💉Szerdai krimisztori: The people v. O.J. Simpson


Sztori:Az első, 10 részes szezonban О.J. Sỉmpsοn tárgyalását kapjuk a jogászok szemszögéből. A részek alatt megtudjuk, miképp jutott a végső döntésére az esküdtszék.





Kiemelném, hogy O.J.Simpsont a felesége és annak barátja brutális meggyilkolásáért ítélték volna el, ha nem sikerült volna neki sztárügyvédekkel kimenekítenie magát. Akárki akármit mondhat, ez az ember egyszer már durván megverte a feleségét, és azt is megúszta.
No, a hangsúly azonban most nem rá fókuszál hanem a jogászokra és mindarra az erőfeszítésre amit tesznek mindazért, hogy O.J. végre megkapja ami jár neki.
Kemény munka áll emögött is, ugyanis nem egyszerű lépést tartaniuk a rengeteg újonnan előkerülő bizonyítékkel, a nyomozással és persze minden mással. ( Nem mellesleg megjegyezném, hogy aki szerette az American Horror Storyt, most se csalódjon ugyanis ugyanaz a rendezője, Ryan Murphy, beza.)
Sara Paulson tökéletesen játssza a szerepét, remek ügyésznő,akinek még valamennyit megtudhatunk a magánéletéből is, és talán ő látja a legjobban mindazt amit más kollégái képtelenek észrevenni.
Igaz, hogy O.J. oldalán nincs még kialakult védőügyvéd, ez egyenlőre csak úgy lóg a levegőbe, de reményeim szerint lassan tisztább képet kapunk a dolgokról.

Igaz, ebben a részben elég durván figyelni kellett az időpontokat a dátumokat, mindenre kapkodni a fejünket egy idő után még a legjobb is elveszti a fonalat, elgondolkodtam érdemes-e nézni főleg, így, hogy hetente egy rész, tutira el fogok felejteni valamit. VISZONT NEM.
Annyira jól van tálalva az egész és megvalósítva, meg annyira komoly, hogy nem enged el, szinte már kapaszkodik belém a történés, hogy " Ne, nem. Engem bizony nem hagysz itt"
Be kell ismerjem, hogy láttam felcsillanni John Travolta nevét, és rohadt fix, hogy ameddig meg nem néztem guglin, hogy fest a sorozatban rá se jöttem volna, hogy valóban ő az, gyerekek nagyon el lett botoxolva szegény.

Szóval, híha.
Lényeg a lényeg, számomra egész jó volt az első rész, lekötött, figyeltem és nem volt semmi baj.
Úgyhogy, bátran merem ajánlani.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.