Hikari ajánlásával: könyvekben lévő (álom)munkahelyek

Sziasztok!
Egy ideje már gondolkodok egy ilyen rovaton, most lett elég időm és kitartásom, hogy nekiálljak és elkészítsem.
A „Hikari ajánlásával” terveim szerint állandó rovat lesz, amit igyekszem rendszeresen hozni.
Különböző szempontok szerint válogatok majd össze három-öt könyv.


Mivel a T5W témák nyáron szünetelnek, ezért úgy gondoltam, én se töröm magam. Aztán Dóri, az M&G blog bloggere bedobta a témát, hogy mi lenne ha olyan olyan könyvekben szereplő munkahelyet/helyszínt szednénk össze, ahol szívesen dolgoznánk. Dóri válaszai ITT olvashatóak. 
Most pedig mutatom az én listámat.

Anne Bishop: Vörös betűkkel ~ könyvesbolt
Mikor elkezdtem írni a bejegyzést ez ugrott be legelőször. Könyvek, alakváltó biztonsági őrök, akik bizony leharapják annak az embernek az ujjait, akit lopáson kapnak. Szerintem igazán nyugodt lennék egy ilyen munkahelyen, legalább is azt illetően, hogy védve vagyok mindenféle beszólogatástól.


Brittainy C. Cherry: Gravitáció ~ virágbolt
Igazából a való életben legkevésbé egy virágboltban tudom elképzelni magam (hiába, a vázák törékenyek...), de azt hiszem, egy bejegyzésben ennyi szabad fantázia megengedett. Egy ilyen munkahelyen rengeteg új embert lehet(ne) megismerni, a lehetőségekről, amiket ezek az új ismeretségek ad(hat)nak, nem is beszélve.


Lucy Diamond: A tengerparti kávézó ~ kávézó
Már az elején le kell szögeznem, hogy én furán lehetek bekötve, mert egyáltalán nem vonz egy tengerparti nyaralás lehetősége. De ez a kis kávézó (ami később süteményeket is árul), emlékeim szerint annyira hangulatos, és kellemes atmoszférájú, hogy mondjuk egy nyarat nagyon szívesen dolgoznék benne.


Róbert Katalin 6 hét a világ ~ színház
Na igen, ez a könyv, amit elolvastam, és felcsillant a szemem, hogy de jó lenne egy ilyen helyen dolgozni! Még a munkakör is mindegy lenne (ugyanolyan szívesen lennék ruhatáras, mint mondjuk dramaturg), de hasonlóan a kávézóhoz, itt is elvarázsolt a hangulat, meg a csapat, akikkel együtt dolgozhatnék. Azt hiszem, megvan a következő álommunka pontom.


Ron Hall - Denver Moore - Lynn Vincent: Ugyanúgy más, mint én ~ Hajléktalanszálló
Ez egy kicsit csalás, mert emlékeim szerint itt a főszereplők nem kapnak fizetést, hanem önkéntes alapon osztanak ételt, majd később szerveznek például moziestét. És ez valóban az a munkahely, amit az ember nem a pénzért csinál, hanem mert ezt akarja. És közben rájön, hogy mennyire sokféle emberi sors/életút létezik. Nekem már a könyv is sok mindenben megváltoztatta a gondolkodásomat, biztos vagyok benne, hogy egy ilyen helyen önkéntes munkát végezni is hasonlóan mély benyomást tenne rám.



Nos, az én listám ennyi lenne, de kíváncsi vagyok a Ti álom munkahelyetekre is.
Kommentben, vagy forrásmegjelöléssel bejegyzést bátran készítsétek el.
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.