Papp Dóra: Tükörlelkek 2. (Tükörlelkek 2.) {+ Interjú}

"...senki sem olyan, mint amilyennek elsőre vagy sokadszorra látszik, mindenkinek vannak titkai és problémái."

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 496
Fülszöveg:
Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól.
Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét…
Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…

Az első kötetet ebben az évben fedeztem fel, de tudtam, hogy kell a folytatás.
Izgatott várakozás, előrendelés, majd türelmetlen várakozás volt a sorrend...aztán olvashattam végre.

A történet rögtön felveszi a szálat, ahol az első abbamaradt: Orsi szerelmi bánatban szenved, míg Krisztinél minden klappol.
De ha csak ennyi lenne a történet, akkor jóval rövidebb terjedelemben lett volna elmondva.
Megjelenik ebben más is: felelősségtudat, továbbtanulás, kötelesség, álmok...

Bevallom, nem tudtam mire számítsak. A második kötetektől mindig tartok, hogy más lesz, gyengébb, csalódás.
Na, ezúttal teljesen és totálisan alaptalan volt a félelmem: ez még jobb volt, mint az előző, pedig erre nem számítottam.
Hozta a megszokott pappdóra-stílust, olvastatta magát a regény. Igen, megint hajnalig tartott fent, és három nap alatt faltam fel leckeírás mellett.

Sokszor elgondolkodtam, hogy mennyire hasonló dolgokat érzek, illetve játszódik le bennem. Tudom, hogy a történet fikció, mégis jó volt néhány gondolatom írásban látni; valahogy így kézzel foghatóbbá váltak.
Látni azt, hogy valahol egy kitalált helyzetben, egy kitalált karakter ugyanúgy küzd a továbbtanulási kérdésekkel, ugyanúgy dagadtra sírja a szemét egy elvesztett, vagy éppen majd kiugrik a bőréből egy újra megtalált szerelem miatt mint bárki az olvasók közül...nos, nagyon jó volt.
Szerintem ezért szeretik ennyien a könyvet, és olvassák egyre többen: mert életszagú. Persze, kicsit talán több benne a megtalált boldogság vagy a beteljesült álom, mint a való életben, de ez megbocsájtható, mert közben meg annyira mai, és valóban a mai fiatalokról szóló fantasztikus írás, hogy nem lehet nem szeretni.
A dalokért újból csak hálás voltam, olyan jó volt kedvencekre találni és újakat felfedezni.
Ennek a történetnek nagy előnye, hogy ennyire fontos a főhősöknek a zene. Én magam is megértem az okokat - magamból kiindulva - de örültem, a központi szerepnek.

A szereplőket továbbra is szerettem. Nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, a félelmeik.
De talán pont ezért tűnnek ki a többi szereplő közül.
Krisztivel elég sok problémám volt az elején, idegesített a maximalizmusa, az, hogy csak sodródik az árral.
Ugyanakkor vállon veregettem, hogy nem adta fel az álmát.
Orsi jobban tetszett. Igen a szerelmi bánat ellenére, mert lassan egyre jobban kinyílt, hagyta, hogy megismerjék.
Továbbra is igényt tartok egy Dr. Paulra, a fehèrcsokis kávéjával együtt.
Ahogy nem ártana néha egy Kornèl vagy egy Olivér is. Mindkét srác hozott hibás döntéseket, de tanultak belőle és ez a lényeg.

Miután befejeztem az olvasást az egyik versem záró sorai jutottak eszembe:
"A zene is egy lélek/Rezonálj vele kérlek/Mágikus hangjegyek/Szívedig elérnek."
Nekem is a szívemig jutott a Tükörlelkek. Mindkét része.
Kaptunk válaszokat, úgy érzrm, minden sínre került...és mégsem.
Olyan lett, mint az élet: nem tudni, mit tartogat a jövő, úgyhogy bátran kell szembenézni vele.
De az ember körül mindig lesznrk olyanok, akikre támaszkodhat. Ha más nem, önmaga; a tükörképe.
Köszönöm az írónőnek, hogy megírta Kriszti és Orsi történetét.
Mindkét kötet kiemelkedő helyet foglal el a polcomon, és tudom, hogy többször el fogom olvasni őket.

.

Bejegyzés EXTRA- Interjú Papp Dórával -

Hikari: Milyen érzés volt megírni, majd befejezni a második részt?
Papp Dóra: Érdekes volt írni, mivel eléggé elhúzódott a folyamat. A könyv első felét kora tavasszal írtam meg, és nyáron fejeztem be a kéziratot, amikor volt időm rá. Komplexnek éreztem a sztorit, és mérlegelnem kellett, melyek azok a motívumok, amik még beleférnek a cselekménybe és előrébb mozdítják a történetet. Én nagyon jól éreztem magam írás közben, ahogy mindig, amikor összefűzöm a fő- és mellékszálakat. Bevallom, az utolsó mondatok írása közben elérzékenyültem. Felemelő érzés egy regény végét kikerekíteni és lezárni.
H.:  A regény elején az egyik főszereplő a fellegekben a másik a pokolban jár. Volt mélyebb oka a különbségnek vagy egyszerűen így alakult?
P. D.: Így terveztem. Szerintem ez a kettős atmoszféra még inkább kiélezi a Kriszti és Orsi közti különbségeket.
H.: A zenék mindig passzoltak az adott jelenethez. Volt előre jegyzeted, vagy időközben alakult ki melyik zenék kerülnek bele?
P. D.: Változó, mert van olyan jelenet, amit az adott zene inspirált, de a legtöbb fejezethez írás közben találtam meg a megfelelő dalt.
H.: A továbbtanulás fontos szempont Krisztinél. Benned is ott volt a félsz, az elveszettség érzése abban az időben?
P. D.: Volt olyan időszakom, amikor nem tudtam eldönteni, hogy reál vagy humán irányban tanuljak tovább. Szóval az a bizonyos nagy kérdőjel része volt a továbbtanulási időszakomnak. Végül humán irány lett belőle, anglisztikára, majd amerikanisztikára kerültem.
H.: Az előítéletek, azok leküzdése is téma a regény során. Első látásra alakul ki véleményed az emberről vagy inkább szereted megismerni az adott személyt?
P. D.: Természetes, hogy első látásra mindenkiről kialakul egy véleményünk. Ezen kell felülkerekedni. Ennél a pontnál szeretek mélyebb, személyesebb témákról beszélgetni, és meglepni olyan kérdéssel a másikat, amiről tudom, hogy akár órákon át tudnék beszélni. Szeretem a szenvedélyes embereket, akik teljesen elmerülnek egy témában, a hobbijukban vagy a munkájukban, mert velük lehet érdemi beszélgetéseket folytatni, vitázni, kicserélni egymás gondolatait a világ nagy kérdéseiről. Általában hamar felismerem, ha valaki nem képes erre, vagy nem akar személyesebb témákról megnyílni. Az utóbbi időben voltak mélyreható beszélgetéseim olyan emberekkel, akik elsőre nem tűnnek valami jó beszélgetőpartnernek, pedig csak annyi kellett, hogy felvessek egy mélyenszántó kérdést vagy egy komolyabb témát, és hopp, máris elröpült másfél óra, mert kiderült, hogy milyen értelmes emberrel van dolgom. Nagyon összetett ez a másik megismerése téma, rengeteg oldalról lehet megközelíteni, és az ember mindig tanul valamit, mindig gazdagabb lesz az embertársairól kialakított képe. Egy a lényeg: érdemes kinyitni a szánkat és kezdeményezni egy beszélgetést, mert ezzel vagy nyerünk valamit, vagy tanulunk belőle, veszíteni semmiképpen sem veszítünk.
H.: Olyan szépen zártad, de én még nem szívesen engedném el a szereplőket. Fogsz írni újabb rédzt vagy be kell érnie az olvasóknak ezzel a kettővel?
P. D.: A Tükörlelkek így kerek és egész. :)