Mimi Taylor: Fekete bárány

„Soha nem hittem, hogy valaha is eljön az a nő, aki önmagamért szeret. Mert azért valljuk be, sosem voltam az a szerethető fajta.”

Kiadó: Underground
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 290
Fülszöveg:
Anthony Jonathan Edwards egy a harmincas évei elején járó fiatal építész, aki az apja cégénél dolgozik, meglehetősen szabad szájú, nem veti meg az alkoholt és imádja a nőket, akik többnyire egyetlen éjszakára ejtik rabul. A szex ugyanolyan fontos számára, mint másnak a víz vagy a levegő, de érzelmileg képtelen kötődni. Egy nap teljesen váratlanul betoppan az életébe valaki, aki fenekestül forgatja fel Tony életét és romba dönti eddigi jövőképét. Múltbéli kalandos élete hamar visszaüt, amiért nagy árat kell fizetnie.

Mimi Taylor regényére Ashley hívta fel a figyelmemet, hogy „egész jónak tűnik”. Egy kedves barátnőm jóvoltából el is olvashattam a könyvet.

Főszereplőnk Antony, aki egy vérbeli rosszfiú. Nem érdekli semmi, falja a nőket, rendszeresen iszik, és úgy általában élvezi az életet.
Egészen addig, amíg meg nem örökli apja cégét, és nem kap egy új munkatársat egy fiatal és igazán határozott fiatal hölgy személyében.
És mint ahogy az lenni szokott, a dolgok a fejük tetejére állnak.

Olvastam már hasonló regényt? Persze, nem is egyet. Ez a romantikus-rosszfiús vonal csúszik a legkönnyebben, szóval nem is számolom, hány száz ilyen könyv került a kezembe.
Néha akkor is szükség van az ilyen rózsaszínködös-álomvilágos regényekre, csak azért, hogy ne vesszen ki az ember lányából az a rész, aki még reménykedik hercegben és fehér lóban.
És nem, ezzel nem arra akarok utalni, hogy ebben a könyvben hercegek és pacikák vannak…ha, persze.
De akkor is olyan történet, ami a valóságban soha nem történne meg…akkor legalább olvassunk róla.
Igazából semmi extra nincsen benne, az utolsó ötven oldalnál gyorsulnak fel egy kicsit az események, talán emiatt is olvastam nehezen az elején.
Ami engem még zavart, – ezzel a gondolattal most lehet kikiáltotok nyelvtannácinak – a sok gondolta, meg szóismétlés.
Bár ezek inkább a könyv első felében voltak nagyobb mennyiségben, de akkor is rontotta kicsit az olvasmányélményem. Persze, ezt lehet fejleszteni, csak gondoltam, megjegyzem.

A szereplők sajnos nem nőttek különösen a szívemhez, de rossznak se mondanám őket.
Ott volt ugye Tony, aki amilyen „minek tetkó, ha van öltönyöm, meg pénzem. Bomolnak utánam a nők típusú” pasi. Ezzel pedig nagyon is tisztában van és ki is használja az adottságait.
Csak aztán belép az életébe az a bizonyos nagybetűs (N)Ő, és rájövünk, hogy mindenki képes változni, ha van kiér.
Bár…nekem néha kicsit sok volt ez a változás.
Ott van Amy, akiről nem igazán tudtam eldönteni, hogy most tökös csaj, vagy egy bőgőmasina. Azt hiszem egy kicsit mindkettő. Olyan szinten ambivalens érzelmeim vannak még mindig szerencsétlen csajjal kapcsolatban, hogy inkább nem is mondok róla többet. Olvassátok el a könyvet, és majd eldöntitek ti.
Viszont Lucyt nagyon-nagyon szerettem. Imádnivalóan édes volt, igazi gyerek.
A mellékszereplők közül nem emelnék ki külön senkit, mert annyian vannak, hogy az idő lenne. Max, Eddy, Molly és a többiek egy olyan csapatot adnak a főszereplőink köré, akire mindig lehet számítani, vagy éppen feldobják a gyászos hangulatot egy-két poénnal.

Összességében nem volt ez rossz kis regény, még az apróbb hibái ellenére sem.
Az tuti, hogy a romantikus lelkűeknek és az erotika kedvelőinek tetszeni fog, sőt, annak is, aki csak ki akar szakadni egy kicsit a mindennapokból.
Pont emiatt olvas el belőle az ember újabb és újabb fejezeteket.