Értékelés: Gail McHugh- Ütközés



Illetve...nem tudom minek mondjam ezt a szennyt. Már elnézést,illetve nem...nem is. Komolyan az.
Több szempontból is bosszantott, feldühített mígnem úgy végezte,mint a drága Ének a szentjánosbogarakról.











"Ne harcolj az érzéseid ellen!" - mondja a könyv, én inkább önmagammal harcoltam az olvasása közben.
Az eredeti mű címe Collide, aminek ugyan  köze van  az ütközéshez,de hát mi ütközik? Az idegeim, az fix. No, ráadásul a fülszöveg is brutál hosszú. A maga 380 oldalával 2013-ban jelent meg elsőként az Ulpius-ház jóvoltából.
Lássuk azt a szöveget;
"Egy ​​elmulasztott első találkozás…
Majd egy második esély…
Emily Coopernek nemrég halt meg az édesanyja. Próbálja feldolgozni gyászát, s mivel befejezte főiskolai tanulmányait, úgy dönt, New Yorkba költözik, hogy új életet kezdjen.
Dillon Parkernek megvannak a maga titkai, ám mindent elkövet, hogy enyhítse Emily bánatát. Tisztában van vele, hogy képtelen a lány nélkül élni. Kedves, figyelmes és gondoskodó vele, megvan benne mindaz, amire Emily egy férfiban vágyik.
Ám a lány megismeri Gavin Blake-et, a gazdag és hírhedt, veszélyesen elbűvölő playboyt. Emily önmaga előtt is próbálja tagadni fellobbanó vonzalmát, de Mr. Magas Sötét Jóképűt nem olyan fából faragták, hogy könnyedén elengedje a lányt. Saját múltbéli fájdalmán túllépve semmi nem állíthatja meg Gavint, hogy elnyerje Emily szívét.
Ez a váratlan találkozás arra készteti Emilyt, hogy átértékelje korábbi döntéseit, és új választásokkal szembesül, amelyek régi barátságokat dönthetnek romba, szíveket törhetnek össze, és örökre megváltoztatják az életét… "
Ennyire rég voltam így egy könyvvel. Általában, ha nem megy abbahagyom, képtelen lennek egy nagybetűs FOST végigolvasni. Mazoizmusra vallana.
Ebben az esetben viszont...na igen.
Nem bírtam idegileg. Egyszerűen kiakasztott,hogy egy Ulpis könyv ennyire,hogy is fogalmazzak. Sablonos, elcsépelt és SZAR legyen.
Sokan elgondolkodnak Gail McHugh könyve után,hogy hogyan is lehetett kiadni a kezéből egy ilyet.
Több szempontból is fáj:
Első részben: a könyv sztorija teljesen sablon, a karakterek nem jöttek be(Emily olyan szinten buta, felszínes,naív és nyavalygós, hogy többször is fontolgattam leteszem a könyvet.)
Most komolyan *SPOILER*, ha van egy barátja az embernek...szeretnie kéne a másikat. Nem szexre kényszeríteni. Ilyenkor mit tenne egy normális ember?
Otthagyná édeskéjét a jó büdös francba.
Ez a buta ###csa mit tesz?
Marja magát oldalakon keresztül, hogy mennyire lelkiismeret furdalása van, mert nem hagyta?!?!?!?! KOMOLYAN ????
Galvin...lássuk a medvét.
Minden drága, szeretett Galvinje.
Egy hányadék, nem is tudom kit utáltam még ennyire regénybe. Ja,de! Christian Grey. Igen.
Nagyon korrekt,oké.
Leszarom.
Dillon az egyetlen normálisan felépített karakter, akiben van némi erőnlét és kitartás is. Annak ellenére,hogy Emilytől szerintem már ő is tépte a haját.
Őt sem kedvelem annyira, de sokkal jobb,mint a többi. Most valószínűleg többen utáltok. Mert Dillont senki sem szereti, mindenki Galvin fan. Egyedül vagyok akkor...és ez magánvélemény, nem kell fikázni érte, sem beszólni.
Sok könyvet olvastam, most is írok, szóval hadd tudjam, hogy mi az amit szeretek és mi az amit kurvára nem.
Kész voltam továbbá:
A szóismétlésektől.
A káromkodássorozattól(Gyerekek, imádtam a Trainspottingot. Ott rendesen ment a dolog, tudom. De ez...borzalmasan idegelt.)
A nem jól megírt részektől.
A nem jó fogalmazásmódtól.
A szenvedéssel teli oldalaktól.
Amit sekélyesebb oldalak követtek.
Egyszerűen nem...
Nem ment.
Mégis elolvastam, és mit kaptam?
Na MIT???
Egy olyan véget, ami semmit se ér.
Még egy kecskét sem.
Nyavalyának kezdtem bele!
Értékelhetetlen.
Bizonyára sok szívet török ezzel össze de hamarabb mazózok egy Szent Johanna Gimivel, mint ezzel többet.
Pedig az se piskóta.
Végszóként pedig:
2/10
Csak gyilkolási/önbántalmazási célra javaslom. Esetleg egy alkalomkor mikor az ember úgy érzi szarul ír, olvassátok el ezt. Fordul a kocka elég hamar. Heh.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.