Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom

„Jonah az én hangomat akkor is meghallotta, amikor senki másét nem.”

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 446
Fülszöveg:April nem fog csak úgy, minden harc nélkül lemondani Jonah-ról, aki a fiúja, egyben a legjobb barátja is. Bármit megtenne, hogy biztonságban tudhassa. Ám ahogy Jonah egyre mélyebbre süpped sötét depressziójába, hogy így szabaduljon múltja gyötrelmes megrázkódtatásaitól, a lány vívódni kezd. Megpróbálhatja megóvni szerelmét, de ezzel azt kockáztatja, hogy elveszít minden mást: a családját, a barátait, a lehetőséget, hogy egy komoly hírnévnek örvendő művészeti iskolában tanuljon zenét. Vajon mekkora áldozatot kell hoznia? Végül elég erős lesz ahhoz, hogy elhallgattassa a döntésével egyet nem értőket… És azokat a hangokat, amiket egyedül Jonah hall?

Már amikor megjelent szemet vetettem rá, hiszen a borító és a cím egyszerűen vonzza az ember tekintetét.
Aztán valahogy elfelejtődött, hogy be akarom szerezni, de a könyvtáram ennél figyelmesebb, és legutóbb, mikor a polcok között mászkáltam, kiszúrtam.
Természetesen jött azonnal haza velem, nehogy valaki más megkaparinthassa.

April miután barátnője iskolát váltott, egyedül kezdi a tizedik osztályt a gimiben. Attól tart, hogy magányos fognak telni a szünetek, és csak úgy lézeng majd.
De minden elképzelése megváltozik, amikor három új diák érkezik a suliba. Köztük van Jonah is, aki valamilyen érthetetlen okból nem az osztály hercegnőjét, hanem a szürkeegér Aprilt veszi észre.
A két fiatal között barátság, majd szerelem születik.
Csak hogy valami nincsen rendben….
A fiú titkolózik…amiikor pedig fény derül az igazságra, próbatétel elé kerülnek mindketten.

Ennek a könyvnek a külcsíne az egyik legnagyobb erőssége. Nem csak arra a borítóra gondolok, amit megpillant az olvasó a könyvesboltok polcain, ami után azt mondja: „Hé, ez jónak tűnik!”. Nem.
A hátsó borító pont annyira letisztult. Ráadásul a tartalom se árul el szinte semmit.
Szóval én valami NA könyve számítottam, ergó: van benne egy-két megtört lelkű fiatal, akik szerelmesek lesznek egymásba, de a szerelem begyógyít mindent, és boldogan élnek, amíg…
Ilyesmit vártam.
Ehelyett, pofán vágott a történet.

Saját kép

Nem ugrunk bele mindennek a közepébe, inkább lassan alakul ki minden. Ami nem is csoda, hiszen hőseink se érett egyetemisták, ők csak most ismerkednek az élettel, az érzésekkel.
Szeretem az ilyen első szerelem történeteket, minden bájával és esetlenségével. Oké, néha az agyamra mennek, de van, amikor jól esik ilyesmit olvasni.
Itt pont ez történt: az ismerkedés újdonsága, az első csók izgalma, titkok elmondása.
Annyira arany és édes volt az egész.
Szinte túlságosan is idili volt. Úgyhogy fogta magát az irónő, és olyat tett, hogy a fogamat csikorgattam és egy kicsit le kellett tennem a könyvet, hogy ne boruljak ki teljesen.
Körülbelül ekkor írhattam NagyDorka molynak is, hogy kezdek aggódni Jonah-ért. Mire csak annyit kaptam vissza: „Van is rá okod.” Na, kösz.

Meglepő módon szerettem a főhősnőt. Oké, tizenöt éves, így természetesen csinál orbitális nagy baromságokat, de ezt most elnéztem neki.
Mert a baromságok mellett ott volt az is, hogy tele van lelkierővel, bátorsággal és szeretettel. Olyan elhivatott szeretettel, ami sok felnőtt karakterből is hiányzik. Ráadásul zongorázik, ami plusz jó pont nálam.
Jonah… *sóhaj* Drága, drága Jonah…már az első oldalakon belopta magad a szívembe, de ahogy haladtam az olvasással, egyre jobban. Az ereje, a kitartása, az, hogy mennyire fontosak számára a szerettei, főleg April.
Mintha legalább is egy húsz-huszonkét éves karakterről olvastam volna. Aki már olvasta a könyvet, azoktól kérdezem: csak én akartam megölelni Jonah-t jó szorosan, és biztosítani róla, hogy minden rendben lesz?  Annyira aggódtam érte, és annyira megszerettem…

Saját kép

A mellékszereplőkért is rajongtam, jó kis csapatot alkottak egymással, igazi összetartó fajtát. Mrs. Golden, Katie, vagy épp April anyukája Mindannyiukban van valami, ami kiegészítette a történetet, és ha nem szerepeltek volna, valami hiányzott volna ebből a könyvből.

Bár, még így is hiányzott nekem valami: egy kis epilógus. Néhány évvel később, néhány oldal, hogy mi történt a karakterekkel. Azt hittem megőrülök, amikor nem volt több oldal, viszont én tele voltam kérdésekkel. Azt hittem hibás a könyvtári könyv, vagy valami. De nem. Nem volt több. És ott jött el az a pont, hogy elérzékenyültem, mert egyszerűen nem lehet így vége. Miért volt akkor az a sok akadály, és áldozat?! Ám hiába bosszankodtam, nem lett varázsütésre plusz oldal a könyvben.

Délután fél négy körül kezdtem, és hajnali egykor fejeztem be. Ez kilenc óra olvasást jelent, ha jól számolok. És több, mint négyszáz oldal a könyv. Gondolom, ennél többet nem kell mondanom, hogy mennyire szerettem.
Most szólok azoknak, akik még az olvasása előtt állnak: legyen mellettetek zsebkendő és csokoládé. Ez a könyv olyan valós és nyers, hogy a rózsaszín felhők után szinte elszívja az emberből a boldogság érzését. 
Még a könnyek ellenére is szerettem. 
April miatt… 
Jonah miatt… 
Mindenki miatt, aki hangokat hall… 
Az űr miatt, amit bennem hagyott a könyv… 
Egy hang miatt, amit nem ismertem, de azt suttogta: „Ez az élet. Ennek így kellett lennie” 
Én pedig elhittem. De attól még fáj.

*Hikari