Zakály Viki: Szikra {+ Interjú}

„Azzal, hogy minden napra kitűzök magam elé egy célt, amit teljesíteni akarok, elég erős leszek ahhoz, hogy ne sírjak.”

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 340
Fülszöveg:
Az okos és talpraesett, de az életet csak könyvekből ismerő Sztella egy tragikus balesetben elveszíti a szerelmét, Tamást. A fájdalomba ő maga is majdnem belepusztul, és csak sokára képes kézbe venni a kórházi zárójelentést. A papírokat böngészve azonban észrevesz valamit. Lehetetlennek tűnik, de talán mégis lehetséges, hogy Tamás nem halt meg.
Bár mindenki próbálja lebeszélni, Sztella a rejtély nyomába ered. Útja során messzebb jut, mint gondolta volna; míg Európa városait járja az újabb és újabb jelek nyomában, legyőzve minden akadályt, és felidézi szenvedélyes szerelmi történetüket Tamással, nemcsak a megfejtéshez, de önmagához is eltalál. Csakhogy arra, ami az éjszakai tengerparton várja, még ő sem számított…
Sztella életét egyszer már átformálta a szerelem. Vajon az ő szerelme elég erős-e ahhoz, hogy megmentsen vele egy másik életet?

Zakály Viki legújabb könyvére már megjelenéskor szemet vetettem, csak épp a költségvetésembe nem fért volna bele egy új könyv megvétele. Ezért is nagyon örültem, amikor molyon találtam egy újszerű állapotban lévő példányt a bolti árnál olcsóbban.
Elmondani se tudom, mennyire szükségem volt nekem most erre a könyvre.

Hősnőnk Sztella, aki egy balesetben elveszíti önmagát és a szerelmét is. Legalább is ezt hiszi, egészen addig, amíg teljesen véletlenül rábukkan egy nyomra, ami mindent megváltoztathat: őt magát, a helyzetét, a végeredmény.
Egyetlen cél lebeg a szeme előtt, miközben nem csak különböző városokban, hanem a saját személyiségében is egy nagy utazást tesz.
Talán ez az utazás fontosabb is, mint a cél, ahová el szeretne jutni. Vajon ő képes megőrizni a lelke tüzének szikráját minden viszontagság ellenére? Képes lesz megmenteni azt, aki őt is megmentette?

Zakály Viki összes megjelenő könyvét olvastam már, és mindet szerettem valami miatt, biztos voltam benne, hogy a legújabbat is szeretném: elolvasni és a polcomon tudni egyaránt.
Nagyon-nagyon örültem neki, amikor  éppen a Társadalompolitika dolgozatomat követően megkaptam az SMS-t, hogy megérkezett a könyv.

Talán tényleg van abban valami, hogy bizonyos könyveket más érzéssel vesz kezébe az ember, ha már benne van abban a korban, amiben a szereplők.
Sztella utolsó éves egyetemista, én meg csak még gólya, de akkor is annyira átjött az egész hangulata, a tanulásnak, a készülésnek, a vizsgák előtti izgulásnak. Nagyon-nagyon együtt tudtam vele érezni, és ennek örültem: mintha találtam volna magamnak egy hozzám hasonlóan sokat tanuló, célokat kitűző könyves barátnőt. Nagyon remélem, hogy mire én is diploma előtt állok majd, rengeteg élmény lesz a hátam mögött, a tanulás mellett is.

Hatalmas, giga mega köszönet és hála az írónőnek a könyvbéli utazásért is. Sajnos vagy nem sajnos, olyan vagyok, aki nem szívesen mozdul ki a komfortzónájából, az ismert városból, a megszokott országból, de ahány helyen a főszereplő, azért  felírtam magamnak néhány helyet Japán és Franciaország mellé a „Halálom előtt el fogok utazni ide” listámra. Főleg Zürich és Korfu varázsolt el, de nagyon. Azt hiszem, Zakály Vikinek sikerült beleültetnie a bogarat a fülembe. Megpróbálok nem félni ennyire a világtól.

Visszatérve a főszereplőkre. Rég olvastam ennyire szimpatikus hősnőről, mint amilyen Sztella. Annyira emberi, és élő lett, hogy simán el tudom képzelni barátnőmnek. Vagy útitársamnak. Vagy szobatársamnak. Vagy akár mindnek is. Pont annyi hibája volt, hogy ne legyen tökéletes, viszont ne is akarjam nyakon vágni egy székkel. Sőt, kifejezetten szurkoltam neki, és öröm volt olvasni arról, hogyan változott az útja során, hogyan nőtt fel egyre jobban, hogyan változott meg a fókuszpont az életében. Öt év múlva szeretném azt mondani, hogy „olvastam egy lányról, aki nem félt megvalósítani önmagát, és én hasonlítok rá.”
Tamás sokáig a háttérbe húzódott és csupán a visszaemlékezésekből ismerhettem és szerethettem meg, de nagyon. Van egy fura vonzódásom a tetovált-zenész könyves karakterekhez, az utóbbi időben ezt a listát kiegészítettem a lelkileg megtört emberekkel is. Tamásban van minden, hogy rettentően szeressem, és nagyon drukkoltam, hogy minden jól alakuljon vele. Mármint a körülményekhez képest.
Valter és Artúr karakterét szerettem még nagyon. Egykeként tök szuper lenne két ennyire védelmező, jó szívű báty az életembe. (Halk kérés Viki: nem gondolkodtál olyasmin, hogy az idősebb testvérek kapnak egy-egy könyvet? Főleg Valter érdekelne, de ő nagyon)
Mogyoró karaktere igazi csupa szív barát, Lili eléggé meglepett a nem túl korrekt húzásával, de a csak néhány jelenet erejéig feltűnő embereket is megkedveltem: a nővért, Iant, Renit. Szürkébb lett volna nélkülük a történet.

Nagyon örülök, hogy ez a könyv se maradt ki az olvasmányaim közül, az írónő többi könyvéhez hasonlóan igazi kincs. Rengeteg gondolatot idéztem magamnak és tudom, hogy lesznek olyanok, amiket ki is fogok írni külön, hogy motiváljanak.

Mert számomra ilyen volt az egész könyv is: motiváló. Álmodozásra, cselekvésre késztető, egyszer szórakoztató, máskor megérintő.
Imádtam a hősnővel együtt kalandozni,reménykedni, szeretni.
Imádtam ezt a könyvet olvasni.

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Zakály Vikivel -

Hikari: Már az ötödik regényedet olvashattam, aminek nagyon örültem. Milyen érzésekkel kezdted el, majd fejezted be a könyv írását?

Zakály Viki: Ez a kézirat már régóta hevert az asztalfiókomban, egy korábbi változatban. Az ötletet egy film adta, az abban szereplő időbeli ugrásokat, ok-okozati összefüggéseket szerettem volna átvinni egy történetre. Lassan alakult ki bennem Sztella és Tamás karaktere és minden egyes átírásnál egyre több elemmel gazdagodott a sztori (fiútestvérek, anya halála, áruló barátnő), míg a végleges formáját nem öltötte. Korábbi kiadómnál nem jelenhetett meg ez a kézirat, de szerencsére az új kiadóm, a Libri tárt karokkal fogadta. Eddig ebbe a kéziratba fektettem a legtöbb munkaórát, ezen gondolkoztam, dolgoztam a legtöbbet és a borítótól kezdve a fülszövegen át a biográfiáig mindent én választottam, írtam. Úgyhogy soha nem éreztem még ennyire magamnak egy könyvet sem, különösen, hogy ilyen sokára jelent meg.

H.: Mennyire volt kihívás a kisfiad mellett megírni a kéziratot? Mikor találtál időt az írásra?

Z. K.: Bevett dolog már, hogy a délutáni alvásidő alatt és éjszaka dolgozok. Ez merőben más, mint amihez korábban szoktam, mert amúgy pacsirta típus vagyok, a délelőtt az én napszakom. De azt hiszem, hogy jót tett a kéziratnak, hogy már volt tapasztalatom anyukaként, hiszen a regény hősnője, Sztella elveszíti az anyukáját és ez egy kulcsfontosságú dolog a regényben. Az is, ami ezután örökségként Sztellára marad.

H.: Muszáj a borítóról is szót ejtenem, mert gyönyörű, valóban szikrázik a cím. Hogy született? Volt esetleg kész koncepció a fejedben?

Z. V.: Ahogy írtam korábban, én találtam a képet. Az első munkacím még Tűzkő volt, ebből lett a Szikra a szerkesztőm javaslatára, és amikor ezt megtudtam, azonnal beugrott ez a kép, kis keresgélés után pedig meg is találtam. Sok mindent kifejez amellett, hogy valóban szikrázóan szép. Ahogy Sztella felépül az apró pontokból azt szimbolizálja, hogy az édesanyja és Tamás elvesztése után újra kell alkotnia magát, de felfelé néz, a jövőbe. Képes lesz rá.

H.: A történet jelen és múlt történéseiből szövődik össze, kiegészíti az egyik a másikat. Nehéz volt megírni, megfelelő módon vezetni a történet fonalát?

Z. V.: ? Ez volt az alapkoncepció, erre épült az egész történet, igazából ez előbb megvolt, mint a szereplők vagy a történet nagy része. Úgyhogy ez alapján találtam ki a cselekményt, a jeleket, amelyeket Sztella követni fog, hogy végül eljusson Tamáshoz és egy kicsit saját magához is odataláljon.

H.: Sokat megtudunk az egyetemista Sztelláról. Rá hasonlítottál régen, vagy jobban kiélvezted az egyetemista éveket, élményeket?

Z. V.: Találni hasonlóságot köztem és Sztella között, hogyne, sőt, részben magamból táplálkoztam. Folyamatosan a jegyek és a kreditek bűvöletében éltem, és keveset szórakoztam, nem éltem aktív egyetemi életet, bár azért olyan visszahúzódó nem voltam, mint Sztella. De valahogy úgy, ahogy neki is, az egyetem után kinyílt a világ és az utazásokból sokkal többet profitáltam, mint valaha is reméltem volna. 

H.: Hogy emlékszel vissza, volt kedvenc tanárod az egyetemen, akinek az óráján akkor is ott voltál, ha nem volt kötelező?

Z. K.: Nagyon sok kedvenc tanárom volt, szívesen ültem az órájukon, bár inkább az előadásmód vagy a személyiségük miatt, hiába voltam jó tanuló, azért tanulni én sem szerettem. De sok tanárommal alakult ki baráti viszony, rájuk nagyon szívesen emlékszem és ha a főiskolám közelében járok, mindig felkeresem a régi tanszékeimet. Bogár tanár úr sajnos nem létezik, de néhány férfi tanáromból azért össze lehetne gyúrni egy nagyon hasonló karaktert.

H.:  Hősnőnk rengeteget utazik. Te belevágnál egy ilyen spontán kalandba? Hová mennél? Sztella úti céljai közül hol jártál?

Z. V.: Mindenhol. *mosoly* Ez csak úgy lehet hiteles. Nagyon szeretek más tájakat felfedezni, utazni és imádok új helyeket, kultúrákat megismerni, de én mindig tervezetten utaztam eddig is, ezután is úgy fogok, mert a kiszámíthatóság és tervezhetőség még mindig nagyon fontos nekem, nem tudok kibújni a bőrömből. Minden utazás adott hozzám valamit, remélem, sikerült átadnom ezekből a helyekből annyit, hogy meghozzam az olvasóim kedvét az ismeretlenhez.

H.: Szeretnék magamnak egy Tamást  Van esélyem, hogy találkozok vele, vagy ilyen pasas a világon nincs, maradjak a történetednél?

Z. K.: Remélem, nincs, különben hamarosan jelentkezni fog nálam a jogdíjért. *mosoly* Nekem is volt az ideálom a zenész-titokzatos-rosszfiú, ez is egy típus, amibe vagy akibe jó beleszeretni, de olyan, mint zsiráf: aranyos, jó megsimogatni, de azért otthonra nem kellene. *mosoly*

H.: Mik a terveid a jövőre? Új regèny, vagy most pihensz egy darabig?

Z. V.: Új regény, igen, abszolút, dübörög bennem ezerrel, valószínűleg ki is fog szakadni belőlem és én még is több leszek általa. Illetve egy teljesen új projekt, amiről még nem tudok elmondani semmit, mert nagyon kialakulóban van, csak annyit súgok meg, hogy még sosem voltam ilyen izgatott semmivel kapcsolatban. Egészen új dolog és még magam sem tudom, hogyan viszem véghez. De ez az izgalmas, ugye? Új dolgokat felfedezni, ahogy Sztella is, ahogy az olvasók is minden egyes új történetnél.

Köszönöm szépen az újabb interjút, Viki! Ismét nagyon élveztem elkészíteni.

*Hikari