John Green: Alaska nyomában

"Az emberek csak azért hisznek, mert szükségük van a remény ópiumára."

Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 296
Fülszöveg:
Első pia Első balhé Első csaj Utolsó szavakA tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz. Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye..



John Green Csillagainkban a hiba című könyve örök, sokszor újraolvasós nagy szerelmem, és mivel a napokban olvastam, úgy döntöttem megmaradok az írónál, és elolvasom egy másik regényét is.
Még tavaly előtt szereztem meg, ballagási ajándékom volt, emlékszem, akkor nem ragadott annyira magával, mint a másik regény.
Újra elővettem, hátha változnak/változtak a dolgok, az érzéseim.
Hát....

Ezúttal a férfi szerző férfi szereplő bőrébe bújik (Többek között.). Miles Halter, amint lehet otthagyja unalmas szülővárosát, ahol csak a szülei szerint népszerű, egyébként egyetlen igazi barátja sincs. Ráadásul Floridában folytatja a tanulmányait, annak reményében, hogy ott végre változik az élete, és mindent megtapasztal, ami eddig kimaradt: barátságot, izgalmat, balhékat, az első szerelmet is.
Nem is sejti, hogy mennyire valósággá válnak a dédelgetett reményei.
Chip alias Ezredes személyében nem csak szobatársra, hanem igazi barátra is lel. A fiú rögtön elnevezi Miles Pufinak, aztán közli, hogy menjetek és vegyenek cigit maguknak.
A "cigarettaárus" képében pedig megismerkedik Alaska Young-gal, aki igazán szexi, vicces, és egyedi...és van benne valami megfogalmazhatatlan vonzó titokzatosság.
Ezredes, Alaska, Takumi és Lara bevezeti Pufit az élet egy olyan részébe, amiről eddig fogalma sem volt a fiúnak. Miközben csak peregnek és peregnek a napok....

Egy bentlakásos iskolának már alapból teljesen más hangulata van, mint egy államinak, ezt tudom. De ilyen emberekkel körülvéve valahogy ez még jobban hatványozódik. Mire Pufi észbekap, már benne van a dolgok sűrűjében, elveszett abban a bizonyos labirintusban. És egyelőre ő sem tudja azt, hogyan kell kijutni. Ha ki akar jutni egyáltalán...

És ha már a labirintus emlegettem: kifejezetten szerettem a világvallások nevű tárgyat, és Dr. Hyde-ot is. Mindig érdekelt, mi lesz a következő gondolat, ami elgondolkodtat engem is, volt, hogy egyik-másik ilyen jelenetet elolvastam többször is. Kiváncsi vagyok, maga az író hogy áll a valláshoz. Az biztos,

Ami nagyon érdekes volt az a regény tagoltsága. Nem konkrét fejezetek voltak, hanem napok. És ami még fontosabb: volt azelőtt és volt azután. Na már most az a helyzet, hogy az embert beszippantja a történet. Tudni akarja mielőtt van százharminchat, nyolcvannégy, negyvenhat nappal...Azt, hogy mi fog történni.
Ám ameddig megtudjuk a választ, megismerjük a szereplőket Többek között.Pufi utolsó mondatait, Alaska életének labirintusát,  Ezredes balhéit, és nikotinfüggőségét.
A Sas viszont mindent lát, úgyhogy ez még egy plusz izgalommal is fűszerezi a titokban piálásokat, _űűűűűűűűűűűűű
úővagy cigizéseket. (Zárójeles megjegyzés: csodálom, hogy ennyi alkohol mellett egyikőjüknek se kellett kimosni a gyomrát)

Aztán mire észbe kapunk, már ott is vagyunk a könyv felénél, és szinte arcul csap a miután része a történetnek. Nem azért, mert annyira durván lenne tálalva, inkább a hirtelensége miatt. Az, hogy ennyire egyenes, és gyors.
A Tragédia után megszűnik a vidám, életszerető diákélet, és átveszi a helyét a nyomozás, a válaszkeresés a "miért", "hogyan", "mi okból" kérdésekre.
Tulajdonképpen szereplőink nyomozása csak morzsákat ad, igazi választ nem kapunk. Ott marad nyitottan. Úgy gondolom azért, mert az író nem akarta a szánkba adni a kész megoldást. Azt akarta, hogy mi jöjjünk rá..Hogy megtaláljuk a saját Talánunkat.

Jó regény volt ez, de számomra kissé kiforratlan, éreztem benne, hogy John Green még csak bontogatta a szárnyait. Mint aki csak most próbálgatja, milyen magasságokba képes emelkedni.
Nem tudom min, de nekem Valami még mindig hiányzik ebből a regényből.
Lehet, hogy csak a rövidsége miatt érzem ezt, ne kérdezzétek.
Persze, az író nyitva hagyta a kérdést, hogy mi lesz azután, nekem ez mégis kissé lezáratlanná tette. Azért nem olyan rossz, sőt vannak igazán jó gondolatok benne, de kedvencem nem lett.