Zakály Viki: Egyszercsak (Gábriel-duológia 2.) {+ Interjú}

"A legszebb dolgok mindig annyira gyorsak és pillanatszerűek, hogy akkor, amikor benne vagyunk, fel sem tudjuk fogni a varázsát."

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 352
Fülszöveg:
Miután ​az ambiciózus újságíró-gyakornok, Hollád Liza megírta cikkét a rejtélyes Gábrielről, úgy tűnt, magában is sikerül lezárnia az Erik-történetet, és exkollégája, Barni mellett végre megtalálja a boldogságot. A látszólagos nyugalom azonban nem tart sokáig; az arrogáns új főszerkesztő, Meyer Maya oldalán az elfelejteni vágyott férfi is visszasétál az életébe. A baj csőstül jön, és Liza egyedül legjobb barátjára, Zsófira és határtalan képzelőerejére számíthat. Barni gyakorlatilag elérhetetlenné válik a számára, és egyre világosabb, hogy nem csak a fizikai távolság miatt. Ebben a helyzetben nem csoda, hogy Liza nem tud ellenállni a jóképű ismeretlen, Szabolcs közeledésének, aki sokáig rejtegeti valódi énjét a lány előtt. Mindeközben egy másik titokra is fény derül: Erik felfedi Gábriellé válásának történetét.
Zakály Viki Egyszeregyének folytatásában Liza bonyolult érzelmei mellett készülő kéziratával is megküzd. Vajon kusza szerelmi életében és írói válságában is ugyanaz a személy jelenti a megoldást?
Ha senki sem bujkál tovább, minden a helyére kerül.



Zakály Viki eddig összes könyvét olvastam, és az Egyszeregy hiába volt nagyon más, mint amit megszoktam, egyáltalán nem csalódtam.

Sőt, kifejezetten várjam, hogy ezt a duólógiát is, így örültem, amikor még a várható megjelenési időnél is hamarabb kaphattam kézbe.

Történetünk gördülékenyen ott folytatódik, ahol lezártuk a korábbi kötetet. Liza orvoshoz jár az idegösszeroppanás miatt, de egyszerűen nem tudja kizárni a gondolatai közül Eriket. A munkahelye továbbra se egy paradicsom, de tűr, ahogy lenyeli a távkapcsolat nehézségeit is.
Mentőmellényként érkezik az életébe a különös szomszéd, Szabolcs, az élete azonban nem leegyszerűsödik, hanem ha lehet, még bonyolultabbá válik.
Rátalál-e a válaszokra? Vagy még egy íróval is megeshet, hogy nem tudja tovább szőni életének szövevényes szálait?

Az írónőnek időközben kisfia született, és akármennyire örültem a boldogságuknak, féltem, hogy ez hatással lesz a regény várható megjelenésére. De megnyugodott a lelkem, ugyanis nem történt csúszás, sőt, még hamarabb is lett polclakóm.
Rettentően kíváncsi voltam a történetre, hiszen már az első rész is nagyon tetszett. Így minden információ morzsát érdeklődve és izgatottan vártam az írónő facebook oldalán, legyen az a borító, a cím, vagy éppen a regény első mondata.
Bár tény, hogy amikor megjelenés után Viki elkezdett rövidebb részleteket megosztani, azt már nem olvastam el, mondván, nem lövöm le magamnak a poént, ha már majd egy évet kibírtam Erik és Liza nélkül.
Általában Viki könyveit szó szerint falom, de most egy nem várt kellemetlen betegség, plusz az ebből adódó kellemetlen időhiány miatt tovább húzódott az olvasási idő, mint szerettem volna.
És ez csak és kizárólag az én hibám, ugyanis a könyv pont úgy olvastatja magát, ahogy megszoktam már az írónőtől. Elolvas az ember egy fejezetet, de muszáj a következőt is, mert egyszerűen tudni akarja, tudnia kell, mi fog történni.
Valahol fejben tudom, hogy ok nélkül, de mégis féltem, hogy ez valami sablonos tucatsztorivá válik, ahol a hősnő kesereg a szexi de elérhetetlen pasi után, aztán mindkettőjüknek kiesnek a csontvázak a szekrényből és boldogan élnek, még meg nem halnak a saját kis dilijükkel együtt.
Megnyugtatok mindenkit, itt ilyen nincs, csak én olvastam mostanában túl sok sablonkönyvet.

Oké, tény, hogy Liza néha – elég sokszor – az agyamra megy. Ez nem újdonság, és nem is szépítem, hogy én bizony szívesen lekevertem volna neki néhány pofont, hogy térjem már észhez, és ne csak egyik pasitól a másikig repdessen mint valami bespeedezett méhecske. De ez csak az én szerény véleményem, talán jó oka van, ennek a csapongó és irritáló viselkedésnek. Talán. Vagy nem.
Az a baj, hogy mire a sarkára állt, az se ment könnyen, még ott is jó párszor pofára kellett esnie, de aztán olyan kis határozottá vált, mint egy kezdő domina. Oké, elnézést, ez költői túlzás lett.
A lényeg, hogy a végére még meg is kedveltem. Kár, hogy csak a végére.
Én úgy éreztem, hogy itt főleg Erikre/Gábriel-re van kihegyezve a történet, hogy őt kicsit jobban megismerjük, és ez így nekem tökéletesen meg is felelt. Egyrészt, mert én totálisan odáig lettem érte az első kötetben, másrészt, mert azért csak jó volt, hogy végre lehullott az a bizonyos lepel. Azt hinné az ember, hogy megvetést vagy szánalmat éreztem, de semmi ilyesmi nem volt, mikor megismertem a történetét. Nem dobtam ki a könyves hárememből. Gyanítom, nem is fogom.
 Szabolcs volt az, akit én egy jó kis töltelék, „ha nincs ló, jó a szamár is”, pasinak éreztem. Akivel egy kicsit elszórakozhatott Liza, miközben egy totálisan másik férfiról ábrándozik. Talán azért, mert Lizához nem került túl közel, így hozzám, mint olvasóhoz sem. Szerepelt, nem szerepelt, annyira nem hozott lázba egyik verzió sem. Volt, hogy legyen valaki, szegénykémnek nem jutott több szerep ebben a love story-ban.
Barni, a legjobb barát is visszatér néhány oldal erejéig. Na, ő például meglepett, pedig tök logikusan döntött. De attól még meglepett, na. Bírtam a karakterét az előző kötetben, meg most is.
Liza szülei a szívem csücskei. Komolyan. Főleg az anyukája. Szeretik, támogatják a fiatal nőt, hogy újra összeszedje magát, és rátaláljon arra, ki is ő valójában, de nem zárják el a külvilágtól, még ha ez azzal is jár, hogy nem minden móka és kacagás.
Igen, azt hiszem minden karakterben találtam pozítívat, kivéve Mayát. Na, őt szívesen ledobtam volna egy képzeletbeli pokol, képzeletbeli de annál forróbb katlanjába. A hideg futkosott tőle a hátamon, és nem jó értelemben. Maya…nos, azt hiszem a számító a legjobb szó rá. Én nem bírtam volna eddig elviselni, az biztos.

Zakály Viki újra bebizonyította, hogy nem hiába a kedvenc szerzőm. Ez a negyedik megjelent regénye, és továbbra is ott van a lapokon az annyira jellemző könnyed stílus, a mindennapiság, a szerethető karakterek és a finoman adagolt, de annál perzselőbb romantika.
A hibái ellenére is rettentően szerettem ezt a könyvet, és kicsit fáj a szívem, hogy ezúttal nincs folytatás, amire várhatok.
Erik, drága Erik, te pedig legyél büszke magadra, engem is meghódítottál.

Bejegyzés EXTRA
- Interjú Zakály Viktóriával -

Hikari: Hogy fogadták az Olvasóid az Egyszeregyet? Mások voltak a visszajelzések, mint a Szívritmuszavar esetében?

Zakály Viki: Egyelőre még az első visszajelzéseket volt csak időm elolvasni, de mindenképpen pozitívak és nagyon örömteliek. Ennek pedig borzasztóan örülök. Annyira sok levelet kapok és igyekszek válaszolni mindegyikre, de néha ez csak egy hét múlva lehetséges, pedig naponta ülök a gép elé. *mosoly*

H.: Az Egyszercsak munkafolyamata mar baba mellett folyt. Hogy találtál időt az írásra/szerkesztésre?

Z. V.: Nehezen, nem tagadom. Az volt a terv, hogy még a szülés előtt befejezem és akkor a babázás nyugodt körülmények közt fog folyni, de sajnos a terhességem alatt több olyan nem várt dolog is történt, ami lehetetlenné tette az írást. Ennek ellenére az első néhány hétben, hónapban családi segítséggel meg tudtam oldani, hogy a pihenés és a munka is beleférjen az új kis életünkbe.

H.: Volt olyan jelenet, amit ki kellett húzni a kéziratból?

Z. V.: Inkább átírni, de nagyon kevés. Liza gondolatait és érzelmeit sokkal többet boncolgattuk a szerkesztőmmel, de főleg én. A Liza-Barni szál nagyon sok fejtörést okozott nekem, és ez az olvasók hibája. *mosoly* Annyira megszerették Barnit, amire álmomban sem számítottam volna, ezért magamban is helyre kellett tennem a dolgokat, hogy talán titkon én is neki drukkoltam, azért alakítottam így a kapcsolatukat, holott már az elején tudtam, hogy Liza és Erik lesz egy pár az utolsó lapokon. 

Sokak kedvence lett, amikor Liza lakásában összpontosulnak a regény férfi erői. Ez például abszolút utólag került bele, és bár a szerkesztőm először nem rajongott érte, én kifejezetten ragaszkodtam egy ilyen sok pasis csúcsponthoz. *mosoly*

H.: Liza karakterében sok kérdés merül fel a történet folyamán. Az ő egyik kérdését felteszem Neked is: volt már valaha ihlethiányod? Hogyan leptél túl rajta?

Z. V.: Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, minden író hasonló kérdéseken töri a fejét, mint amin Liza: mi a tehetség, mi van, ha nem jön az ihlet, kié a történet igazából? Ezek engem is foglalkoztatnak, talán ezért is adtam Liza szájába a saját kérdéseimet. De ihlethiányban még nem szenvedtem, inkább időhiányban. Ahogy most is. :-)

H.: Mi volt a legjobb tanács, amit íróként kaptál?

Z. V.: Soha ne add fel! 

H.: Szóba kerül a plágium fogalma is egy jelenetben. Valóban csak akkor beszelünk plágiumról,  ha már egy kiadott ötletet másol valaki?

Z. V.: A plágium nagyon kényes téma, én először szakdolgozatírás közben találkoztam magával a fogalommal, de maga a téma is megérne egy szakdolgozatot. :-) A szerzői jog az egyik legerősebb jog a magyar jogrendszerben, szükségtelen bejegyeztetni például a szabadalmi hivatalba, ezt kevesen tudják. Ez utóbbiról is volt lehetőségem tájékozódni már az írói pályafutásom során. Talán ezek miatt is akartam erről beszélni, mert sok kezdő író keres meg tanácsért vagy segítségért, nekik is szól az Egyszercsak ezen része.

H.: Maya karaktere az, akit csak a végére értettem meg. Te mit gondolsz az ő "mindenben első akarok lenni" szemléletéről? Miért vágyik valaki ilyen görcsösen figyelemre?

Z. V.: Talán legbelül egy önbizalomhiányos kislány, aki így próbálja palástolni a sérülékenységét, hogy külsőre mindig tökéletes akar lenni és hibátlanként tetszelegni, de azt hiszem, nem mentem mélyen annyira a karakterbe, hogy minden mozgatórugóját lássuk az ő cselekedeteinek. Sokan kérdezték egyébként, hogy erről vagy arról mintáztam-e a karaktert néven nevezve az illetőt. A helyzet az, hogy három-négy, az életemben jelentőségteljes szerepet játszó női vezetőből gyúrtam össze Mayát, nem egy személyről mintáztam. 

H.: A történetben Erik is nagyobb szerepet kap. Milyen volt az ő hangján megszólalni?

Z. V.: Nehéz, mert Erik még mindig rejtélyes számomra. Így is, hogy nagyon megnyílt a második részben. Talán ő az a szereplő, aki még maga előtt is sokszor titkolja az igazságot. De mondjuk ő nem is foglalkozik annyit a lelki dolgokkal, inkább a testiek érdeklik. *mosoly*

H.: Ha már férfiak. Barni, Szabolcs es Erik is kedvelhető, ugyanakkor egyikőjük se makulátlan. Te melyikőjüket kedveled leginkább és miért?

Z. V.: Nincs tökéletes férfi és ez így is van rendjén, hiszen nekünk, nőknek is hibáink vannak, nem is kevés. Mindegyikőjüket kedvelem a maguk módján, de egyikkel együtt élnék, a másikkal utazni mennék, a harmadikkal pedig együtt dolgoznék. Találgatni lehet, melyikkel mit. *mosoly*

H.: Kerek lezárást kaptunk de engem azért érdekelne Liza további sorsa. Hogy képzeled el őt 5-10 év múlva?

Z. V.: Azt hiszem, nem marad örökre Erikkel, de fontos állomása lesz az életének. Szerintem külföldön élne és írna továbbra is, de még mindig önmagát keresné és visszaigazolást arról, amit csinál. Ő egy roppant bizonytalan, de nagyon tehetséges lány, talán ha sokat utazna és sok embert ismerne meg, az az önmaga megismerésében is segítene.

H.: Mik a terveid a jövőre nézve? Gondolkodsz új kézirat megírásán?

Z. V.: Van egy új ötletem, amit babakocsi tologatás közben színezek ki a fejemben, de amíg nem találják fel az önjáró laptopot, ami hangra gépel, addig sétáltatás közben nem lesz időm megírni. Ha csak nem a délutáni alvásidőben..

Köszönöm Viki az interjút. Ismét élmény volt!