Gyors értékelés: Amikor kialszik a fény- hopp volt, hopp nincs.

Sziasztok! 

A mai nap folyamán sikerült megnéznem ezt a csodát is. 

Csoda..ehm, na azt nagyon nem állítanám. 

Sőt...

A mozikba lassan két hete vetítik, eddig csak jót hallottam róla, ezért úgy gondoltam, hogy miért is ne tekintsük meg mit kínál nekünk a horror-gyanús Amikor kialszik a fény.
Nem mondok sokat, mert meg kell nézni, de azért nagy vonalakban megosztom veletek eme borzalmat, merthogy az volt.

Számomra nem horror ez a mai klisé horror téren, hogy van egy anyuka aki elvált, van egy kisgyerek aki látja a mumust, és van egy nővér aki idő előtt lelép a családból.
Az elvált anyuka pedig pszichoszomatikusan zavart. Egyszóval nem épelméjű.
Menjünk bele a történetbe, létezik valahogy egy messzi-messzi galaxis ahol ez még ijesztőnek is mondható, viszont nagy hibám, hogy szemem se rezzent közbe.

Itt a tartalom, aki esetleg nem ismerné: 
Amíg ég a villany, minden rendben van. De amikor elsötétül a ház, valaki életre kel, és szabadon járkál a szobákban...
Először egy kisfiú teszi szóvá, hogy egy árnyék lopakodik körülötte éjszakánként, és csinos fiatal nagynénikéje nem sokáig kételkedik a szavában: ő is látja az árnyékot. Sőt, túlságosan testközeli bizonyítékot is szerez a létezéséről.
A kisfiú kénytelen fiatal nagynénjénél lakni, mert az édesanyja már nem alkalmas a gyereknevelésre: a szorongás teljesen maga alá gyűrte. Ám lassacskán kiderül, hogy ő mindenkinél többet tud a családtagjait kísértő árnyékról, és ha meg akarnak szabadulni az egyre borzasztóbb jelenségtől, tőle kell segítséget kérni.
De a titkait csak úgy deríthetik ki, ha nála töltenek egy éjszakát a hatalmas, zegzugos, elhagyott házában. És a biztonságot jelentő első hajnali fénysugár nagyon messze van...

Hű, nagyon kemény, mi?
Titeket is felkorbácsolt, hm?

Úgyhogy:
James Wan nevét jól ismerjük számos jónak mondható horror munkája során, így tettem egy próbát erre is.
Élt egyszer egy Sophie nevű lány, akit egy elmegyógyintézetben kezeltek a depressziója miatt. Jelzem kislányként is. Gyanús.
Ott találkozott Dianaval, a beteg kislánnyal, aki egy betegség folytán nagyon érzékeny a fényre, így amint éri őt, csúnya sebek jelennek meg a bőrén.
No, ezen ugorjunk is túl, jó barinők lettek meg minden. VAGY NEM.
Sophie nagy lett, depressziója mit sem változott szült két egészséges gyermeket, most teljesen mindegy hányszor vált el hozzá, mert nem egyszer az szent.
Rebeccáról és Martinról van szó,
Martin az anyjával él, még Becca hajtja az életet meg a szenvedélyt egy Brat nevű hapekkal a kis lakásában, ám egy nap szörnyű dolog történik.
SZÖRNYŰ. DÜ-DÜ-DÜ-DÜM. Igen, annyira drámai, hogy nem bírom megállni hanghatás nélkül.
Szóval a film címe nem véletlen utal a sötétségre, ugyanis micsoda véletlen feltűnik Diana, aki kaparászik, nyögdécsel, karmol, harap, gurgulázik és olyan szinten pankrációbajnok, hogy azt szavakba önteni sem tudom.
Mániákusan kapcsolgatja a lámpákat és kelti az elektromos zavart, csakhogy a szart is belefagyassza az emberbe, semmi ijesztő nem lenne hangeffekt nélkül.
Jumpscare, jumpscare hátán.
Hamar kiderül, hogy mi áll itt a dolgok mögött, csak addigra már Sophie kiütve, a gyerekek a pincébe zárva próbálnak felfedezőutat járni.
Amin kibuktam: Melyik az a pince ahol tartanak teljes véletlenségből UV fénycsövet?
De komolyan.
És persze azzal kell járkálni, hogy rágyere az a szétaszódott néni totál immunis rá.
Minden jó ha jó a vége effektet kapunk az utolsó tíz perce némi drámával, tragédiával és öngyilkossággal. Na de, hogy kivel? Na, azt nem fogom elárulni.

Mindent egybevéve; maga a film...nem lenne rossz.
Tényleg nem.
De az.
Számomra nem volt több, mint egy klisés kaland, szar véggel.
Lehet aztán gonoszkodni, de most komolyan:
Sötét van, és azért is bemegy egy szál lámpa nélkül mikor tudja, hogy nagyon nem lesz jó vége.
KLISÉ EGY.
Önmarcangolás.
Elvált anyuka, aki depresszióba esik. Aztán pedig a gonosz benne van.
Apuka végig tudja, hogy anyuci dilis, ezért vált el. Oszt bele is hal.
Hagyjuk már.
Na, pontozzunk, most, hogy így kikeltem magamból:

6.3/10- még túl is pontozom.