Ashley Interjúalanyai: Mimi Taylor

Sziasztok!
Végre a sok személyes dolog mellett eljutottam oda, hogy kitehetem az újabb interjút, ezúttal egy ismételt remek első regény írónőjével, aki karaktereivel megdobogtatja a női szíveket.
Nagyon jól bánik a szavakkal, rettentő tehetség forrong benne, és amint a Fekete Bárány végére érsz rájössz tulajdonképp, mennyi mindent ad Számodra ez a regény.
Egy nagyon közvetlen és kedves nőről van szó, aki a való életben is ilyen, humoros és empatikus.
Tessék-lássék, ím Mimi Taylor. 

Fogadjátok Őt szeretettel, s aki még nem olvasta a regényét, mindenképpen ajánlom! 

Az én értékelésemet, ITT találjátok róla. 

 

Fogalmam sincs. Ez a legőszintébb válaszom. Igazából mindig is utáltam olvasni, ezt a hozzám közelálló ismerőseim nagyon jól tudják. A változás a közvetve a facebook hatására jött, úgy 4 éve, de pontosan nem emlékszem. Merthogy ott olvastam először olyan kifejezéseket egy könyv kapcsán, hogy letehetetlen. Miután egyre többen illették azt a bizonyos könyvet ezzel a jelzővel "nyomozni kezdtem". Kiderítettem melyikről van szó és elolvastam. Akkor tátott szájjal olvastam végig, mert hihetetlennek tartottam, hogy ilyen dolgokat le lehet írni. Nem titok, az a bizonyos könyv E.L. James nagysikerű szürkéje volt. Az újdonság varázsával hatott rám. Onnantól kezdve kerestem az erotikus könyveket, volt, amit imádtam és volt, amit kevésbé kedveltem, de rákattantam erre a műfajra. És természetesen mint sokaknak, az olvasások közben jött az ötlet. Kezdett megfogalmazódni bennem a saját mesém. A Fekete Bárány, nem is az első történetem. Tony és Amy története amolyan derült égből villámcsapásként tört rám.

Negatív tapasztalatként talán azt tudnám felhozni, amikor néhány közeli ismerősömet megkértem, hogy olvassák el, az akkor még befejezetlen művemet. Először nagyon lelkesek voltak, aztán hónapokkal később mikor rákérdeztem, még mindig nem volt idejük elolvasni. Ez egy picit rosszul esett, és akkor komolyan elgondolkoztam azon, hogy talán mégsem kéne ezt csinálnom. De egy belső hang folyton ott motoszkált a fejemben, hogy ezt kell csinálnom, be kell fejeznem, így végül arra hallgattam és nem adtam fel.

Hát erre a kérdésre nem tudom mit válaszoljak. Nem tudom, hogy cikinek, vagy inkább dicséretnek számít-e, amikor még kiadás előtt elküldtem a kéziratot egy írótársamnak, akit akkor ismertem meg. Miután elolvasta megkérdezte, hogy tulajdonképpen, igaziból pasi vagyok-e? De azt hiszem erre már csak az tett rá egy lapáttal, amikor a férjem tette fel ugyanezt a kérdést!

Ha nagyon őszinte akarok lenni, olyan aki mindvégig mellettem volt és biztatott, nem volt. Tekintve, hogy sokáig senkinek nem mertem bevallani, hogy mivel foglalatoskodom. Amikor elmeséltem a férjemnek, eleinte csak legyintett, hogy ez biztos csak egy újabb hóbort, amin hamar túl leszek majd. A családom többi tagja is mosolyogva fogadta, de igazából mindenkin a kételkedést láttam. Azt hiszem az első könyvem azért született meg, mert bizonyítani akartam. Bizonyítani nekik, de leginkább magamnak, hogy képes vagyok arra, hogy a semmiből valamit teremtsek. És az, hogy esetleg az olvasóknak tetszik, amit alkottam, egy hatalmas plusz és boldoggá tesz a tudat, ha valakinek örömöt okozok vele.

Ha ezzel azt akarod kérdezni, hogy melyikük vagyok én, azt kell mondjam, hogy egyikük sem. De! Mindegyikben van egy kicsi belőlem. A történetben sok a saját tapasztalat, az általam megélt érzések és emlékek, de ezeket nem egy szereplőbe gyúrtam bele. De ha mégis ki kellene emelnem valakit, akkor azt hiszem Cassie lenne az, aki a saját személyiségemhez a legközelebb áll.

Még nem olvastam egyben az egészet, mióta megjelent, de előtte vagy százszor. Most néhány hónap kihagyás után szeretném a kezembe venni és elolvasni, leginkább azért, mert, amikor részletek után kutattam benne, hogy mi az, amit megoszthatok az olvasókkal, de mégsem árul el sokat, bele-bele olvastam. Nem egyszer húzódott vigyorra a szám és volt, hogy azon gondolkoztam, hogy ezt tényleg én találtam ki? Valahogy így utólag teljesen más, mint írás közben. Tudom, hogy nem hibátlan, mint ahogy mi emberek sem vagyunk azok, de azt hiszem ez a könyv mindig is a szívem csücske marad! 

 

Ha lehet, akkor kettőt is megemlítenék. Az első, amikor életemben először tarthattam a kezemben több év "munkáját". Leírhatatlan az érzés, amikor először érintettem meg a valóra vált álmom, amikor először szagoltam meg. Hosszú perceken keresztül potyogtak a könnyeim és csak azt hajtogattam, hogy nem hiszem el. Mégis olyan büszkeség töltött el, amire életem végéig mosolyogva emlékszem majd vissza. A másik eset, amikor a 87 éves nagymamám (miután három nap alatt kiolvasta a könyvem) eljött hozzám és közölte, hogy akar egy kritikát mondani a könyvemről. Először megrémültem, mert tudtam, hogy ő a prűdek táborát gyarapítja, meg hát lássuk be, az ő fénykorában a szex tabutémának számított. Aztán padlót fogtam az "értékelése" hallatán. Közölte, hogy egy nagyon jó könyvet írtam, hogy büszke rám, mert olyan olvasmányos, érdekes, hogy még a nagy írókkal is felvehetném a versenyt (itt elhangzott Tolsztoj neve, amit máig nem értek, hogy került oda! )  mindenesetre az ő dicsérete számomra felér egy kisebb csodával!

 

Igen, kaptam. Bár igazából nem is kritikának nevezném, hiszen az illető nem olvasta a könyvem. Mindössze az első 10 oldalból (ami a kiadó weboldalán elérhető bárki számára) szűrte le, hogy lényegében amit írtam minden rossz. Hogy tele van vesszőhibával, hogy rossz a történetvezetésem, hogy a szereplőim az adott helyzetben biztos, hogy nem azt mondanák, amit én adtam a szájukba, stb... Ez egy picit padlóra tett, tekintve, hogy mindezt egy nyilvános csoportban írta ki és nem nekem személyesen. Ez volt az első és azóta is az utolsó negatív "kritikám". Nincs azzal bajom, ha valakinek nem tetszik a könyvem, mert tudom, hogy ízlések és pofonok. Nem tetszhet mindenkinek, engem csak az bántott, hogy nem vette a fáradtságot, hogy elolvassa az egészet és lényegében az első 10 oldalból leszűrte, hogy ez is egy pornó. Abban az egyben biztos vagyok, hogy aki olvasta, annak teljesen más a véleménye róla.

Tervek azok mindig vannak! Már folyamatban van a második regényem, ami közönségszavazat alapján A bosszú ára címet kapta. Ez a könyv sokkal komolyabb hangvételű lesz, sokkal komolyabb témákkal, mint a Fekete Bárány. De igyekszem megcsillogtatni a humoromat is (ami nálam leginkább csak írásban tud kiteljesedni) és természetesen továbbra is maradok az erotika műfajában, csak elevezek egy picit más vizekre is. Sőt már egy harmadik történet is itt motoszkál a fejemben, már csak meg kell írni...

A Fekete Bárányt igyekeztem úgy megírni, hogy mindenféle érzelmet képes legyen kicsalogatni az olvasóból. Hogy ez mennyire sikerült azt csak az olvasók mondhatják meg. Úgy gondolom, hogy Tony és Amy története, az érzelmek kavalkádja. Könnyezni a sok nevetéstől, vagy a bánattól, aggódni, izgulni a szereplőkért, félteni őket. Szóval mindazoknak ajánlom, akik szeretik az érzelmekkel teli történeteket, amelyen sosem lehet unatkozni.

Köszönöm a csodálatos válaszokat, és ha bár ez az interjú a kérdések állása  szerint nem lett a legjobb, mégis nagyon hálás vagyok Miminek!