Rapid:Fukumenkei Noise

Drága Olvasóim,
A mai nap, hosszas kimaradás után, egy rapid értékeléssel, illetve talán helyesebb megfogalmazva első benyomásos bejegyzéssel fordulok felétek. 

Gondolom sokatokat nem lepett meg a dolog, hogy a két szezonálisom közül leginkább a Fukumenkei Noise-ra esett a választásom. 

Cím: Fukumenkei Noise
Angol: Anonymus Noise
Japán: 覆面系ノイズ
Hossz: 12 rész x 24 perc
Megjelenés: 2017.április 11.
Műfaj: dráma, iskolai élet, zene, szerelem, shoujo
Tartalom:Arisugawa Nino kiskorában rengeteget énekelt, hála a gyermekkori barátjának és első szerelmének, Sakaki Momónak. Mikor azonban a fiú nyomtalanul eltűnt, Nino bánatában felhagyott az énekléssel, ám a hangját ezt követően sem tudta elfojtani, ami lassan átalakult nála egyfajta kiabálási kényszerré, ezért szájmaszkot kezdett viselni ennek kontrollálására. Majd betoppant az életébe a dalszövegeket író Yuzuriha 'Yuzu' Kanade, aki újra megszerettette hősnőnkkel a saját hangját. Középiskolába lépve Nino bekerül a zenei bandák világába, és reméli, hogy a zene egy nap újra összehozza hármójukat.

"Elért a hangom..."

Mint, az a címből is kiderül, bizony hangról van szó, illetve hangokról.
Nem is akármilyenekről.
Talán első pillantásra, különc, mindig zenét hallgat.
Eltávolodik, nincsenek barátai. A szája előtti maszk is gátolja abban, hogy világgá eressze a hangját.
Ő az első éves Nino, egy lány, aki a hangjával próbálja elérni azt, akit egykor elveszített.
Egy barátot, akit talán jobban szeret, mint azt gondolta.

Na, ha azt nézem, megint sikerült egy szezonális kedvencet avatni, akkor siker. Viszont érzelmileg ez is elérte nálam a teljes katasztrófát.
Nagyon tetszett, hogy szép lassan tudunk meg mindent Ninoról és a barátokról, akiket elvesztésük után minden áldott nap, az "utolsó megírt dallal" próbál visszaénekelni, illetve megtalálni.
Kemény dió, amikor eltűnik egy pillanatról a másikra az akit kedveltél, aki nélkül tudod, hogy minden áldott nap, üres, egyhangú és semmilyen lesz.
Várható volt ugyan, hogy a lány nem a semmiért énekel hóban-szélben-esőben-napsütésben a tengerrel szembe, minden áldott nap, hanem oka is van.
Egyértelmű volt ugyan, és kiszámítható, hogy valószínűleg sok év telt már el azóta a nap óta, mióta elvesztette a barátait, és hatalmas esély van arra, hogy majd az iskolába ha máshol nem, legalább az utcán összefussanak.
Hirtelen találkozások, ez az animék sablonja.
Az élet sablonja.
Hatalmas meglepetést ugyan nem okozott, de valahol a lelkem legmélyén mégis úgy éreztem megnyugszom, hogy főhősnőnk végre legalább egy elvesztettnek hitt személyével találkozhat.
Ő Yuzu, a szeleburdi, hosszú szempillás kis töpszli, aki a könnyűzenei klub egyik gitárosa és zeneírója, és hát nem titok már az első pillanattól kezdve, hogy totálisan odáig van Ninoért, akit csak Alice néven emleget.
Ő írta azt a dalt, amit a lány minden áldott nap énekelt az újratalálkozás reményében.

Egy véletlen folytán, meg mert a zenei klub énekesnője súlyos féltékenységben szenved, Nino kényszerül arra, inkább lehetőséget kap, hogy kiengedhesse hangját, és megmutathassa az egész iskola előtt, hogy milyen csodára képes. Természetesen egy Momo-hoz kötött emlék kiváltja nála a teljes lelki katarzist, aminek következtében képtelenség túlszárnyalni őt.
Nino még nem tudja, hogy az a személy akiért kiállt nem messze áll tőle, és a hangja...egy szempillantás alatt eléri őt.

Nem akarok sok mindent elsütni, mert komolyan teljes szívemből ajánlom ezt az animét mindenkinek. Nekem nem volt rá sok az a húsz perc, sőt még élveztem is.
Akad benne humor, szerelem, remény, tépődés a valóság miatt, zene és persze az a csúf kis szerelmi háromszög.