Novellázzunk: Tedd, amit tenned kell!

K.A. Hikari: Tedd, amit tenned kell!




A vizes járda csúszott a cipőm talpa alatt, ahogy faltól-falig lopakodtam. Az eső a fejem tetejére tapasztotta a hajamat, a ruháim is teljesen átáztak. Igyekeztem legyőzni a remegésemet, a fogam vacogását, és a lehető legszilárdabban tartani a kezemben lévő pisztolyt. Egyetlen rossz mozdulat, egyetlen elhamarkodott lövés, és mindennek vége van.
Mozgást érzékeltem a szemem sarkából, és hiába volt meg annak az esélye, hogy csupán a képzeletem űz velem csúfos játékot, mégis megfordultam a sarkamon, egyenesen előre szegezve a  Berettám csövét. A hüvelykujjam már a ravaszon volt, kis terpeszben álltam, hogy ne lökjön hátra a lövés ereje. Elég volt egyetlen kósza mozdulat, a másik pisztolyának megcsillanása, és már tüzeltem is.
Még a sűrűn hulló eső ellenére is hallottam a fájdalomsikolyt. Talált, süllyedt. Nem öltem meg, ebben biztos voltam, de ahhoz épp elég nagy fájdalmat okoztam, hogy egy életre megtanulja, hogy a VadKeresztesekkel nem szokott az ember fia kekeckedni.
Visszadugtam a pisztolyom az övembe, majd pont olyan láthatatlanul, ahogy megérkeztem, távoztam is. Lehet, hogy ellenünk nem volt szokás kihívni a sorsot, de azért ellenséges bandával se szívesen kerültünk összetűzésbe. Csak ha muszáj volt..a szükség törvényt bont ugyebár.
***
Mire megérkeztem a főhadiszállásra, amit egy öreg, omladozó pajta jelentett, eláztam és át is fagytam. Hálásan fogadtam el a kezembe nyomott rövidet, és egy húzasra leküldtem. Égette a nyelőcsövemet, és forró lávakő módjára állt meg a gyomromban, de legalább nem fáztam tőle.
- William. Beszélni akarok veled! - egy mély, fegyelmezett hang vált ki a csoporttársaim felszabadult beszélgetései közül, mire úgy hallgattak el, mintha hirtelen elnémították volna őket.  Church már csak ilyen hatással volt az emberre. Elég volt egy rövid mondatot mondjon, bármiféle hangemelés nélkül, és máris csend vette körül. Fülsikető csend.
Felemelt fejjel, egyenesen háttal vágtam át a tömegen, majd a pajta hátuljába érve megálltam, de továbbra se vettem le a tekintetemet az engem fürkésző, mélykék szemekről. Church kezében hatalom volt, ezt nagyon jól tudta. Izmos férfi volt, a teste tele különböző tetoválásokkal, a bal füle végiglőve piercingekkel, a szemöldöke fölött hosszú, világos heg. Olyan ember, akinek vagy engedelmeskedtél, vagy messziről elkerülted. - Mesélj nekem. - jól tudtam, milyen "mesére" gondol.
- Megleckéztettem. Eléggé ahhoz, hogy a csoportja többi tagja is tanuljon az esetéből. - halkan hümmög egy sort, de az arca kifejezéstelen maradt. Túlságosan is érzelemmentes.
- Valóban? Akkor menj vissza, van ott egy beépített emberem, - VadKeresztes beépített ember? Áruló lenne közöttünk? - azt akarom, hogy hozd el őt, és mindent amit sikerült szereznie. Az összes fegyvert, drogot..mindent.
- Nem igazán értelek.  - az agyam ezerrel pörgött, de kényszerítem magam, hogy rajtam ez ne látszódjon. Higgadtság. Összeszedettség. Pókerarc. Ez a szentháromsága minden bandatagnak.
- Pedig ez igazán egyszerű. Minden el van rendezve, csak annyi a dolgod, hogy ott leszel. - nem kérdezte meg, "értem-e" vagy "rendben van-e". Itt nem voltak ilyen lapok. Nem volt visszakérdezés. Elfogadás volt, meghunyászkodás, alázat. Biccentett, úgyhogy megfordultam, és elindultam arra, amerről jöttem.
Parancsot kaptam.
Engedelmeskednem kellett.
Ez ilyen egyszerű.