Sue Lynn Tan: A Holdistennő lánya (A Mennyei Királyság 1.)

A legnehezebb dolgok gyakran a legértékesebbek.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 448

Fülszöveg:

A holdon nevelkedett Hszing-jin nem sejti, hogy a Mennyei Császár elől rejtőzködik, aki száműzte az anyját, amiért ellopta a Halhatatlanság Elixírjét. Amikor az a veszély fenyegeti, hogy létezésére fény derül, kénytelen elmenekülni az otthonából. Egyedül, képzetlenül és rettegve indul útnak a Mennyei Királyságba, a csodák és titkok földjére. A személyazonosságát álcázva megragadja a lehetőséget, hogy a trónörökös mellett tanuljon, elsajátítsa az íjászatot és a mágiát, miközben egyre erősebbé válik a vonzalom a császár fia és közte.

Anyja megmentéséért Hszing-jin veszélyes küldetésre indul, amikor azonban árulás és tiltott mágia fenyegeti a birodalmat, meg kell küzdenie a kegyetlen Mennyei Császárral is az álmaiért. A Holdistennő lánya egy varázslatos sorozat nyitókötete, amely az ősi kínai mitológiát szövi bele egy romantikus fantasytörténetbe.

Igen, ez az a könyv, ami annyira álomszép, hogy tudtam: sort fogok keríteni rá.  Sosem olvastam még malejziai szerzőtől, de igyekszem minden évben újabb és újabb szerzőkkel bővíteni az olvasási listámat; ugyan várt ez a könyv néhány hónapot, de összességében azt mondom: jó élmény volt.

Hszing-jin élete békés és biztonságos, legalább is ő azt hiszi. Azonban a gyerekkori kép egy pillanat alatt szilánkjaira törik amikor rádöbben: édesanyja fogoly a holdon, és amit ő biztonságosnak hitt, valójában rejtőzködés volt. Menekülnie kell, hátrahagyva mindent amit ismert és szeretett, és meg kell tudnia állni a saját lábán a Mennyei Királyságban.

Mit tehet azonban erőtlenül, képzetlenül? Talál vajon szövetségeseket olyan helyen, ahol titkolnia kell, ki is ő?

Az már az első oldalakon nyilvánvaló lett, hogy Sue Lynn Tan minden eddig olvasott írómtól különbözik: olyan lendülettel rántott be ebbe a különleges fantasy világba, a halhatatlan istenségek közé, hogy igazából kettő pislogtam. Elképesztő érzékkel és tehetséggel teremt meg egy olyan atmoszférát, hogy az olvasó szinte a bőrén érzi a szelet zuhanás közben, vagy a belső mágiája melegét is. Én pedig imádom, amikor egy történet ennyire életre tud kelnni.
Maga a történet nem vált unalmassá olyan szempontból, hogy a fordulatok, amiket a szerző használt, igazából ki nem találtam volna korábban, szóval egyik meglepetésből estem a másikba. Ugyanakkor... ami az elején nagyon-nagyon jól működött, a könyv felénél azt éreztem, bizony kezd elfáradni. Értem én, hogy kellenek az akadályok, meg a kihívások, meg a kanyarok, de mégis azon gondolkodtam, hogy szegény Hszing-jinnek mennyi feladatot kell még teljesítenie?

Hszing-jin egyébként egyébként egy meglepően szerethető főhősnő. A fejlődése érdekes és hiteles, nem lett hirtelen ő legeslegjobb csak azért, mert ő van reflektorfényben, hanem bizony végig kellett járnia az utat felfelé. Volt, hogy rossz döntéseket hozott, máskor újra kellett terveznie, de az eredeti célját sosem veszítette szem elől, és ez bizony kifejezetten üdítő volt. Nem tud az olvasó nem szurkolni a sikeréért.

Li-vej herceg az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikkus volt számomra. Szerethető, igazságos, és csupa szív, aki nem akar olyanná válni, mint a szülei. Amikor szükség van rá, a legnagyobb támasz, máskor viszont képes hátra lépni, és teret hagyni. Tetszett, hogy a Hszing-jinnel való kapcsolata egyensúlyban maradt végig.

Ven-cse számomra igazi meglepetés volt, bár annak nem örültem, hogy vele bejött a szerelmi háromszög is... Mondjuk pont olyan mértékben, hogy még toleráljam. De akkor is #teamLi-vej.

A többi, mellékszereplő sajnos felejthető számomra, egyedül a tenger herceg, akiben látok némi fantáziát. Azért remélem, hogy a folytatásban a holdistennő is nagyobb szerephez jut.

Ha valamennyivel rövidebb lett volna ez a könyv,  valószínűleg én is maradéktalanul elégedett lennék, így azonban számomra megmarad az egyszer olvasható kategóriában.
Ez a történet szerethető ugyan, de egyszerűen túl zsúfolt. Túl sok minden történik benne, miközben az idő meg rohan, és alig bírjuk követni. Örültem volna, ha nem érzek egy mélyrepülést a felénél, ha valamivel magával ragadóbb, emlékezetesebb. Egyáltalán nem rossz könyv ez, de nekem valahogy nem lett olyan marandandó, mint szerettem volna.

De akkor is: mostantól mindig halvány mosollyal fogok felnézni a teliholdra.

*Hikari