Hello June! Mit tartogatsz?

Sziasztok!
Végre-végre beléptünk a nyár első hónapjába. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra irtó lassan telt a május (lehet azért, mert az érettségi szünet miatt itthon vagyok). Nem tudom, a lényeg, hogy nagyon örülök, hogy végre itt a június, előkerülhetnek a szoknyák, a fagyik, és persze a féltégla regények, amiket vihetünk magunkkal nyaralni.
Terveim pedig ismét vannak.

Egyrészt június 9-én megtalálható leszek a Könyvhéten, ha minden jól megy, Ashley-vel és Dora-val karöltve. Ott tervezem beszerezni Pusztai Andrea Bizánc trilógiájának befejező kötetét, valamint Tillie Cole: Ezer csók című regényét, amit már olvastam májusban. Ez a két könyv, ami fix és biztos, hogy hazajön velem, minden más képlékeny.
Június 13-án megyek emelt magyar érettségire, addig még megpróbálom legalább röviden elolvasni a Szigeti veszedelmet és Az ember tragédiáját (ezekből biztosan van rövidített, a Nincstelenekből már nem vagyok annyira biztos ebben). Majd kiderül.
Június 18-án pedig lezárom a Nyári nyereményjáték a blogon, amire még lehet jelentkezni bátran, van időtök.

Amit mindenképp olvasni fogok:
- Duba Gábor: Szabadon foglak
Ash-től kaptam még születésnapomra, eddig viszont nem került sorra. Ám mint kiderült a júniusi NIOK témába pont illik, mert eszméletlen szép a borítója, és én bizony elsősorban emiatt akartam a polcomon látni.

Mark Lawrence: A vörös nővér
A Fumax kiadótól kaptam meg recenzió gyanánt, ha ezt elolvasom, akkor egy ideig minden recenzióval végeztem. Bár az tuti, hogy ez a könyv csak érettségi után fog sorra kerülni, amikor nyugodtan belemerülhetek, és nem kell semmi miatt félretennem.

- Pusztai Andrea: A fekete sas
Szerintem ennek nekiállok már a Könyvhétről hazafelé a vonaton, mert már elmondhatatlanul régóta szeretném olvasni. Többet ehhez nem is fűzök.

Az alábbi könyvértékelések várhatóak a blogon:
- Mark Lawrence: A vörös nővér
- Pusztai Andrea: A fekete sas
- Kelly Oram: Cinder és Ella
- Érints meg! antalógia


Ti mit terveztek olvasni májusban?
Esetleg jöttök majd Könyvhétre?
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.