Julia Lewis Thomson: Többek által (Többek 1.) {+ Interjú}

"De az életet csak úgy lehet megélni, ha kockáztatsz, ha mersz szeretni..."

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 240
Fülszöveg:
Te ​​megérdemelnéd a második esélyt?
Anna mély érzésű lány, aki szeretetre vágyik. Igazán megérdemelné, hogy boldog legyen. A Defektesek dobosa, András megadja neki mindazt, amire szüksége van: szerelmet, nyugalmat és boldogságot. De vajon mindez az övé lehet anélkül, hogy megjárná a poklot? Annának nem adatik meg a könnyebbik út
Az élet tragédiák sorozata. Anna, amikor már mindent elveszített, ráébred, hogy választania kell: hagyja, hogy végleg maga alá temesse az önsajnálat, vagy belekapaszkodik egy halvány napsugárba, és elhiszi, hogy az rá ragyog.
Vajon Anna képes szembe nézni saját félelmeivel, és megleli azt, amiért érdemes küzdenie? Lesz-e elég bátorsága újra szeretni és az új szerelemért áldozatokat hozni? Tud-e küzdeni egy olyan férfi szerelméért, akivel a kapcsolatát mindenki helyteleníti? Vagy engedi, hogy mások irányítsák, azt remélve, hogy így nem érheti több fájdalom?




Ajándékba kaptam a regényt, úgyhogy tudtam, hogy nem fogom -nem illik - sokáig halasztanom.
Ráadásul rövidke, szóval felszabítottam a hétvégém és befaltam.

A főszereplő Anna, akivel fiatal kora ellenére sok mindent történt, amik nem feltétlen jó dolgok.
A sors egyáltalán nem könnyíti meg a dolgát.
Vajon megtalálja valaki olyan a boldogságot, aki maga is kételkedik ebben?

Amikor elkezdtem a könyvet, meglepődtem.
Ugyanis nem kaptam valami összefüggőt, hanem pillanatokat, részeket.
Az elején zavart, aztán egy idő után már fel sem tűnt, mert faltam a történetet.
Hopp, ja, elolvastam kétszáz oldalt, és nincs tovább?! Nehogymár.
Még akarnám olvasni.
Szóval elégge megviselt, hogy a nehéz ráhangolódás után elvarázsolt, de nem elégítte ki maradéktalanul a kíváncsiságom.

Az irónő valamit nagyon tud, mert pár száz oldalba sűrített éveket.
1) nem zavart
2) mert tulajdonképpen fel sem tűnt.
Mert csak olvastam és olvastam, együtt sírtam, nevettem, küzdöttem és reménykedtem.
Mert remény...nos igen, az mindig van.
Még akkor is, amikor nem akarsz mást, csak bemutatni az egész világnak a középső ujjad, a remény mint egy hűséges társ visszatér hozzád, és úgy intézi a dolgokat, hogy a sok rossz után újból láss egy kis fényt.

És ha már itt filozofálgattam, írhatnék a karakterekről is.
Annával bármennyire együtt tudtam érezni végig, olykor sok volt az "engemnemlehetszeretni"-szöveg.
Az meg ijesztő, hogy még ebben is hasonlítunk.
Andrást és Tamás együtt említem és nem csak a rokoni kapcsolat miatt, vagy a lány életében betöltött helyet figyelembe véve: hanem azért a figyelmességért, kedvességért, és megértésért, ami mindkettőjükben ott van.
Akit még kiemelnék, az Maxim: alapjáraton szeretem a macsó csajozós pasikat, de ebben a srácban sokkal több van. Támasz és barát. Nem elvárásom a szőke herceg, de őt elfogadnám.
Csabit és a többieket is nagyon szerettem, remélem, hogy jobbsn megismerjük majd őket.

Elvárások nélkül álltam neki a könyvnek, de többet kaptam, mint remélni mertem.
Volt ebben minden, mint a legjobb külföldi társaiban: barátság, szerelem, emberi sorsok, továbblépés, új esély.
Szólhatott volna valaki, hogy érzelmi hullámvasútra kerülök, miközben olvasom.
Nem tudom mit érzek.
Jó így is, de azért csak olvasnám még...
Igen, határozottan semmi kedvem még elengedni Anna vagy a többiek kezét

Bejegyzés EXTRA
- Interjú Julia Lewis Thomson-nal -

Hikari: Mikor és milyen okból kezdtél először írni?

Julia Lewis Thomson: Felső tagozatos kiskamaszként eléggé visszahúzódó voltam, így főképp a naplómnak mondtam el mindazt, ami nyomaszt. Főként verseket írtam bele, a megszokott bejegyzések helyett.

H.: Milyen körülmények kellenek számodra az ideális íráshoz?

J. L. T.: Szóljon a zene.

H.:Gondolkodtál azon, hogy saját néven publikálsz, vagy egyértelmű volt az ál?

J. L. T.: Nem, már a legelején egyértelmű volt, hogy szeretném a magánéletemtől különválasztani az írást.

H.: Több zene kerül a könyvbe. Egy-egy jelenethez kapcsoltad őket, vagy a jelenet szülte a zenét?

J. L. T.: Ezeket a számokat később kapcsoltam a jelenetekhez. Például Kollányi Zsuzsi és Majka: „Eléglesz” című dalának már az első soránál bevillant, hogy olyan mintha teljesen Anna és Tamás kapcsolatára írták volna.

H.: A könyv elején Anna és Andris között fontos kérdés volt a bizalom. Te is nehezen bízol meg emberekben, fogadod el a segítséget?

J. L. T.: Igen, ilyen voltam, és elég nehezen tanultam meg bízni az emberekben. Talán kissé már a ló túloldalára estem, és sokkal nyitottabb, közvetlenebb vagyok az emberekkel, mint kellene.

H.: A regény időtartalma több évet felölel. Így tervezted, vagy csak így alakult?

J. L. T.: Többnyire a szereplőim után mentem, hagytam, hogy vezessenek azon az úton, amerre ők szeretnének haladni.

H.: Volt olyan jelenet, amit ki kellett húznod/vagy át kellett írnod a kéziratban?

J. L. T.: Az előszót újraírtam, mivel a szerkesztőmmel, Luca Annával szerettünk volna még több érzelmet megjeleníteni benne. Így a kevesebb néha több alapon, sokkal rövidebb is lett.

H.: Van a történetben olyan dolog, amit való életből vettél, vagy inkább fikció?

J. L. T.: Elég sok mindent kölcsönadtam Annának a saját életemből, és egy párhuzamos dimenzióban lehet, hogy az én életem is így alakult volna.

H.: Olvastam, hogy készül a folytatás. Mit lehet tudni róla?

J L. T.: Lerántom a leplet Maximról, rengeteg titka van. Viszont az egyik titkának köszönhetően találja meg majd azt a lányt, aki elég vagány, belevaló, és bátor ahhoz, hogy teljesen elvarázsolja.

H.: Kinek ajánlanád a Többek általt?

J. L. T.: Akik szeretnének elfogadóbbak lenni azokkal szemben, akik testi hibákkal élnek; és azoknak, akiknek van egy kis hibájuk, és emiatt nem mernek nyitni a többiek felé.