Gamersarok: Until Dawn


Akkor essünk neki.
Mi is várható egy horror kategóriás játéktól ?
Az Until Dawn nem különbözik annyira sztoriban a többi bajtársától, leginkább egy filmre hajaz, illetve több film egyvelegére. Mellette szóljon,hogy a játékot mind élő színész mintája alapján csinálták, és ők is alakítják a szereplőinket.
Sok a spoiler, szóval akinek még nem volt lehetősége játszani kerülje a bejegyzést :D




Egy kupac züllő fiatal összegyűlik távol a szülőktől és minden felelősségtől, inni és szórakozni egy kicsit a Washington-hegy tetején elhelyezkedő Blackwood Pines vityillóban. Ez mind szép és jó, a csapat fele teljesen KO-ra issza magát, a másik fele pedig (ők a rosszindulatúbbak) ki akarnak cseszni, és jól megszívatni egyik társukat, aki testvérével együtt érkezett a házba. Az áldozat Hannah, az akció pedig mindössze annyi, hogy a lány nagy szerelmét, ami persze, hogy viszonzatlan formáció, megkérik, hogy hívja fel szobára Hannaht amíg ők ezt videóra veszik.
Ez a kis akció annyira jól sikeredik, hogy a lány és a testvére Beth is egy akkor még senki sem tudja micsoda, üldözőbe veszi őket amint Hannah szégyenében futni kezd, Beth pedig utána. Ez a valami, ami név szerint egy Wendigo (ami leginkább a Rake-hez hasonlít, de nagyjából olyan akárcsak egy megnyúlt végtagú Gollam) vesz őket üldözőbe és kergeti őket a hegy végébe.




Hannah bénázásának hála az áldozati szerep gondolata is megvalósul bár az utolsó pillanatban testvére elkapja aztán mihaszna életét mentve, egy "Úgy sajnálom"-mal el is engedi A SAJÁT TESTVÉRÉT.SZÉP. Ezek után Beth várta volna, hogy a megmentő akiről később kiderül, hogy kicsoda is pontosan majd felhúzza, de a karma visszanyal így Beth is leesik, gerincét töri aztán szép álmokat.Már jól indul a dolog.



Na, ha ez nem lenne elég, ennek a két csoda ügyes kislánynak van egy bátyja Josh, ő róla elég sok minden kiderül majd a következő részekben, mint ahogyan egy pszichiáter is bekerül a képbe, aki egyenlőre még nem tudjuk kit, vagy mi vallat. Hol normális közben mutatkozik, hol pedig egy teljesen kavart világban a bábjaival, és a rohadó falakkal.
Szóval, tovább ugorva a sztoriban Josh, meghívja a csapatunkat egy évvel később ugyanabba a házba, emlékezni a szörnyű tragédiára.
A csapatunk áll Josh-al együtt nyolc tagból név szerint:
Ashleyaki a csapatban a legértelmesebb, de komolyan. 




Chris, a srác aki amúgy jó fej, de vannak helyzetek amikor kicsapja a hisztit.




Emilya pomponribi, akinek azt kívánod bár meghalna már.



Jessica, aki nem csak buta, de mindenki azt hiszi róla, hogy meghalt aztán mégse.



Josh ugyebár, aki elég furcsa fordulatot vesz és még a legjobb barátjával is képes kicseszni, csakhogy bosszútájon.




MattEm' pasija, aki néha teljesen úgy kezeli a lányt, mintha zavarná annak agyi intelligencia hiánya. 




Mike, aki a helyes faszagyerek a csapatba, talán ő a legtalpraesettebb is.


és Sam, aki az egész pszichopata tombolása közben nyugodtan csücsül egy kádba klasszikusokat hallgatva,majd mikor eszmél végigszaladgál egy órát törülközőben. Aztán hamar vége is lesz a mozgolódásának.

Szóval ennyi a főbb szereplőgárda.
Ja, van egy pszichopatánk, akiről később kiderül, hogy kicsoda is, ő elég összetett személyiség.


 Adott nekünk még egy pszichiáterünk, aki Dr. Alan Hill névre hallgat.



És persze a jó öreg hegyet örző faszi, aki fél szeme ellenére, és idióta tájszólása ellenére, egész sokat tud a Wendigokról. Ő szimplán csak a "The Stranger" nevet kapta.





Meg hát a persze a legfőbb vendégünk a hegyen, a Wendigo-k.



Meg persze Hannah, és Beth de ők bizony végig kísértik nekünk az egész játékot.

Úgyhogy, most,hogy ezen túlestünk rátérhetnék a folytatásra, igaz?
Visszatérünk a házba, ahol ismét a zord időjárás ellenére csapatunk vad szívózásba kezd, csak mert nekik ez így jó.  Előkerül az Ouija tábla is, hátha megtudják idézni valamelyik halott lányt, ami lássuk be a készülődő történésekhez pont kapóra jön.
Így kerül elő a pszichopatánk, akiről elsőnek a többiek azt hiszik, hogy két emberről van szó. Megkezdődik a menekül, mindenki szétszéled, egyedül, mint írtam Sam marad a fürdőben, akivel haverjai kicsesznek és egy téli zoknin kívül csak a törülközőt hagyják neki ruhaneműként.
Szóval megkezdődik a vad hajsza, csakhogy senkinek nem szabadott volna kimenni a házból, ahol az ismeretlen tartózkodik, így jár szegény Jessica is, aki tudatlanul a Wendigok áldozata lesz.
Itt rohan utána a hős Mike, akinek a szemszögéből és döntéshozatalaival tekinthetjük a rövidke részt.
Persze, vannak rosszabb esetek ugyanis a játékot, mind a nyolc szemszögből játszani kell, és dönteni. A döntéseink helyességéről, amik aztán megváltoztatják a történést, a Pillangóhatás gondoskodik és mutatja nekünk a helyes utat.



Itt a játék trailere:



Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.