Lauren Fern Watt: Egy kutya bakancslistája

„Időnként úgy nézett rám, mintha jobban szeretne engem, mint bármi mást ezen a világon. Néha úgy nézett rám, mintha én magam lennék az egész világ.”

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
Ez ​az egyedülálló, bájos, hol mulatságos, hol pedig szívbe markoló történet a legjobb bizonyossága annak, hogyan inspirálnak minket négylábú társaink. Gizelle élete lenyűgözően szép lecke arról, amit a kedvenceink tanítanak nekünk: élvezzük a kalandokat, szeressünk feltétel nélkül, és váljunk olyan emberré, amilyenek szívünk mélyén mindig is lenni szerettünk volna.
Lauren magával viszi termetes, angol masztiff kutyáját a főiskolára, majd később első, aprócska New York-i lakásába is – mert Gizelle nemcsak egy kutya, hanem lakótárs, lánytestvér, a legbizalmasabb barát, futó- és étkezőpartner is.
Gizelle és Lauren együtt élik át az első szerelmet, az első munkahely kihívásait, a lány anyjának küzdelmeit a drog- és alkoholfüggéssel, és a nagyvárosban való felnőtté válás minden örömét és nehézségét. Ám Gizelle váratlanul megbetegszik, és Laurennek hirtelen szembesülnie kell azzal, hogy leghűségesebb társa élete nem tart örökké. Készít egy bakancslistát, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a számukra hátralévő közös időből…



Már megjelenés óta erősen szemezek ezzel a könyvvel, két okból is:
1) Kutyás
2) Igaz történet alapján íródott.
Ezúton is nagyon szépen köszönöm a Libri kiadónak, amiért recenziót küldtek a regényből.

Lauren eme könyv írónője és a történet főhőse, tizenkilenc éves, amikor egy újsághirdetésben meglátja az eladó angol masztiff kölyköt. Édesanyjával elindulnak és még aznap haza is viszik a kutyust, és az óriásbébi hamar levesz minden családtagot a lábáról.
Ám Gizelle több lesz, mint egy kutya: egyszerre barátnő, lakótárs, támasz, miközben megmarad az, aki: egy kutya, aki élvezi az élet minden percét.

Sokkal több ideig tologattam ezt a regényt a várólistámon, mint kellett volna, pedig a recenziókra általában rávetem magam. Itt most ez elmaradt, főleg amiatt, mert azt olvastam sírós könyv.
Én pedig nem akartam sírni.
Úgyhogy húztam-halasztottam.
Aztán egyszer csak jött az érzés, hogy kutyás könyvet akarok olvasni.
Szóval elkezdtem, és egy nap alatt be is fejeztem; annyira olvastatta magát, hogy még az alvásról is lemondtam még egy fejezet kedvéért.

Meglepődtem, ugyan is nem azzal a bizonyos bakancslistával kezdődött a könyv. Ehelyett egészen Lauren és Gizelle barátságának elején: végigkísérhettük az egyetemi éveket, New York-i életük pezsgését és furcsaságait, az álláskeresés buktatóit, az első szerelem közel sem fullosan rózsaszín felhőjét.
De bármi is történt, bármilyen akadály is került a páros elé, ők mindig ott voltak egymásnak, és igyekeztek mindenből a legjobbat kihozni.

Külön örültem, hogy mindegyik fejezet elején volt egy kép, ami jellemezte az adott történetet, így még élőbbi és igazibbá téve a történetet.

Lauren egy szuper csaj, akit nagyon szívesen megismernék valamikor. Ugyan nem végzett írást az egyetemen, mégis olvasmányos és élvezetes stílusban írta meg a történetét, igazán érdekel, mi van most vele.
A szüleit kedveltem, érthető okokból inkább az apukáját.
Az anyukája olyan...tudom én, hogy nem kellene, mégis haragudtam rá. Jó lett volna, ha kiderül, mi vezetett az alkohol és drogproblémákhoz.
Kimy és Rebeca mindannyian igaz barátok voltak, bár Lauren életének különböző szakaszaiban voltak jelen. De azt hiszem mindenkinek jól jönnének ilyen barátok.
A new york-i emberek Gizellet érintő reakción viszont jókat mosolyogtam. Mint akik még nem láttak igazi nagy kutyát.
Caitlin és John olyan jó emberek, hogyha nem tudtam volna, hogy igaz történetet olvasok, nem hittem volna, hogy tényleg léteznek. Ritkák a mai világban az ennyire melegszívű és segítőkész emberek.
Conner jelentette azt a bizonyos első szerelmet Lauren  számára. Kedves, figyelmes férfi volt, én ezt nem is vitattam egy percig sem. De tény, hogy az a bizonyos szikra hiányzott közülük, amit még én a naiv Olvasó és észreveszek, ha ott van.

Napokkal ezelőtt fejeztem be, ám csak most ülepedett le annyira, hogy értelmesen legyek képes nyilatkozni róla.
Az igaz történetekkel mindig bajban vagyok: sokkal jobban meg tudom kedvelni, mint egy fikciót, ugyanakkor pont emiatt kicsit nagyobbak az elvárásaim is.
Magam is kutyatulajdonos vagyok, szóval ilyen könyvek után megnyugszom, hogy nem csak én tekintem olykor embernek a négylábú barátomat.
Különleges regény ez: egy kutya őszinte, igazi, és töretlen szeretetéről.
Kutyatulajdonosok számára "kötelező" olvasmány.
Ha vesztettek már el kiskedvencet, akkor a százas zsebkendő jó ha kéznél van.