Elena Armas: Hosszú ​játszma (Hosszú játszma 1.)

Senki sem tökéletes. A tökéletlenségeink tesznek minket azzá, akik vagyunk.

Kiadó: XXI. Század

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 448

Fülszöveg:

Adalyn ​Reyes mindent megtesz, hogy tökéletesen végezze a munkáját a Miami Flames focicsapat irodájában, de homokszem kerül a gépezetbe: felvétel készül arról, hogy összeveszik a csapat címerállatával, ami virálisan terjedni kezd. A tulajdonos – aki történetesen Adalyn apja – nem rúgja ki, hanem elküldi az isten háta mögé, Észak-Karolinába, ahol azt a feladatot kapja, hogy hozza vissza a küszködő helyi focicsapat, a Green Warriors reményeit, és ezzel bizonyítsa rátermettségét. Adalyn nagy tervei romokba dőlnek, amikor látja, hogy a csapat játékosai tütüt viselnek (nem praktikus), kecskét tartanak házikedvenc gyanánt (pfúj, undi!), és egyáltalán: a csapat játékosai kilencévesek.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a városban tartózkodik Cameron Caldani, vagyis Cam, a csodakapus, aki maga a kétlábonjáró rejtelem. Ő volna a tökéletes jelölt arra, hogy segítsen, de egy szerencsétlen malőr után, amelyben érintett egy kakas, Cam lába és Adalyn kocsijának lökhárítója, a férfi minden erejét latba veti, hogy elűzze Adalynt a városból. De Adalyn nem hátrálhat meg, muszáj felhoznia a szedett-vedett csapatot – számára ez az út vezet a dicsőséghez. Márpedig ez hosszú játszmának ígérkezik. Akár segít neki Cam, akár nem.

Azt hiszem, ha van olyan, hogy nyaralós szerző, akkor nekem Armas ilyet. Minden könyvét akkor vettem eddig a kezembe, és akkor szippantottak be igazán, amikor kikapcsolódásra vágyam. Így kezdtem bele a Hosszú játszmába is, ami szerintem a szerző eddigi legjobb könyve lett!

A főszereplő, Adalyn Reyes, egy ambiciózus, tökéletességre törekvő PR-szakember, aki egy balul elsült incidens után büntetésként egy kis floridai városka női ifjúsági futballcsapatához kerül. Ott találkozik Cameron Caldwelldel, aki jelenleg a lányok edzője. 

De mit keres egy profi kapus a világ végén? És mégis mit lehet kezdeni egy csapat kilencéves kislánnyal? A kecskékről pedig senki nem szólt korábban...

A Spanyol szerelmi átveréssel engem teljesen megvett Elena Armas, és ugyan Az amerikai szobatárskísérlet kissé kevésbé tetszett, tudtam, hogy ő olyan szerző, akitől szép lassan úgyis elolvasok mindent, ami megjelenik magyarul.
A Hosszú játszma is felkerült az idei éves terveim közé, és miközben gondolkodtam, hogy hmm, akkor mit is olvassak legközelebb? megakadt rajta a szemem. Nem mintha nem lenne egyébként egy csomó könyvem, ami olvasásra vár... Tudjátok, a nincs mit felvennem könyvmoly verziója. A lényeg, hogy Armasnál kötöttem ki megint, és milyen jól tettem!

Alig néhány oldalra volt szükségem ahhoz, hogy berántson a kisvárosi élet teljesen, de hát kit nem venne meg azonnal kilóra egy tyúk, akit éppen elütnek, de szerencsére megússza? Na ugye.
Azt hiszem amúgy, ez az írónő egyik saját jellemvonása: tökéletes chick-lit regényt képes írni, ami nem akar világmegváltóvá válni, és azt hiszem, pont ezért is annyira szerethető.
Mert egyszerűen jól esik olvasni. Ha jó periódusa van az életednek akkor azért, ha valami nehézségen mész keresztül, akkor meg azért. Segít egy kicsit kikapcsolni, amikor túl sok a szürke hétköznapok és a mókuskerék.

Számomra tényleg ez a regény az eddigi legjobb. Mintha az írónő is igazán megérkezett volna, tanult volna a korábbi bakikból, de nem felejtette el ezt a humoros-könnyed stílust sem, amitől igazán elenaarmasos. 

Még akkor is, ha Adalynt nem kedveltem meg teljesen. Nem mondom, hogy annyira rossz női hősnő volt, csak egyszerűen nem került hozzám túlságosan közel. Kicsit azt éreztem, hogy csupán két dologra tud koncentrálni: a sikerre és Cam tetkóira. De igazán nem tudtunk meg róla túl sok mindent, annak ellenére sem, hogy főszereplő és nézőpontkarakter is. Szóval akármilyen jó volt a sztori hangulata, a gyenge hősnő azért elérte, hogy ne akarjam olvasni minden szabad percemben.

Pont ezért szerettem jobban Cameron fejezeteit, őt azért valamivel komplexebb szereplőnek éreztem a történet során. Nem sokkal, ez igaz, de annyival eléggé, hogy megmentse számomra a könyvet. Megmosolyogtam a kecskékkel való kapcsolatát, olvadoztam attól, hogy milyen figyelmes és gondoskodó... komolyan, felüdülés néha ilyen pasikról olvasni. Bár azok a becézések nekem rettentően karakteridegenek voltak,de hát na... senki nem tökéletes.

A mellékszereplők közül nagyon szerettem Mariát, de Josie is érdekes karakternek tűnik, szerintem előbb-utóbb el fogom olvasni az ő könyvét is.

Minden hibája ellenére Elena Armas nagyon el tudja találni azt, hogy nekem olykor mire van szükségem: könnyed nevetésre, arcpirító romantikára.
Ha olvastad az írónő többi könyvét, akkor semmiképp ne hagyd ki ezt sem. Ha viszont még nem, akkor tökéletes első regénynek. Egy valami biztos: nem fog csalódást okozni.
Ajánlom olvasni egy faházban az erdő közepén egy bögre tea mellett. De igazából teljesen mindegy, hol vagytok: úgyis beszippant titeket Green Oak majd.

*Hikari