Az Írásaim tárháza megnyitja kapuit

Üdvözöllek az Írásaim Tárházának kapuin belül!
Andrew Matthews fogalmazta meg nagyon helyesen: „A cselekvés hozza meg a lelkesedést és a cselekvés során bukkannak fel új lehetőségek. Vágj bele!”



Szóval gondolkodás helyett belevágtam, és ezzel a bejegyzéssel meg is nyitom a blogot.
Igazi „fejjelafalnak” típusú kos vagyok, a blog indításán mégis nagyon sokat gondolkodtam. Van ennek értelme? Érdekel(ni fog) bárkit is?
Aztán végül arra jutottam, hogy ez mind mellékes. 

Hosszú évek óta a magam örömére írok és olvasok, akár létre is hozhatnék egy helyet, ahol ezeket az írásokat, könyvértékeléseket összegyűjtöm, hogy ne vesszenek az Internet feneketlen bugyraiban, és évekkel később is könnyedén elővehessem.
Ha pedig az, amit én a magam örömére pötyögök, még mást is érdekel(ni fog), akkor nagyon szerencsés vagyok.

Ugyanakkor szerettem volna a blog megnyitásával valaki mássá is válni. Valakivé, aki nem veszi fel az előítéleteket, aki átugorja bármilyen akadály is kerül az útjába, és ha már belekezdtem valami újba, akkor kicsit talán el is szerettem volna választani a „mindennapiénemtől.
Sokáig néztem rendszeresen animéket, illetve egy ezzel foglalkozó oldal modorátora is voltam, akkor jött a Hikari név a posztok aláírásaként. Egyébként „fénytjelent magyarul, és ez annyira passzol jelentésileg a születési nevemhez, hogy valahogy rajtam maradt. Evidensnek éreztem, hogy a bloggervilágban is ilyen névvel jelenek meg, megszoktam már. Mások meg vagy megjegyzik, vagy elfelejtik a különlegessége miatt, majd az idő eldönteni.

Hogy mit találsz a blogon? Könyvértékeléseket, interjúkat, saját novellákat. Igyekszem mindenféle témában olvasni, hogy bárki találhasson olyan tartalmat, ami az érdeklődési körébe tartozik, ennek ellenére biztos, hogy mindenkinek nem fogok tudni megfelelni. Vélemény szerint nem is lehet.

Nem vagyok profi író se kritikus, csak egy egyszerű lány, aki így kapcsol ki. A blogban és a blogolásban találtam rá igazán önmagamra, arra, hogy mit szeretek csinálni.
Az írás szeretetéért írok, azért, hogy a szavak által elmondhassam a véleményemet, kifejezzen az érzéseimet.
Minden egyes írásomban benne vagyok egy kicsit, legyen szó cikkről, értékelésről vagy interjúról.

Nagyon jó böngészést kívánok!
*Hikari
                                    



Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.