Könyvtáros Kedd #1

Sziasztok!
Mindig örömködöm és dicsérem a könyvtáramat, hiszen hiába „csak” megyeszékhelyen lakom, olyan sokszínű és újszerű a választék, hogy itt még szívesebben is töltöm az időmet, mint a könyvesboltban.
Gondoltátok volna?
Molyon már régóta használom a Könyvtárba járunk zónát, de gondolkodtam rajta, hogy rendszeres blogbejegyzést is kéne csinálni belőle…
Nos Anna, a Lap lap után bloggere gyorsabb volt, és létrehozta, én pedig becsatlakoztam hozzá.
Annyi különbség lesz kettőnk bejegyzése között, hogy én beszámolok itt azokról is a regényekről is, amiket kölcsön kaptam valaki magánkönyvtárából.
Szóval a mai naptól közös rovat indul: a Könyvtáros Kedd.



Mutatom, hogy mit szereztem be legutóbb.



B. M. Grapes: Jóslatok hálójában
Benne vagyok a Vörös Pöttyös Könyvek facebook csoportban,mint tag és mint admin és mivel hamarosan ebből a könyvből lesz tematikus hét, úgy döntöttem kiveszem. Nem éppen rövid olvasmány, de megbirkózom vele.

Joan D. Vinge: 47 ronin
Teljesen véletlenül vettem észre a polcon. Igazából meg se néztem a tartalmat, sőt, még bele se lapoztam. Egyszerűen hazahoztam, mert eszembe jutott, hogy néhány éve láttam egy azonos című előzetest, ami tetszett. Kiváncsi leszek, a könyv milyen.
A  borító nélküli regény nem más mint: Kristin Cashore: Graceling – A garabonc
Én is másodszor olvasom majd, de meglepődtem, hogy olyan keresett, hogy már csak ilyen példány volt bent. A trilógia folytatásait szép borítós verzióban láttam a polcon, majd legközelebb jönnek ők is…

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
Ezt az ifjúsági regényt még Papp Dóra ajánlotta nekem a Könyvhéten, hogy bizony nagyon jó. Dórira meg hallgatok, és nem csak azért, mert jóban vagyok vele…úgy alapból, ha valamit dicsér, az nem lehet rossz. Úgyhogy fogtam magam, és kivettem. Ma el is kezdem.
Melissa Landers: Elválasztva
Kihíváshoz kell, de most látom, hogy ez egy trilógia második kötete. Á, alig vagyok figyelmetlen. Azt hiszem, ezt olvasatlanul visszaviszem, és kiveszem az első részt.

És akkor azok, amik kölcsönkönyvek…

Katja Millay: The Sea of Tranquility – Nyugalom tengere
Unokatesóm adta még kölcsön legalább két hónapja, szóval már nagyon de nagyon aktuális lenne hogy nekiálljak olvasni. Azt se tudom, eddig miért nem tettem, pedig rubin pöttyösben eddig még nem csalódtam.

John Green – David Levithan: Will & Will
Kerestem egy olvasás erejéig, mire egy kedves moly írt, hogy neki megvan, és kölcsönadja. Úgy örültem neki, főleg, mivel élőben még nem találkoztunk, és mégis kölcsönadta.

Ed Sheeran: Ed Sheeran: A Visual Journey
Szintén molytól kölcsönkapott keményfedeles, nagyalakú gyönyörűség. Ed Sheeran a kedvenc énekeseim egyike, de nem tudtam, hogy van önéletrajzi könyve. Az se zavar, hogy egy deka magyar szó nincs benne, augusztus végéig nálam maradhat, addig pedig el fogom olvasni.



Eddig is gyakran jártam könyvtárba, de ezután biztos, hogy minden péntek/hétfő délután beugrok, ha csak egy-két könyvért annyiért. Aztán büszkélkedem az új zsákmányokkal.
Ti mit vettetek ki legutóbb?

Anna „vadászatának” eredményét ITT tudjátok megnézni.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.