Novellázzunk: Emlékszel még?
Sziasztok!
Zakály Viktória (akinek a neve a Szívritmuszavar és az Egyszeregy duológiák miatt csenghet ismerősön) június végén játékot hirdetett, miszerint: „írjatok haikut, tárcát vagy novellát, esetleg verset, ami valahogyan kapcsolódjon Csöngéhez, az első szerelem érzéséhez és az irodalomhoz.” Hiszen már tíz éve annak, hogy Hanna és Ádám története útnak indult.
Zakály Viktória (akinek a neve a Szívritmuszavar és az Egyszeregy duológiák miatt csenghet ismerősön) június végén játékot hirdetett, miszerint: „írjatok haikut, tárcát vagy novellát, esetleg verset, ami valahogyan kapcsolódjon Csöngéhez, az első szerelem érzéséhez és az irodalomhoz.” Hiszen már tíz éve annak, hogy Hanna és Ádám története útnak indult.
Fortuna
rám mosolygott, így én is egyike voltam annak a három szerencsés nyertesnek,
akinek az írása megjelent az írónő blogján.
Most
úgy döntöttem ezt a rövid Szívritmuszavar fanficiont publikálom itt, a saját blogomon is,
fogadjátok szeretettel.
K. A. Hikari: Emlékszel még?
Mondd csak, Kedvesem, te hogyan látsz minket tíz év
távlatából?
Talán nem hiszed el, de még mindig gondolok rád.
Arra, mi lehet veled. Lett-e családod, gyermeked, és
ami a legfontosabb: boldog vagy-e?
Emlékszem még a Csöngén töltött napjainkra, pedig
olyan, mintha egy másik életben történtek volna, mintha nem is mi éltük volna
át őket.
Tudod, néha szeretem azt hinni, hogy belőled és
belőlem is több van a világon, és ezek az énjeink is élik az életüket:
nevetnek, szeretnek, hibáznak, megbocsájtanak.
Megteszik azokat a dolgokat, amiket mi nem mertünk.
Elmondják azokat a dolgokat, amiket mi nem mondtunk
el.
Megnézik azokat a dolgokat, amiket mi nem láttunk.
De szeretik egymást, ahogy mi szerettük egymást.
Ha tudnád, hogy egy hónap múlva már nem leszel a
világon, és írnod kellene tíz dolgot, amit meg akarsz még tenni, mit írnál? Azt
hiszem, én egyetlen egyet se lennék képes papírra vetni. Mert valahogy…minden,
amit akarok, veled kezdődik, hozzád kapcsolódik, veled ér véget.
Eltelt egy évtized, és néha még most se tudom
elmondani, ki is vagyok.
Csak azt tudom, ki voltam melletted. Akkor, ott. Egy
másik életben.
József Attilától idézek, mert megfogalmazza azt,
amire nekem nincsenek megfelelő szavaim. „Álomban
mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.”
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.”
Vannak szerelmek, amik nem múlnak el.
Találkozások, amik lenyomatot hagynak a szívünkben.
Helyek, melyekre örökké emlékezni fogunk.
Emberek, akik mindig fontosak lesznek.
Számomra ilyen Csönge; és ilyen vagy Te is.
Gesztenye, Kedvesem:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése