Rebecca Yarros: Vasláng (Negyedik szárny 2.)

Életben vagy. Életben maradtál. Holnap pedig új napra fogsz ébredni.

Kiadó: Rainy days

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 1152

Fülszöveg:

Mindenki ​arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak.
Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen – hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret.
Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat.
De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni.

Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket. 

Idén májusban olvastam a sorozat első részét, és tagadhatatlan tény: beálltam én is a rajongók sorába. Annyira, hogy igazából már akkor megrendeltem ezt a részt, amikor még az elsőt be se fejeztem. És atyaég, mennyire megérte! 1100+ oldalas, imádom kategóriás féltégla!

A történet ott folytatódik, ahol a Negyedik szárny befejeződött: Violer túlélte az első évet, cserébe az élete a feje tetejére állt. Minden, amiben eddig hitt, megkérdőjeleződik, és mindenkitől, akiben bízott jobban jár, ha két lépés távolságot tart.

Ugyanakkor valami sokkal komolyabb és véglegesebb dolgok mozognak a háttérben annál a forradalomnál, amibe belecsöppent. Vajon képes helytállni az új helyzetben? Vagy az élete még annál is jobban veszélyben van, mint elsőévesként?

Ha csupán egyetlen könyvsorozatot mondhatnék, amivel idén új kedvencet avattam, tutira ez lenne az! Számoltam vissza a napokat a második kötet megjelenésig, és amikor végre a kezemben volt, nem is tudtam abbahagyni a vigyorgást.

De hét ismerjük Murphyt, meg az ő megkérdőjelezhető humorát...

Természetesen napokkal azután, hogy elkezdtem olvasni, lebetegedtem, napokig az ágyat nyomtam, és az utolsó dolog, amire gondolni tudtam, az-az, hogy könyvet vegyek a kezembe. Ez van. Az elején tartottam attól, hogy túl gyorsan a végére érek (a Negyedik szárny olvasási ideje kb. két nap volt, pedig az sem rövid), így viszont majdnem két hétig élvezhettem ennek a csodás világnak minden varázslatát, kegyetlenségét, szerethetőségét, sárkányait. Nem hittem volna, hogy egyszer még jól is fog jönni egy betegség.

Mivel a könyv egy féltégla, ami majdhogynem önvédelmi eszköznek is elmegy, gondolom senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom: atyaég, mennyi minden történt! Szinte csak kapkodtam a fejemet, és szinte biztos, hogy januárig még egyszer újra fogom olvasni, mert komolyan, az ember elsőre fel sem fogja, hogy mi történik. Voltak is olyan részek, ahol meg kellett állnom, és újraolvasnom, mert elveszítettem az információk fonalát egy pillanatra. Navarre politikai erői, a Hadiskola tanárai, a forradalom résztvevői... mind-mind olyan szeletei ennek a történetnek, hogyha csupán az egyikre kellene figyelni, már az se lenne egyszerű, de nem, itt a szálak össze-vissza kuszálódnak, olykor olyan módon keresztezve egymást, hogy csak pislogtam. Ott találni szövetségesekre, ahol sose gondoltam volna, miközben az ellenség is egyre közelebb van, és egy idő után már tényleg nem tudod kiben bízhatsz. Egyáltalán jó ötlet-e bízni bárkiben.

Nem mondom, hogy nem éreztem úgy magamat (főleg a könyv vége felé), mint egy rajzfilmfigura, akinek kérdőjelek ugrálnak a feje fölött, de tudjátok mit? Félre tudom ezt tenni. Főleg azért, mert összességében még mindig rajongok az egész világért, és közben meg nagyon reménykedem abban, hogy a harmadik részben majd válaszokat kapunk.

Violet összeszedte magát! A sárkányán mondjuk még mindig nem tud megülni nyereg nélkül (amúgy ez szerintem már így is marad), de egyébként értékelem a nála látott fejlődést. Kiáll magáért és a barátaiért, hajlandó volt fejlődni, és valahogy a fizikai gyengesége miatt nyöszörgése is mintha megszűnt volna. Cserébe megjelent nála a féltékenység, ami szinte várható volt a szerelmi háromszög megjelenésével, de bakker, akkor is! Olyan jól meglettem volna enélkül.

De itt van nekünk Xaden is, aki a könyv első néhány száz oldalán elszomorítóan keveset szerepelt. Értem én, hogy kihelyezték, meg nem lehetett együtt Violettel, mindent értek, de akkor se kaphatok ebből a könyves pasiból eleget. Nincs olyan, hogy túl sok Xaden! Olyan mondjuk van, hogy túl sok "miért nem beszéltek egymással végre rendesen?!", de olyan, hogy túl sok Riorson, olyan nincs és nem is lesz! A kedvenc OMG jeleneteim hozzá köthetők.

Meg persze Tairnhez és Andarnahoz. Az összes sárkányt imádom, de ez a kettő az abszolút kedvencem. Imádom a gondolataikat, a párbeszédeiket, az egész Violettel való kapcsolatukat.

A korábbi kötetben megismert szereplők, mint Sawyer, Imogen, vagy épp Rhiannon természetesen itt is szerepet kapnak, de melléjük bejönnek olyan új, és érdekes karakterek, mint Brennan, vagy Sloane. Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog alakulni a sorsuk a későbbiekben Légyszi, maradjatok életben!

A helyzet az, hogy képtelen vagyok nem rajongani ezért a sorozatért. és elképesztően boldoggá tesz, hogy a Vasláng ennyire szuper folytatás lett! Ez a kötet elérte, hogy rajongjak, izguljak, aggódjak, dühöngjek egyszerre, miközben nem tudtam eldönteni, hogy hipersebességgel akarom olvasni, vagy inkább beosztanám, hogy tovább tartson. Nem is tudom, mikor fanoltam utoljára ennyire könyv kapcsán... szerintem ezer éve.
Rebecca Yarros megint nagyot alkotott, élmény volt mind az ezeregyszázötvenkét oldala ennek a könyvnek. Egyébként pedig számolom vissza a napokat januárig, csak mondom... 

*Hikari