Hello Március! Mit tartogatsz?

Jó reggelt!
Végre beköszöntött a naptári tavasz, bár ezt mintha az időjárás nem venné figyelembe: olyan átkozottul hideg van, mintha csak most léptünk volna BE  a télbe, pedig szerintem már mindenki kifelé vágyik.

Semmi vész, az időjárás nem tántorít el attól, hogy megnyissam a hónapot, lássuk, mit tervezek.


Moziba elég sokat tervezek majd járni, kapásból megnézném a Vörös verebet vagy éppen a Nyúl Péter című filmeket (további filmes tervek ITT).


Közben gőzerővel készülök a nyelvvizsgára, van még egy hónapom, de nagyon remélem nem fogom elbukni az írásbelit sem. Szóbelitől jobban féltem, és az is meglett, szóval bizakodó vagyok.


Emellett pedig ahogy időm engedi, olvasok majd. Elég hosszú a tervezett listám, meglátom, mire lesz időm.

Saját kép

- Stephanie Garber:  Caraval

December óta vendégeskedik nálam Réta könyve, de olyan féltégla, hogy eddig nem volt energiám nekikezdeni. Most viszont itthon fekszem csípőfájással, úgyhogy nekikezdtem még tegnap. Az biztos, hogy súlyzónak sem utolsó.

-Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Három szót mondok: emelt magyar érettségi. Nyáron már nekikezdtem, száz oldal után aludtam rajta...kap még egy esélyt, hátha.

- Karina Halle: Túl közel hozzád

Szintén december óta vár a sorára, de annyi hideg-meleget kapott, hogy eddig kerülgettem. De márciusban nekikezdek, csakazértis...kiváncsi leszek, a könyv melyik táborába kerülök.

- Zavodni Gréta Virág: A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt

A hónap magyar szerzős könyve. Grétát egy ideje követem a közösségi oldalon, érdekel az a harc is, amiből győztesként távozott...de biztos, hogy majd valamikor hónap végén csak. Addig erősítem magam hozzá lelkileg.

- Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk 

Annyi jó véleményt olvasok róla mostanában, hogy nekem is el KELL olvasnom. Köszönöm Tekla, te adtad meg a végső lökést.

- Sarah Pinborough: 13 perc

Niitaa blogján olvastam róla értékelést pár napja, ami eldöntötte, hogy tennem kell vele egy próbát, mert jó könyv. Ha meg annyira mégse nyerne meg magának, Ash majd örökbefogadja.

- Hermann Irén: Dévény Anna

Évekig kezeltek dévény módszerrel, hogy javítsanak az állapotomon, így nagyon kíváncsi vagyok milyen könyv készült Panni néniről. Mennyi mindent tudunk meg róla, illetve mennyit a módszerről; majd kiderül.



Értékelést írni a hónapban az utolsó négyről mindenképp tervezek írni, és ezzel akkor le is van tudva minden kiadó minden recenziós könyve. *büszke* Egy ideig tuti leállok a recikkel, bármi fog is megjelenni, mert nagyon haladni kellene a saját könyveimmel.


Az én márciusom ennyi lenne.
Ti miket terveztek olvasni? Van olyan könyv, amit ilyenkor mindig elővesztek, hogy kicsit meghozza a tavaszi hangulatot?

Szép napot minden Olvasómnak.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.