Remény, minek nevezzelek?

Nem tudom, miért vagy mi célból írtam meg a lentebb lévő sorokat.
Talán nem többek időben elkapott gondolatoknál, de akkor is jó érzés volt szavakba foglalni.
Igen, remélem a legjobbakat.



Az emberben a kezdetektől fogva jó és rossz van. Fekete és fehér.
Ez van, mégha nem is ismerjük be, magunk előtt.
Még a legocsmányabb gyilkosban is ott pislákol a világosság lángja.
Még a legszentebb szentben is ott suttog a sötétség, kísérti, csábítgatgatja.
És nem, nem csak a hét főbűnről beszélek.
Közel sem.
A leggonoszabb kisértőt az emberek az egyik legjobb érzésnek tartják.
És reményként ismerik.
"Mindig van remény." "A remény hal meg utoljára." "Ne add fel a reményt."
Mennyi és mennyi unalomig ismételt mondat. Olyan mondatok, amiket talán már mi magunk se hiszünk el, mégis mondjuk hisz nem tehetünk mást; így helyes; bíztatásnak se rossz.
Biztos ez?
A halálraítélt hiába fohászkodik utoljára, hiába kapaszkodik foggal-körömmel a reményébe, elenyésző azon esetek száma, mikor van is értelme.
Ha valakinek kettétörik az élete, hiába remél lelki békét, nem fog jönni. Maximum nagyon későn, amikor már el is felejtette, hogy valaha reménykedett.
Pesszimista vagyok? Meglehet.
Bár szeretek ezekre a sorokra úgy gondolni, hogy az ujjam önálló èletet él, és csak leírja a felbukkanó gondolatokat.
Épp emiatt lehet az, hogy most fejben megfogom az összes eddigi leírt dolgot, beletömöm egy zsákba, és azt mondom, hogy
REMÉNY nélkül elveszik az emberi lét.
Kérdezzünk meg egy anyát, akinek a világ másik végére kellett engednie a gyermekét. Reméli, hogy jól döntött.
Ha egy pár egyik felének tesszük fel, hogy bírja elviselni a távkapcsolat árnyoldalait, valószínűleg annyit mondd majd halvány mosollyal: remélem, hogy hamarosan újra láthatom.
Talán Csokonai foglalta össze a legjobban: "Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!"
Hiszen nem így van?
A remény túlmutat az emberek által ismert sötét kísértéseken, mint a harag, a kapzsiság, vagy a kevélység.
Soha nem néznek negatívan egy reménykedőre. Hitetlenül maximum, de ennél tovább nem megy senki sem.
Talán ez a nyavajás érzés egy angyalbőrbe bújt ördög. Vagy ördögbőrbe bújt angyal.
De az biztos, hogy időtlen idők óta velünk van, és akkor is visszatér, ha kihajítod az ablakon
Remény, mondd, minek nevezzelek? Talán a következő négysorosomban ott a válasz:
Tiltott békét adsz
Gyönyörű gyilkosom
Öledben ringatsz
Lassan elalszom.