Jessica Sorrensen: Callie & Kayden és a megváltás (Véletlen 2.)

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 368
Fülszöveg:
A sötét titok, amit Kayden hosszú évek óta rejtegetett, végül napvilágra került. Ám ami még ennél is rosszabb, hogy a fiút súlyos testi sértéssel vádolják. Egyedül az óvhatná meg a becsületét, ha Callie elárulná az igazat – Kayden viszont soha nem kérné ezt tőle. Inkább hajlandó megtenni bármit, hogy megvédje őt… még akkor is, ha emiatt le kell mondania az egyetlen lányról, akit valaha szeretett. 
Callie tudja, hogy Kaydenen ismét eluralkodnak a démonai, és kétségbeesetten szeretné megmenteni. Ám ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie legsúlyosabb félelmével, és el kell árulnia legfájdalmasabb titkait. A csönd megtörésének puszta gondolata is rémisztő – de nem annyira, mint annak gondolata, hogy örökre elveszítheti Kaydent. 
A szíve mélyén Callie tudja, hogy eljött az idő: neki és Kaydennek el kell felejteniük a múlt fájdalmát. Barátai, Seth és Luke segítségével Callie tervet sző, hogy megmutassa Kaydennek, milyen életük lehetne együtt. De vajon meg tudja győzni, hogy új életet kezdjenek… vagy már késő?





 Az értékelés SPOILERES, aki az első részt nem olvasta, az HAGYJA EL A BEJEGYZÉST!
A saját érdekében. Köszönöm!
       Miután befejeztem az első kötetet, nagyon sokáig rá se néztem a másodikra. Túlságosan mélyen érintett a könyv befejézése, és azt hiszem, kicsit féltem, hogy ezek után mi vár rám a folytatásban...
Megjártam lelkileg  poklot, és nem tudtam, lesz-e a végén mennyország. Elérkezik-e az annyira vágyott megváltás.
Mint tudjuk, az első kötet ott marad abba, hogy Kayden élet-halál között lebeg, és nem tudhatjuk, mi lesz a vége.
Egészen eddig, ugyanis egy kórházban játszódik az első jelenet. Itt már valahogy bíztam abban, hogy "minden rendben", de igazán csak azután nyugodtam meg, hogy Kayden szemszögét is elolvastam.
Ám ha ilyen egyszerű lenne, akkor nem rágtam volna tövig a körmömet, az első százhárminc oldalon keresztül.
Hiszen az ébredés nem megváltást hozott...csak belépést adott a valódi rémálomba.
Olvasgattam értékeléseket, mielőtt elkezdtem a regényt, de nem értettem, mit értenek azon, hogy "ez Kayden könyve", csak miután én magam belekezdtem, jöttem rá, hogy tényleg igazuk van.
Az első kötetben is kaptunk részeket a srác titkáról, de ott valóban inkább Callie-n volt a hangsúly, azon, hogy ő kibújjon a csigaházából, Kayden titka leginkább egy változó volt az egyenletben. Nem tudtuk az egészen, azt, hogy mi játszódik le benne valójában, a szemszögeiben írt fejezetekben pedig a lányra koncentrált.
De az írónő ebben a könyvben kárpótolt minket, végre Kayden került a középpontba. Végigkövethetjük a kórházi, az intézeti élményeit, betekintést kapunk a lelkébe és fejébe, amiben sokszor olyan gondolatok fogalmazódnak meg, hogy nagyokat kellett nyelnem, különben elsírom magamat.
Na és az anyja...úristen, azon gondolkodtam, hogy ezt a nőt, miképp kellene kinyírnom, de eszméletlen gyorsan. Beszéltem egy ismerősömmel, hogy mi történik az öngyilkosságot megkísérlő fiatalok családjában, és ő azt mondta, hogy általában nem veszik észre. Vagy ha mégis, nem érdekli őket. Hiszen mindannyian csak azt látják, amit látni akarnak.
Kayden esetében viszont nem lehetett letagadni azt, hogy mit akart tenni. És mivel ez így van, az anyja egyszerűen őt hibáztatta, és folyamatosan a fejéhez vágta, hogy ezzel milyen de milyen rossz színben tünteti fel a szüleit, a családját. Azt az egyetlen dolgot tette, amit egyszerűen nem szabad, mert csak tovább rontja a helyzetet. Valószínűleg tudta ezt, mégis tojt rá. 
Ezután meg se lepődtem azon, hogy a srác miket gondolt magáról, éshogy mennyire el akarta magától taszítani Callie-t. Sokszor viszont talán azzal okozunk fájdalmat, amiről azt hisszük, hogy tulajdonképpen segítünk.
Callie pedig ezzel nagyon is tisztában volt. Azt kell mondjam, hogy az első kötethez képest sokat fejlődött, erősebb, bátrabb. Nyitottabb az újra. Bármit megtenne, hogy ugyanúgy segíthessen, ahogy neki segített a fiú.
Épp emiatt nem hagyja magát, hiába kell sok kört lefutnia, nem ereszti a fiút. Természetesen a kitartása megtérül, bár én addigra már túl voltam egy érzelmi hullámvasúton: egyszer jól leüvöltöttem volna, aztán megöleltem volna Kaydent, mielőtt odalökdösöm a lányhoz.
Viszont hiába tűnik úgy, hogy rendbe jönnek a dolgok, igazából a kemény menet, önmaguk, a múltjuk bevallása és felvállalása csak utána következik.
Ez volt az a pont, amikor nagyon-nagyon hálás voltam Seth és Luke szerepéért. Ők voltak a színfoltok, egyhítették a fájdalmat, mosolyt csaltak az arcomra, mielőtt teljesen elragad a sötétség, ami a Kayden-nel történtek miatt végig ott bújkált a lapokban, a sorok között. Azt hiszem, mindenkinek szüksége lenne két ilyen oszlopra, akik szilárdan állnak, még akkor is, amikor kitör a vihar, és azzal fenyeget, hogy mindent elpusztít.
Őszinte leszek: nem tudom, mit mondhatnék még...megint ott a nyavajás gombóc a torkomban, ugyanakkor mosolygok is. 
Igen, csomó fájdalom, titok, szenvedés volt benne. Mégis csodálatos volt. Olyan, amilyennek lennie kellett.
Mindenki megérdemli, hogy szerethessen, hogy szeressék.
Mindenki megérdemli, hogy kapjon vagy épp adjon megváltást.

Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes