V. E. Schwab: Viszály (Az elvetemültek 1.)

„Számtalan ember volt szörnyűséges, és számtalan szörnyeteg ismerte meg a módját, hogyan viselkedjen emberként.”

Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 392
Fülszöveg:Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?A hatalmas népszerűségnek örvendő V. E. Schwab magával ragadó stílusban kelt életre egy jelmezek nélküli, karcos világot, ahol a szupererőtől nem válik valaki automatikusan jófiúvá, és ahol idővel mindenkinek le kell lepleznie igazi indítékait.

Victoria Schwab nevével idén ismerkedtem meg, de teljesen elvarázsolt, így nem volt kérdés, hogy szeretnék még tőle olvasni.
Ashley-nek köszönhetően erre lehetőségem is lett, ugyanis kölcsönadta nekem a regényt.
Ilyen RendKívüli élményben ritkán van részem.

Hőseink egyrészt a börtönből szabadult Victor, másrészt Eli aki Istennek hiszi magát. Évek óta nem találkoztak, ám mégis összeköti őket egy kísérlet, a múlt, és a közös – ám valamilyen értelemben mégis más – helyzet.
Ráadásul nem is olyan egyszerű megtalálni valakit, aki nem akarja, hogy megtalálják.
Valóban mindenkinek jár második esély? Meddig vagyunk képesek elmenni a bosszúért cserébe? Van egy pont, ahonnan már nem vagyunk képesek visszafordulni?

Már az elején éreztem, hogy ez a regény nagyon más(t fog adni), mint az Egy kegyetlen dal. Nem csak amiatt, mert az alaptörténet messze áll tőle, hanem mert a stílus is teljesen megváltozott.
Persze, jelen van benne az írónőre jellemző gördülékenység és olvasmányosság, ám valami mégis más.
Ez a könyv már az első oldalak után elhitette velem, hogy unalomnak helye nem lesz azalatt az idő alatt amíg elmerülök a sorok között.
Ritkán olvasok fantasy könyveket, olyanokat pedig még ritkábban találok, amikre  azt mondom, hogy „aztabetyárjátmiértnemolvastameddig?”
Az írónőnek ezt (ismét) sikerült elérnie. Nem tudom, miért nem kértem kölcsön már hamarabb Ashley-től, ugyanis ez a könyv minden várakozásomat felülmúlta.

Saját kép

Nem vagyok túl jártas a szuperhősös filmekben/könyvekben, így mondhatni, nem is volt bennem elvárás, amikor elkezdtem olvasni, de mint mondtam, engem eléggé nehéz lenyűgözni.
Tippem se volt, hogyan fog tudni az írónő majdnem négyszáz oldalt kitölteni azzal az elmélettel, hogy az emberek, akikben igazán ott van az élni akarás, nem meghalnak abban a bizonyos  sorfordító pillanatban, hanem fityiszt mutatnak a Kaszásnak, visszatérnek az életbe…valami többként, mégis kevesebbként.
Még most, olvasás után se jöttem rá a képességére, amivel elérte, hogy egyetlen hipotézisre építve a könyvet az ne váljon unalmassá, vagy üljön le idő előtt, hanem egyre jobban birizgálja a fantáziámat, és pont annyira legyek megszállottja ennek a beteges keresésnek és aki bújt, aki nem játéknak, mint Victor.
Éreztem én, hogy ez a nő egy zseni, de arra nem gondoltam volna, hogy ennyire.

Ha már megemlítettem Victort, ő bizony nem az a karakter, akit mindenki imádni fog. Sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy lesz, akit kifejezetten idegesíteni fog. Mert nem lehet rá azt mondani, hogy jófiú, vagy rosszfiú. Hogy a szándékai fehérek vagy feketék. Pont annyira összetett, mint egy ember, aki nem mindig hoz jó döntéseket, nem mindig használ jó eszközöket, de nem is ő az, akire azt mondanánk, hogy rossz utat választott. Ahogy haladtam előre a könyvben, úgy változott a róla alkotott megítélésem is.
 Elivel is hasonló kapcsolatot ápoltam a könyv során, bár esetében még hozzácsaptam azt is, hogy személyes megítélésem szerint az RK-vá válás egy megszállottá tette, akinek zárt osztályon a helye. Van is a könyvben egy nagyon jó idézet, ami megfogalmazza a lényeget.

Saját kép

Egyébként a többiek is ilyen többrétegű karakterek, akikkel kapcsolatban nem, vagy csak nagyon nehezen tud állást foglalni az ember.
Példának okáért Serena és Sydney. Előbbi mondjuk kicsivel ellenszenvesebb, az agykontrollos dolog sose tartozott a kedvenc képességeim közé, a húgicát viszont megkedveltem. Fiatal kora ellenére nagy hatalmat kapott a kezébe, de meglepően éretten gondolkodik, nem kótyavetyéli el a képességét, sőt…nem is használja minden sarkon.
Mitch a csapatból az egyik földi halandó, de ennek ellenére tényleg olyan, mint egy kilenc élettel rendelkező macska: lehetetlen eltenni láb alól.  Ráadásul az, hogy ennyire ért a hekkeléshez és akkora, mint egy kétajtós szekrény, sokszor nagy segítség a csapatnak.
Dominic ugyan csak a könyv végén tűnik fel, de van egy olyan érzésem, hogy fogunk még hallani róla.

Hasonló érzésem van, mint az írónő másik regényének befejezése után is: olvastam volna még. Mondjuk van folytatás, de ez nem vigasztal, mert magyar fordításról nincs még hír.
Schwab elképesztően nagy repertoárral rendelkezik, ha új ötletek fantasztikus módon való megírásáról van szó.
Ebben a történetben pedig minden benne van, hogy ne lehessen letenni: izgalom, feszültség, titkok, vér.
Már csak egyetlen kérdés maradt bennem: körülöttünk ólálkodnak szörnyek, vagy bennünk?

*Hikari