kevés ideje van hátra, mégis megtesz, mindent a családjáért, az újonnan szerzett barátaiért, s a tűzbe menne értük. Példátlan karakter! Kedveltem a stílusát, ahogy azt a formáját is a gondoskodásnak és empatizmusnak, amit a "megmentői" felé mutatott. 

Megkedveltem még továbbá Glent is, a vodkáról elnevezett kis mentett makacs négylábút, és Dr. Temple-t is. 

Nélkülük nem lett volna kerek ez a történet. 

A borítót tekintve, számomra helyén volt. Tetszett, hogy rajta vannak a latin megfelelők, ugyanis ez mélyen kapcsolódik a történethez. Jó rajta viszont látni Pollyt,a szobanövényt.
A külsőségek ellenére a belbecs is rengeteg jóval kecsegtet minket, a fülszövegben. Bár,az ember azt gondolja, hogy ez egy teljesen sablon történet, hamar rá kell jöjjön mekkorát koppant. Tetszett továbbá az is, hogy a történetünk fejezetek után átvált egy "Rossz napok"-ként titulált részhez, ahol tényleg azok a súlyos napok jönnek. A végére pedig kiszaladhat az ember tüdejében visszafojtott levegő, ugyanis egy alternatív "Jobb napok"- at kapunk.

S, ha már a cselekmény. 

Amint elkezdtem olvasni megfogott a stílus, az ahogyan az író át akarja adni nekünk az érzelmeket. Ide tartozik a jól ismert, fájdalom és beletörődés. 

Ide tartozik az, hogy Eleanor egyik arcát sebhely borítja, ami számára mindig emlékeztető marad ARRA az éjszakára. Nagyon sokan bántották őt, ami még elkeserítőbb az egészben, hogy nem csak verbálisan. Azonban Ő itt van, TÚLÉLTE! Egy igazi erős nő, csak még Ő maga sem tudja azt mennyire. 

A történet pörgött, elgondolkodtatott, rávilágított dolgokra, amik a való életben is hatalmas tabuk szoktak lenni. Csodáltam azt a nőt, akivé főszereplőnk vált a történet végére. 

Mégis valahol mélyen fájt az, ami az idáig vezető úton történt Vele. 

Bátran ajánlom mindenkinek, mert egy csodálatos olvasmány, telis-tele olyan értékekkel, amit az ember nem vesz észre, olyan hétköznapi csodákkal amelyekre csak rá kell találni. 

Azt hiszem, hogy most már kijelenthetem, Eleanor Oliphant tényleg jól lesz. 

Ahogyan én is, s mindenki más, aki egyszer elolvassa ezt a regényt.