Jus Accardo: Érintés (Denazen 1.)

"Soha ne játszd ki úgy a lapjaidat, hogy nem vetettél rájuk egy utolsó pillantást, amíg még a kezedben vannak."

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 366
Fülszöveg:
Mikor ​​egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája" is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges" gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.



Olvastam már korábban is a kötetet, de a folytatás előtt fel akartam eleveníteni a történetet.
Még mindig szeretem.

A történet főszereplője Dez, aki egy buli után fut össze egy különleges kék szemű sráccal.
Csakhogy a fiú elég furcsa. Természetes dolgok meglepik, ráadásul kerüli az érintést.
Nincsen minden rendben...tulajdonképpen senki nem az, akinek mondja magát.

 A cselekmény ugyanúgy izgalmas, mint első olvasásra. Pedig már tudtam, hogy mi várható, ennek ellenére élveztem olvasni.
Ahogy egyre több dolog derült ki, egyre jobban helyére kerültek az apró puzzle darabok, úgy ragadott magával egyre inkább a cselekmény. Már semmi sem volt biztos. Azon kivül, hogy kik állnak a rossz oldalon...de ezen kivül? Sötétben tapogatóztunk.

Nem csak a történet, de a szereplőink is megérnek egy misét. Vagy inkább kettőt.
Dez egy igazán talpraesett főhősnő, erős személyiséggel és határozott elképzelésekkel. Annyira jó volt végre valaki olyanról olvasni, akiben nem találtam kivetnivalót.
Akkor ott volt Kale; a maga fekete hajával és jégkék szemeivel. Akinek mindent meg kellett mutatni, meg kellett tanítani.
Nagyon aranyos volt minden momentum vele kapcsolatban. A közös jeleneteiken pedig olvadoztam.

A mellékszereplőkkel se volt különösebb problémám, bár nem kerültek olyan közel a szívemhez, mint a két főszereplő.
Ennek ellenére kiváncsian várom, hogy alakul a sorsuk.

Szerettem, másodjára is. Egyedi volt ez a Hatos téma, ezelőtt nem olvastam még ilyet.
A cselekmény néhol ugyan kevésbé volt izgalmas, de ez nem laposította el a történetet.
A szereplőkbe se tudok belekötni; Kalet különösen szerettem.
Tetszett az egész, úgy ahogy volt, kivàncsian várom, hogyan alakulnak a dolgok a továbbiakban.