Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg (Egyetlen 2.)

"A zene maga a történet. És te vagy a szerzője. - Kezét a billentyűkre helyeztem és rátettem az ujjaimat. - Minden hangleütés egy-egy szó. Magában nem hordoz jelentést, de... - lenyomtam pár ujját, hogy segítsek neki eljátszani pár taktust - ha összefűzöd őket, kész van a dallam. Kész van a történet. Tehát, milyen történetet akarsz elmesélni?"

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 328
Fülszöveg:
Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 
Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 
Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?




Az első részt még tavaly olvastam, és bár szerettem West is, Gabe is megmozgatta a fantáziám.
Aztan kiadták, de a borító nem kicsit vette el a kedvemet attól, hogy olvassam.
Nos van egy jó kis mondás a könyvborítókról és az ítélkezésről. Meg kellett volna fogadjam.

A történet főszereplője mint említettem, ezúttal Gabe. Balhés, csajozós, magabiztos...kivülről.
Egyik nap szó szerint összeütközik Saylorral, akiről az első percben tudja, hogy különleges.
És amikor ez a lány feltűnik egy szívének rettentő fontos személy mellett is, már mindketten tudják: a dallam megszólalt, a történet elkezdődött.
De vajon egy közös szimfónia, vagy csupán mindketten magányos hangok valaki más kottájában?

Nagyon szükségem volt már nekem erre a történetre. Egyszerűen körbeölelt, mint egy jó meleg takaró, legszívesebben minden mondatot kiidéztem volna belőle, de hát akkor elvettem volna a kedveteket a regénytől, nemde?
Olyan volt egy őrült tempóban futó hullámvasút. Volt, hogy mosolyogtam és melegséget éreztem. De volt, hogy le kellett rakjam, mert szúrták a szememet a könnyek.

Rég volt már ìgy. Hatást gyakoroltak rám regények, elgondolkodtattak, de olyan amin sírtam és legszívesebben mindenkinek elmondtam volna, hogy mit érzek irántuk? Nos, ilyenen azért gondolkodnom kell.
Arról nem beszélve, hogy ez az érzelmi kettősség végig uralta a regényt. Szerettem, de azért próbára tette a lelkemet.

Nem csak az érzelmi skála, hanem a karakterek miatt is.
Egyrészt ugye ott volt Gabe.
Akiről tulajdonképpen szól a regény. Aki annyi titokkal és sötètséggel éli az életét, hogy már saját magát se találja.
Hatalmas pirospont jár neki amiatt, hogy ennyire muzikális szereplő lett. A zongora, a dalok...hű. Csak...hű. Ha elolvastátok, tudjátok miről beszélek.
Ott van ugye Saylor is. Aki pont annyira szeretina zenét, mint Gabe, ráadásul egy csupaszív csupaszeretet személysége van. Olyan mint egy meleg napsugár, egy erőd. És egyáltalán nem idegesített.
A Hercegnő...az összekötő kapocs. Néha annyira sajnáltam. Őt és mindenki mást. Az élet néha nem fair. Nagyon nem az.

Jó volt viszontlátni West, Lisat és Kierstint is. Velük lett igazán teljes a kép. Nem lett volna az igazi nélkülük, annyira részük van Gabe életében.

Csodálatos történet. Nem egyszer hatolt egészen a lelkemig, csak azért, hogy megmozgassa az érzéseimet.
Igazán élni talán valóban csak szenvedéllyel érdemes. Az élet - a zene - szenvedéllyel válik lélegzővé. Emlékezetessé.
Ez a könyv pedig nincs híján szenvedélynek, kitartásnak, bátorságnak, megbocsájtasnak. Az újrakezdés lehetőségenek.
Mindig kezdhetünk egy új történetet, mindig változtathatunk a kezdő szólamon.
.
.