Sarah Pennypacker: Pax

„ – Hát akkor most melyik a fontosabb? Az otthonod hiányzik, vagy a rókád?
 – A kettő ugyanaz.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 248
Fülszöveg:
Pax és Peter azóta elválaszthatatlanok, hogy a fiú magához vette az elárvult kisrókát. Ám egy nap megtörténik az elképzelhetetlen: Peter apja bevonul a hadseregbe, és rákényszeríti a fiát, hogy szabadon eressze Paxot.
Nagyapjánál, otthonától háromszáz mérföldnyire Peter rádöbben, hogy az ő helye nem ott van – hanem Pax mellett. Az egyre közeledő frontra fittyet hányva felkerekedik, hogy újra együtt lehessen barátjával. Hajtja a szeretet, a ragaszkodás és a keserűség.
Eközben Pax, míg kitartóan várja, hogy kis gazdája visszatérjen, maga is kalandokba keveredik, és felfedezi a világot.
Szívbe markoló története barátságról, hűségről és arról, hogyan találjuk meg helyünket a világban.

 


A Nincs időm olvasni kihívás júniusi fordulójának témája: egy könyv, amit a borító miatt kezdtem el olvasni. Tele vagyok olvasatlan könyvekkel, de ez nem tántorított vissza attól, hogy elmenjek a könyvtárba. Mivel érettségi közepén tartok, ezért mindenképpen valami könnyed könyvet szerettem volna, így kötöttem ki a gyerekrészlegen. Ez a kötet pedig szinte megszólalt, hogy haza akar jönni velem, én pedig nem ellenkeztem. Mellesleg a borítója is megkapó.

Főszereplőnk Peter és Pax, akiket a háború szakít el egymástól. A fiú ideiglenesen nagyapjához költözik, amíg apja a seregben van, a kis rókát meg szélnek eresztették egy erdős részen.
Ám vannak barátságok, kapcsolatok, amiket nem lehet ilyen egyszerűen megszakítani.
Az övék is ilyen.
A fiú érzi, hogy nem ott van, ahol lennie kellene, így útra kel, hogy megtalálja a Paxet.
Ám eközben a fiatal rókának se telnek unalmasan a napjai.

Anélkül vettem ki a könyvtárból, hogy elolvastam volna a tartalmat, vagy beleolvastam volna a könyvbe. Teljesen a cím és a borító döntött.
Így amikor itthon elkezdtem olvasni, az első meglepetés már az első oldalon ért: mind Peter, mind Pax nézőpontjából olvashatjuk a történetet, a kalandjaikat.
Ekkor volt egy halvány tippem, hogy az írónő talán alapul vehette a – méltán híres – A kis herceg című könyvet, esetleg gyerekkorában legalább annyira szerette a Vuk című mesét, mint én.
Ám hamar bebizonyosodott, hogy egyik könyv se játszik szerepet a Pax esetében.
Ez a könyv különleges, egyedi, egyszerűen megszólítja és beszippantja az olvasót.
Az illusztrációk pedig még kedvesebbé, szerethetőbbé teszik.

Komolyan mondom, jól esett a lelkemnek ennyire lenyűgöző ifjúsági könyvet olvasni. Nem annyira agyzsibbasztó, mint a mostani fiataloknak szóló könyvek, és mondjuk egy young adult regénnyel ellentétben ennek van mondanivaló, üzenete.
Eléggé megmutatja a tetszési indexem, hogy egyhuzamban elolvastam százharminc oldalt, és akkor is csak azért tettem le, mert már fájt a szemem.
Mondjuk jobb is volt egy kis szünettel olvasni, emésztgetni. Talán nem is szabad ezt a könyvet túl gyorsan olvasni, hanem el kell merülni benne, ízlelgetni a mondatokat, elgondolkodni azokon a kérdéseket, amiket Peter, vagy éppen ugyanúgy keresni a helyünket, mint Pax.

Peter a történet szerint csupán tizenkét éves, de én mondom, a döntései és a dolgok meglátása alapján legalább tizenöt-tizenhatnak éreztem. Tudta, hogy mi a fontos a számára, és emellett kitartott akkor is, amikor úgy nézett ki a helyzet, hogy semmi nem jön össze.
 Ugyanakkor – és itt az egyik olyan dolog, ami nem igazán tetszett -, ha engem rábíznának ennyi idősen egy felnőttre, és mondjuk meglepnék onnan…egyszerűen nem hiszem el, hogy a nagyapja nem kereste, nem ment utána. Ez szimpla felelőtlenség.
Pax mivel szelídített, így szinte semmit nem tud a vadonról, a természetről. Ám hiába szelíd róka, azért benne is ott van az, ami minden fajtársában: az ösztön. A túlélés ösztöne, a védelmezés ösztöne, az élet ösztöne. Ezeknek köszönhetően pedig sok kalandba keveredik, megismeri önmagát, a környezetét, és tanul. Sokat.

Vola, Borzas, Cingár vagy éppen Deres is sokat tett a történethez, a két főszereplő karakterfejlődéséhez a maga módján. Peter és Pax mindketten megtanulták a külön töltött idő alatt, hogy számukra mi a fontos, hogy másokban megbízva erősebbek vagyunk, hogy néha akkor szeretünk valakit igazán, ha hagyjuk a saját útját járni, de azért mindig nyitva hagyjuk számára a bejárati ajtót.

Többet kaptam ettől a könyvtől, mint elsőre gondoltam.
Ifjúsági, de az a fajta, ami tanítja az embert.
Kikapcsol, elgondolkodtat, meg is mosolyogtat, amikor pedig a végére érsz, nagyon de nagyon örülnél ha még lenne néhány oldal.
De nincs, úgyhogy  a képzeleted maga szövi tovább Peter és Pax történetét.
Egy biztos: idősebb gyereknek, de felnőttek számára is kihagyhatatlan könyv.