Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt (A fiú, akit Karácsonynak hívnak 2.)

"– Tudod, az élet is csak olyan, mint egy kémény. Néha át kell verekedned magad a sötéten, hogy aztán meglásd a fényt."

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 340
Fülszöveg:
Ahol ​A fiú, akit karácsonynak hívnak véget ért, ott kezdődik ez a könyv.
Szenteste van, ám minden a lehető legrosszabbul alakul. Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, a remény fénye egyre halványabban pislákol, Karácsony apó pedig tudja, hogy meg kell találnia a kislányt, különben veszélybe kerül az ünnep csodája.
A nehéznek ígérkező küldetésben azonban nem marad magára: nemcsak a koboldok, a rénszarvasok, hanem maga az angol királynő, sőt egy macskakedvelő, Charles Dickens nevű férfi és egy önzetlen, tiszta szívű konyhásasszony is a segítségére siet, hogy meg tudja menteni Ameliát.
Csakhogy mindeközben Koboldfalván a feje tetejére áll a világ. A meseglimpik ármányt szőnek, felbujtják a trollokat, Bohó pedig mit sem sejtve a vesztébe rohan…



Az első kötethez hasonlóan ez a regény is keménykötétes és kívül-belül csodálatos, egyszerűen jó kézbe venni és csak nézegetni.
Ezúton is köszönöm a Kolibri kiadónak, amiért recenziós példányként megkaphattam a könyvet. A könyvespolcom egyik dísze az első kötettel együtt.

A bejegyzés innentől az első rész ismeretének hiányában SPOILERes lehet. Csak szólok.

Szóval a könyv közvetlenül ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbamaradt: tehát Karácsony apónál és egy bizonyos Reményik Angelika levelénél.
Ám még Karácsony apó esetében se lehet mindig minden tökéletes.
A kérdés csak annyi, hogyj egyetlen gigszer visszafordíthatatlan károkat okoz-e, vagy van még remény és csoda a világon?

Igazából az első könyv önmagában is kerek egész, nem feltétlen szükséges ez a történet a teljes képhez, én mégis örülök, hogy elolvastam.
Kicsit még átélhettem azt a varázslatot, ami Matt Haig könyveiben van.

Ugyan voltak olyan  pillanatok, amikor úgy éreztem, nem éri el az első könyv szintjèt és nem is akartam minden áron olvasni. Aztán úgy körülbelül a kétszázadik oldal környékén elkezdtem érezni azt az izgulást, mint korábban és onnantól a kezemben is ragadt a könyv és előjött a "csak még egy oldal" szindróma és nem bírtam letenni amíg be nem fejeztem.

És tudjátok mi a pláne? Hogy az olvasó hiába érzi/tudja, hogy a végére minden megoldódik így vagy úgy, mégis csak akkor nyugszik meg, amikor befejezi a könyvet.

Talán azért, mert Karácsony apó mindannyiunk szívébe beköltözött már korábban, és nagyon de nagyon hiszünk a Karácsony csodájában. Talán épp emiatt voltam szomorú, boldog és izgatott olvasás közben. Mert tudtam, hogy egy ilyen ember, mint ő, aki olyan, mintha a világ összes gyerekének nagypapája legyen, igazán megérdemli, hogy minden rendben legyen.

Amelia karaktere volt az, akiért nagyon fájt a szívem a köny végéig. Fiatal lány, mégis nagyon sok minden kellett keresztül mennie és még ennek ellenére is képes hinni. Különleges lány, az biztos.
Ellenben ott van Ádáz úr, akiről ugyan nem derült ki miért viselkedik így, de megkeseredett és magányos az tuti.
Nagyon örültem, hogy Dickens is szerepet kapott a regényben, illett ide.

Annak ellenére, hogy számomra az első kötetet nem múlta felül, mégis bekerül azon kevés karácsonyi történet közé, amit gyakran újraolvasok majd.
Újra bebizonyosodott számomra, hogy Matt Haig ifjúsági (mese)regényeit korosztálytól függetlenül lehet élvezni. Felnőtteknek kifejezetten ajánlom, ezután a történet után egy kicsit újra mindenki tud hinni a csodákban.
Nem csalódtam, sőt…olvasnék még újabb kalandot Karácsony apóval.