J. V. Cooney: Farkas a ködben {+ Interjú}

Az igazán befolyásosak az árnyékban rejtőznek.

Kiadó: Dream Könyvek

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 322

Fülszöveg:

Seres Rita a város egyik legjobb magánnyomozója. Megtalálja a hűtlen házastársakat, a szökött tiniket, a rég elveszett rokonokat. Ez az ügy viszont más.

Másfél évvel ezelőtt farkas támadt egy idős asszonyra és tizenhét éves unokájára az erdei nyaralójukban. Életüket az arra járó vadász mentette meg, aki végzett a bestiával.
Nem sokkal a megrázó események után a lány pszichiátriára került. Most, pont egy nappal azelőtt, hogy hazaengednék, valaki betör az intézetbe, és meg akarja gyilkolni.

Ki próbálja elhallgattatni a lányt? És a legfontosabb kérdés: miért?

Rita egyetlen éjszakát kap, hogy megtalálja a tettest. A szálak feledni kívánt emlékekhez vezetnek, vissza életének legszörnyűbb éjjeléhez. Ki a barát, és ki az ellenség? Hol végződik a múlt, és hol kezdődik a jelen? Vajon Ritának sikerül elfognia a tettest, vagy a mélybe rántják szörnyű emlékei?

Nem tudom, hogy találtam már rá Cooney közösségi média oldalaira, talán valahogy a farkas kapcsán, de ott ragadtam, és onnantól lestem minden infót róla. Amikor pedig végre-valahára előrendelhető lett, gondolkodás nélkül repült is a kosaramba.

Az egyik legjobb vételem lett idén!

Másfél évvel ezelőtt egy fiatal lányt és nagymamáját megtámadta egy farkas. A lányt azóta is pszichiátrián kezelik, azonban pont a hazaengedése előtti napon valaki betör az intézménybe, hogy megölje.

A magánnyomozó Ritának csupán néhány órája van, hogy megoldja az ügyet, azonban minél több szálat fejt vissza, annál nagyobb kihívássá válik a helyzet.

Ki áll a támadások mögött? Mi okból? Sikerül a végére járnia, mielőtt kifut az időből?

Azt hiszem nem árt, ha az elején elárulom: a krimi számomra egy igencsak komfortzónán kívül eső zsáner. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányat olvastam az évek alatt, és még kevesebb volt közöttük igazán izgalmas.

Aztán jön J. V. Cooney és bebizonyítja, hogy márpedig egy krimi is képes ébren tartani az embert hajnalig. Esténként volt igazán időm olvasni, és többször azon kaptam magam, hogy a csak néhány oldalból az lett, hogy hoppácska, mindjárt éjfél, vagy már el is múlt...
A sztori konkrétan egyetlen éjszaka alatt játszódik le, és ehhez méltón elképesztően pörgős és feszes. Meg közben el-elejt olyan horgokat, hogy csak pislogsz döbbenten a könyv fölött, hogy mi van? Ez most tényleg komoly? Bizony, az.

Olyan ez a könyv, mint egy jóféle puzzle: sok-sok darabból kell összerakd, hogy megkapd a teljes képet, és amikor végül minden összeáll, egy pillanatra csak ülsz, mert na, erre bizony nem számítottál. És szerintem J. V. Cooney zseniális szövi a szálakat, konkrétan elgondolkodtam az olvasás befejezése után, hogy akkor én most kezdem is rögtön előről, és még figyelmesebben fogom olvasni! Irigylek mindenkit, aki még az olvasása előtt áll, mert ez egy igazán izgalmas, feszült, meglepő történet. Azt hiszem, pont ilyennek kell lennie egy kriminek.

Rita egyébként ambíciózus, ügyes nyomozó, tetszett a talpaesettsége. Ugyanakkor ő is ember, szóval nagy pirospont, hogy azért meg lett mutatva, hogy elfárad, összezavarodik ő is, ahogy megy az idő. Így, hogy nem tökéletes, csak még emberibb.

A mellékszereplők közül Iván tetszett a leginkább, elképesztően sokrétű, és rendesen meg is lepett. Mondjuk ez utóbbi Dani kapcsán is jellemző volt... És akkor még ott van Herczeg vagy Linda, akikről nem is mondok semmit, ismerjétek meg őket inkább magatok.

Azt hiszem ez a regény az, ami felkerült az igen rövid mindenkinek ajánlani fogom listámra; ha szereti a krimit, azért, ha nem szereti, akkor meg azért.

Unod, hogy a könyv elején kitalálod a sztori végét? Valami rendkívülit és izgalmasat olvasnál? Ez kedvenc zsánered, vagy éppen szívesen kipróbálnál valami újat? Akármelyikre is felelsz igennel, ez a könyv nagyon fog tetszeni.

De vigyázz, senki és semmi nem az, aminek elsőre látszik. Az idő fogy. Kezdj bele ebbe a könyvbe, és oldd meg Ritával közösen ezt a különös rejtélyt. 

Csak vigyázz, nehogy farkas rejtőzzön valahol a ködben....

♦♦♦

Bejegyzés EXTRA

- Interjú J. V. Cooney-val -

Hikari: Először is köszönöm, hogy elfogadtad az interjút. Aki esetleg nem hallotta még a neved: mi a három legfontosabb dolog, amit érdemes tudni rólad?

J. V. Cooney: Én köszönöm a felkérést! Az első három dolog, ami eszembe jut: pszichothrillert és krimit írok, a Maxim kiadónál jelentem meg hagyományos kiadásban, és hadilábon állok a marketinggel (bár épp béketárgyalásokat folytatunk, több-kevesebb sikerrel). *mosoly*

H.: Hogyhogy a krimi zsáner mellett döntöttél? (Mit szeretsz benne a leginkább, mi az, ami kihívást okoz?)

J. V. C.: Már gyerekként is olyan történeteket találtam ki, ahol valaki meghal, és a váratlan fordulatokat is mindig is szerettem, így adott volt, hogy a krimi és pszichothriller irányába menjek el. De van ennek egy sokkal tudatosabb eleme is, mondhatjuk úgy is, hogy kissé csaltam. Nekem ugyanis fontos, hogy ne csak egy szűk réteg olvassa a könyveimet, szóval ez is benne volt abban, hogy viszonylag népszerű zsánert választottam. 

H.: Volt benned félsz, hogy nem találsz kiadót ennek a történetnek? Hiszen mondhatni nem a mostanában trendi irodalom.

J. V. C.: Ó, igen, rengeteg félelem volt bennem! Mindenképp hagyományos kiadásban gondolkoztam, a magán- vagy a szerzői kiadás nálam szóba sem jöhetett, így nehezített pályán mozogtam. Azt tudtam, hogy a regény jó, de azt is tudtam, mennyire nehéz ma Magyarországon elsőkönyvesként megjelenni, írtam is erről egy sorozatot az írós Facebook oldalamra „Kudarcaim története” címmel. De hogy a számok szintjén is érzékeltessem, mit jelent ez: nagyjából 400-500 magyar szerzőtől származó kézirat érkezik be a kiadókhoz éves szinten, és ebből évente egyet vagy kettőt adnak ki, már ha egyáltalán. Szóval, akiben nincs félelem azzal kapcsolatban, hogy be tud-e jutni hagyományos kiadóhoz, az még nem tud eleget a magyar könyvpiacról. És ha egy ilyen író a tanácsomat kérné, azt mondanám neki: képezze magát egészen addig, amíg félni nem kezd. *mosoly*

H.: Jól gondolom, hogy tervezős író vagy? Valahogy nehezen hiszem, hogy egy ilyen sokrétű, izgalmas regényt meg lehet írni hólabdás módszerrel… de nyugodtan mondd, ha tévedek :)

J. V. C.: El kell, hogy keserítselek: nem gondolod jól. *mosoly* Mozaikolós író vagyok, ami azt jelenti, hogy darabonként rakom össze a történetet és egyáltalán nem időrendi sorrendben. Ha terveznem kellene, akkor megunnám az egészet, még azelőtt, hogy végigírtam volna. Épp azt élvezem az alkotásban, hogy a karakterek engem is rendszerit megdöbbentenek, és ez a csavaroknak is jót tesz. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha én tudom előre, mi fog történni, akkor az olvasó is kitalálja, és leteszi a könyvet.

H.: Mit tanultál meg az első regényed megírása közben, amit korábban elképzelni sem tudtál?

J. V. C.: Hogy tényleg képes vagyok végigírni egy regényt. Amióta az eszemet tudom, mindig is voltak ötletem: jelenetek, párbeszédek, fülszövegek, amiket, ha jónak gondoltam, általában leírtam egy füzetbe, vagy egy darab papírra, amit aztán valahol rendre elveszítettem. Szóval, amikor hosszú évek után végre eljutottam odáig, hogy az a rengeteg ötlet a fejemben összeálljon egy komplett történetté, hát, az hihetetlen élmény volt! És ahogy kitettem a pontot az utolsó mondat végére, bevallom, elsírtam magam.

H.: Előbb találod ki a gyilkost, és utána építed fel a nyomokat, vagy te magad is a nyomozás során fedezed fel, ki a tettes?

J. V. C.: Soha nem tudom előre, ki lesz a gyilkos, ez számomra is épp olyan rejtély, mint az olvasónak. Nagyjából 80-90%-nál szoktam tartani, amikor rájövök, ki is tette és mi volt az indíték. A nyomokat sem „találom ki”, mint azok az írók, akik előre terveznek. Egyszerűen csak írok, írok, írok, sokszor magam sem tudom, hogy egy jelenet vagy párbeszéd miért kerül bele a könyvbe, egyszerűen csak érzem, hogy ott a helye. Aztán a végén esik le, hogy nahát, ez volt az a bizonyos nyom, ami végül a megoldáshoz vezetett!

H.: Van olyan szereplő, akit eredetileg teljesen másnak képzeltél, de a történet során megváltozott?

J. V. C.: Hm, érdekes kérdés, mert én nem teljesen így működöm. Nem találok ki szereplőket, hanem a szereplők megkeresnek engem, én pedig leírom a történetüket. Ha a történet során változnak, hát változnak, ha nem, akkor nem. Meglepni mondjuk mindannyian tudnak, mindegyik a maga sajátos módján.

H.: Te magad mennyire vagy jó a krimik megfejtésében? Gyakran kitalálod a tettest olvasás közben?

J. V. C.: Nagyon változó. Olyan viszont sokszor van, hogy bár a megoldást nem találom ki, de azzal a gondolattal teszem le a könyvet, hogy mennyivel nagyobb csavar lett volna, ha… És ilyenkor megjegyzem magamnak a „ha” utáni gondolataimat, hogy később belevehessem a saját regényeimbe.

H.: Ha a könyved egyik szereplőjével egy estére összezárnának, kit választanál, és kitől tartanál a legjobban?

J. V. C.: Hát, valójában egy teljes éven át (amíg írtam a regényt) minden egyes este össze voltam zárva az összes szereplővel! Komolyan, ezek állandóan ott dumáltak a fejemben! De válaszolva a kérdésedre, ha választanom kéne, valószínűleg a magánnyomozó főszereplőmet, Seres Ritát választanám. Hátha akkor felfedeznénk egy újabb megoldandó esetét és lehetne a Farkas a ködben-nek egy második része. De egyben tartanék is tőle, hogy összezárva legyek vele. Egyrészt, mert Rita sem feltétlenül egy teljesen megbízható, csak-pozitív karakter. Másrészt pedig azért, mert akkor lehet, hogy félre kellene tennem a következő regényemet, pedig az a karakter is tűkön ülve várja, hogy végre megjelenhessen a története.

H.: Milyen érzés megjelent szerzőnek lenni? Pihensz most, és kiélvezed ezt, vagy már a következő történet jár a fejedben?

J. V. C.: Nehéz megfogni, milyen érzés. A megjelenés utáni dedikálás nagyon felemelő volt, és rengeteg szeretetet kaptam, illetve kapok is azoktól, akik olvasták a Farkas a ködben-t. Ugyanakkor nem látom az adatokat, nem tudom, hogyan fogy a regény, és ezt a magamfajta kontrollmániásnak nehéz elfogadni. Bízom benne, hogy egyszer csak majd kapok egy üzenetet a kiadótól, hogy elfogyott az első kiadás, na, akkor pezsgőt bontok! De addig sem pihenek, egyrészt munka és két kisgyerek mellett egyébként se nagyon lehet, de a maradék szabadidőmben pedig a Farkas a ködben-t igyekszem népszerűsíteni. És ha még ezek után is marad időm, igyekszem haladni a következő regényemmel, a Hat lépés távolsággal.

 

Köszönöm ezt a fantasztikus interjút,

és alig várom, mit olvashatunk tőled legközelebb!

*Hikari