Könyvtáros kedd #13

Sziasztok!
Mindig örömködöm és dicsérem a könyvtáramat, hiszen hiába „csak” megyeszékhelyen lakom, olyan sokszínű és újszerű a választék, hogy itt még szívesebben is töltöm az időmet, mint a könyvesboltban.
Gondoltátok volna?
Molyon már régóta használom a Könyvtárba járunk zónát, de gondolkodtam rajta, hogy rendszeres blogbejegyzést is kéne csinálni belőle…

Nos Anna, a Lap lap után bloggere gyorsabb volt, és létrehozta, én pedig becsatlakoztam hozzá.
Annyi különbség lesz kettőnk bejegyzése között, hogy én beszámolok itt azokról is a regényekről is, amiket kölcsön kaptam valaki magánkönyvtárából.
Szóval a mai naptól közös rovat indul: a Könyvtáros Kedd.


Június végén kezdtem úgy érezni, hogy olvasmányállomány frissítésre van szükségem, így tegnap könyvtáraztam egyet.
Igyekeztem mindenfélét kivenni, de a rövidebb könyvek kerültek többségbe, mert nem akartam úgy járni mint legutóbb: kivenni néhány féltéglát, aztán a felét olvasatlanul visszavinni.
Mutatom a zsákmányt:


A Habos Kakaó Olvasóklub júliusi témájához vettem ki Kozári Dorka Marcsi és a nyári kalamajka című meseregényét, ugyanis szereplőink a Balatonra utaznak ebben a történetben, így tökéletes választás. Egyébként tavaly olvastam már Dorkától, és nagyon megtetszett a stílus, ahogy mesél, szóval nem hiszem, hogy ezúttal csalódni fogok.

Aztán van, amikor a borító és az illusztrációk döntenek, ezért jött velem haza Harcos Bálint Petya és Tulipán című meséje. Ezt már egyébként elolvastam, és kicsit szomorúan állapítottam meg, hogy én ehhez a történethez már nem vagyok elég gyerek, számomra túl képtelenség volt ahhoz a történet, hogy élvezni tudjam.

Eduard Sacheri Ilyen a boldogság könyvénél egyetlen szempont döntött: felkeltette a tartalom a kíváncsiságomat. Konkrétan anélkül hoztam haza, hogy beleolvastam volna, itthon néztem csak utána de a 85% molyon elég pozitív, szóval remélem nekem is tetszeni fog.

A legutóbbi T5W posztomban ígértem meg magamnak, hogy Örkény István Egyperces novellák olvasását se halogatom tovább, úgyhogy kikölcsönöztem. Ráadásul ez a legújabb kiadás pont az egyszerűségével és a letisztultságával számomra igazán szemet gyönyörködtető. #kimaradtklasszikusolvasása

Szintén hirtelen felindulásból elkövetett kölcsönzés áldozata lett Jesmyn Ward Hallgasd a holtak énekét! című regénye. Megtetszett és megfogott a cím-borító kombó. Nagyon remélem, hogy jó döntést hoztam, amikor kikölcsönöztem, majd kiderül.

Voltatok mostanában könyvtárban?
Mely' könyveket kölcsönöztétek?
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.