Kylie Scott: Lead- Szóló

Drága Olvasóim,
Ma úgy döntöttem visszafelé hozom Nektek az értékelések, mert így sokkal másabb lesz. 

Aki olvasta mindhárom Stage Dive sorozatot, az tudja, hogy bizony nem fán teremnek a helyes és különleges pasik. 

 Szerző: Kylie Scott
Cím: Szóló
Angol: Lead
Sorozat: Stage Dive III.
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 440
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Császár László
Tartalom:

 Megszelídítheti a szerelem a rock n’ roll leghírhedtebb fenegyerekét?

A Stage Dive énekese, Jimmy Ferris megszokta, hogy azonnal megkap mindent, amit csak akar – egész eddigi élete a vad bulizásról és könnyű csajokról szólt. Végül azonban túltolja a rock n’ rollt, és az elvonón találja magát, utána pedig megkapja személyi asszisztensnek Lenát, akinek egyik legfontosabb feladata megakadályozni, hogy visszaessen.
Lena nem hajlandó elviselni szexis főnöke allűrjeit, és annak ellenére, hogy az első pillanattól kezdve szinte izzik körülöttük a levegő, elhatározza, hogy a kapcsolatukat szigorúan szakmai alapon tartja. Jimmy azonban túlságosan messze megy, és a fenegyerek hirtelen rádöbben, hogy nagyon könnyen elveszítheti a legjobb dolgot, ami az életében valaha történt. Vajon meg tudja győzni makacs asszisztensét, hogy vállalják a kockázatot, és hagyja, hogy a szíve vezesse?

Kylie Scott megteremti nekünk azt a látszatvilágot, amiből nem csak regényei olvasása közben, hanem még utána sem akarunk kimászni.
Zene, romantika, humor, elszállt, ámde mégis helyénvaló karakterek és hát persze mivel egy NA regényről beszélünk, ott a korlátlannak tűnő erotika is.
Lássuk hát Jimmy Ferris érdekes történetét arról, hogyan tudunk minden szar ellenére is szeretni.

Elsősorban talán megemlíteném az aprócska tényt, hogy engem a Stage Dive első része, nem igazán fogott meg, bár ott is már szemezgettem Mal Ericsonnal, mert imádtam a gyökér beszólásait, sőt nagyon megfogott a maga módján. 
DE, David és Evelyn története egyáltalán nem volt a kedvencem, a maga öt másodperces szerelmével és hát lássuk be, na. Tényleg nem volt egy klasszis könyv a Taktus.
Hamar jött a piacra a Play, azaz a Futam, már előre tudtam, hogy kegyetlenül szerelembe fogok esni, mivel ez a dobos Malcom Ericson könyve, gyerekek ennél többet karácsonyra sem kérhettem volna!
Nem szeretnék nagyon bele spoilerkedni, mert erről is lesz majd értékelés. Szerettem, de voltak részek amik aztán teljesen lelombozták az így is hatalmas képzelőerőmet.
ÉS hát kijött a Lead- azaz a Szóló, ahol drága dalos pacsirtánkat vehetjük górcső alá, aki nem más, mint David jól eltitkolt testvére.A két karakter ég és föld csak azért az egyetlen pontért.

Nem fogok sok rosszat mondani róla, holott nem fogott meg.
Megismerjük Jimmy-t minden oldaláról, minden hibájával és függőségével együtt.
Sok minden feketíti be az amúgy is szürke, egyhangú, egytevékenységű napjait, mindaddig ameddig házhoz nem áll Lena, a kemény és tökös "bébiszitter néni" (aka személyi asszisztens) Az első pillanattól dobálják egymásnak a labdát, ugyan Jimmy akármennyire Ferris gyerek és meg van a maga rideg és totálisan elérhetetlennek tűnő stílusa a lány simán szembeszáll vele.

Az egészben az talán a legjobb, hogy semmiféle hülyeség nincs a háttérben, mint Davidéknél a random másnaposságkor bekövetkező ráeszmélés az előző napi vegasi házasságra, vagy Maléknál a "legyél az álbarátnőm" legyél szíves,aztán "felcsinállak". Itt egyszerű és kemény munkakapcsolat van, amiből aztán lassan de biztosan szövődik majd a szerelem.
Talán ez a nagy előnye a könyvnek, hogy lassan haladunk, de közben nem alszik ki a tűz az olvasóból sem, valahogy mindig, felpattan egy-egy kis szikra, ami aztán a végére teljesen begyújtja nekünk a magasan lobogó tüzet.

ÉS akkor jöhet a kérdés, hogy akkor mégis miért nem tetszett!?
Az olvasása közben végig úgy éreztem, hogy David -megint- hatalmas szerepet kapott a könyvben,(holott ez nem is róla szólt!) a humor az nem volt az igazi, bár a Jimbo-Lena viták egész jóra sikerültek, de nálam nem hozta azt amit a Playben kaptam. Valahogy untam is már a végére, pedig az a happy-end gyerekek, hogy lehetek ennyire béna? Sőt, valaki még akkor élvezte igazán a könyvet. Ehj!
Lehet velem volt a baj, vagy rossz passzban olvastam, de a Lead nem nyert meg magának, ahogyan a Lick sem.
Szomorú, viszont Jimmy Ferris karaktere nagyon jóra sikerült. Kemény dologba nyúlt bele az írónő, szóval ez egy fél pont még a négyhez.
És...akkor a borítót meg sem említem.