J. K. Smith: Káosz a köbön {+ Interjú}

"...talpra fogok állni. Egyedül, önerőből, mert erős vagyok."

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
A ​káosz a köbön főszereplője Andi, akit a Szerelem hirdetésre című első J. K. Smith-regényből ismerhettünk meg Kori szókimondó barátnőjeként. Azóta férjez ment Kanadába Tomhoz, és a Walker-farmon éli látszólag boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott vidéki életét. 
Paul sikeres ügyvéd. Az ő élete csupa csillogás: fényes karriert tudhat magáénak, drága autókat, luxuslakást és tökéletes testű nőket. 
De mi történik, ha mindkét ember életében megkapargatjuk a felszínt? Lehet, hogy Andi házassága valójában elhamarkodott volt, és Tommal nem is közösek a céljaik? Paulnak vajon mire van szüksége ahhoz, hogy lehulljon a szeméről a fátyol, és a hamis csillogást hátrahagyva visszatérjen szülővárosába, hogy ott kezdjen új, tartalmasabb életet? 
Ha kíváncsi vagy, mekkora káosz keletkezik abból, ha két ennyire különböző ember találkozik egymással, és a sorsuk egymásba fonódik, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet. Külön érdekessége, hogy J. K. Smith első regényéből megismert szereplők életébe nyerhetünk újból bepillantást.





Én valami eszméletlenül vártam illetve vágytam erre a könyvre. Úgy volt, hogy ott leszek a bemutatón, már el is terveztem, hogy kaparintom meg a magam dedikált szépségét, de egy nem várt betegség közbeszólt. Így se személyes találka, se dedikálás nem lett, viszont az Álomgyár kiadó eljutotta hozzám a könyvet recenziós példányként, amiért nagyon hálás vagyok.
Se a kiadó, se az írónő nem tudja, de egy elég borús hangulatú időszakom vidították fel néhány óráig.

Főhősnőnk ezúttal Andi, Kori nagyszájú, szeleburdi barátnője, aki eljött Kanadába bébiszitterkedni és bizony ott is maradt. Mint a lány maga, az esküvője és a házassága is elég viharsebességgel jött létre, talán pont ezért jön rá hamar, hogy ez így nincs rendben.
Amikor pedig feltűnik Paul, a jó fej, egzisztenciával rendelkező, jóképű ügyvéd, Andi egyre biztosabb benne, hogy másik utat kell válasszon.
Vajon ezúttal jó döntést hoz? Jó választás-e számára Paul? Mit érdemes feladni és megtartani önmagunkból, ha a boldogság a cél?

Igazából J. K. Smith eddig összes könyvét elolvastam, így tudtam (na jó, inkább csak reménykedtem), hogy ezzel se fogok mellé.
Az írónő könyveitől általában azt kapom, amire azt hiszem napjainkban mindenkinek szüksége van: teljes és totális agykikapcsolást.
El se tudjátok képzelni, mennyire jól esett abban a néhány órában, amíg olvastam, nem gondolni arra, hogy milyen kötelezettségeim, teendőim, határidőim vannak.
Valahol nekem itt kezdődik a mérce azon könyvek számára, amit aztán ajánlok másoknak is.
Mert remélem, hogyha engem így kikapcsolt, másra is hasonló hatással lesz. Háromszáz oldalnyi nyugalom és én-idő a rohanó mindennapokban.

Egyre inkább azt érzem, hogy az írónő fejlődik. Az első könyvénél azt hittem, csak a kezdők szerencséje, a második kevésbé is tetszett egy kicsit, aztán most jött ez, és újra úgy éreztem, hogy beszippantott a történet, és nem vagyok képes letenni.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy eltűntek a lapok, nincs tovább, elolvastam. Ránéztem az órára: este nyolc. Kérdés magamhoz: komolyan nem vettem észre, hogy eltelt hét óra?
Válasz magamnak: bizony nem. Milyen előnyökkel jár, ha nincs internete az embernek, hm.

Nem mondom, hogy tökéletes volt, mert azért találtam benne olyan hibákat, amik miatt nem adtam meg neki se a maximális csillagot, se pedig a kedvencnek jelölést molyon. Nem nagy dolgok ezek, lehet, hogy másnak fel sem tűntek/nem érezte zavarónak, de azért na, bevallom, nekem bökte a csőrömet.

Az a meglepőbb, hogy mindkét zavaró tényezőt Andi karakterében találtam. Hiába volt egy szókimondó, pörgős, talpraesett lány, ha agybajt kaptam attól a folyamatos visszatérő hisztijétől, hogy gyereket akar. Oké, elsőre is felfogja az olvasó. Vagy ha nem, másodikra már biztosan eljut az agyáig. Nem szükséges százszor kihangsúlyozni az anyaság iránti vágyad, mint valami megszállott, mert nem csak a pasik menekülnek messzire tőled, de még az olvasó, jelen esetben is elgondolkodok azon, hogy kivan-e mind a négy kereked. Ettől eltekintve egy szimpi duracellnyuszi a csaj, akivel szívesen elmennék bulizni, vagy kérnék tőle lakberendezési tippeket.
Bár szigorúan magyarul, mert az, hogy az angoljával még annak ellenére is gondok voltak, hogy egy éven keresztül szinte csak és kizárólag angolul beszéltek körülötte...Na, ez az elején még vicces, aztán már egyre inkább úgy éreztem, nagyon érik, hogy elküldjem a csajt egy nyelvsuliba.

Tom egy furcsa karakter volt, magánakvaló és csendes, nem hiszem, hogy rossz ember volt, egyszerűen csak nem illettek össze Andival, ennyi az egész. Ha esetleg nem akarja még teljesen lezárni a kanadai kalandokat, kíváncsi lennék, hogy alakul Tom élete a továbbiakban.
Paul az a férfi, akiről mindenki álmodozik, hogy az életébe sorolja a sors, de ez soha nem fog megtörténni, ezért csak olvashatunk róla. Annak ellenére, hogy Andi életének egy fontos része lett, nem ismertük meg annyira, mint egy ilyen helyzetben vártam. Nem teljesen idegen, több szerepet kap, mint egy szimpla mellékszereplő, de nekem kevés volt róla az info. Amilyen helyzetbe viszont az írónő hozta...hát, nem vagyok biztos benne, hogy a legjobb húzás volt, de ez csak a magánvéleményem.
Annak viszont örültem, hogy a többi szereplőt se hanyagoltuk el, és ugyanúgy olvastunk a Walker család többi tagjáról, Koriról, Lizről, a gyerekekről, mint eddig. Pezsgővé, élővé tették a könyvet a velük történt események.

Azt hiszem bátran kijelenthetem most már, hogy amit J. K. Smith ír, én azt előbb-utóbb el fogom olvasni, és ha az írónőnek valaha is megfordul a fejében, hogy abbahagyni az írást, ráküldöm az egész szereplőgárdáját, lovastúl-kutyástúl.
Olyan jól szórakozok a történetein, mint kevés könyv esetében, talán pont azért, mert nem akar bölcsességeket lenyomni a torkomon, és nem él a mostanában divatos klisékkel sem: egyszerűen csak szórakoztat.
Ez egy olyan könyv, ami garantáltan színt visz a szürke hétköznapokba, és megnevettet még a legborúsabb hangulatban is.

Bejegyzés EXTRA
- Interjú J. K. Smith-szel -

Hikari: Ez már a harmadik regényed. Milyen érzés volt kiadni a kezeid közül? Milyen fogadtatásra számítottál?

J. K. Smith: Nagyon vártam, hogy megjelenjen, hisz ez a regény noha ugyanolyan, mégis kicsit más. Tudtam, akik a Szerelem hirdetésre könyvet megvették, nagy valószínűséggel ezt is meg fogják, hisz többségünknek Andi a kedvenc karaktere, de olyan dolgokat is írtam bele, amik nem feltétlenül egy laza, humoros regénybe valók. Emellett, vagy éppen ezért imádtam írni, és reménykedtem, hogy az olvasók is szeretik majd. *mosoly*

H.:Mindenképp tervezted megírni Andi történetét, vagy ez csak a Szerelem hirdetésre megjelenése után fogalmazódott meg benned?

J. K. S.: Nem terveztem, hisz az elsőt sem terveztem sem regény formába önteni, sem nyilvánosságra hozni. Egyszerűen csak kikívánkozott belőlem. Azért nem tervezek sosem előre folytatásokat, mert mindig csak arra szeretek koncentrálni, amit épp írok. Ha utána szeretne előtörni egy folytatás, hát legyen. 

H.: Volt valami, amiben más volt írni ezt a könyvet mint a másik kettőt, ha igen, micsoda?

J. K. S.: Figyelnem kellett arra, hogy a történet önálló könyvként is megálljon a lábán. Eleinte nehéz volt, de azt hiszem, vettem az akadályokat. A másik, amiben még más, hogy E/1-ben írtam meg, így talán könnyebb volt a munka és a végeredmény személyesebbre sikeredett.

H.: Mennyire volt könnyű/nehéz címet találni?

J. K. S.:  A címek nálam valahol az írás közben ugranak be. Nem keresgélem őket, csak előugranak valahonnan, és mivel hiszek a sorsszerű dolgokban, hagyom őket olyannak, ahogy megjelentek.

H.: A borító ugyanolyan élénk, figyelmet-magára-irányító, mint az eddigi könyveidnél. Tudatos döntés volt?

J. K. S.: A borító ugyanolyan élénk, figyelmet-magára-irányító, mint az eddigi könyveidnél. Tudatos döntés volt?

Azt hiszem, az élénk borító már összekapcsolódott J. K. Smithszel. *mosoly* Imádom a színeket. Valaki azt mondja, a kevesebb néha több, de nálam ez nem így van a borítók terén. Ha a borítótervekről van szó, nyakas vagyok , mint az öszvér.

H.: Andi karaktere bohókás, energikus, kicsit talán őrült is, és ezen nem változtatott Kanada sem. Hasonlít rád, vagy te inkább olyan racionálisnak tartod magad, mint amilyen Kori?

J. K. S.: Én azt hiszem a kettő egyvelege vagyok. Abszolút racionális és realista, mégis képes vagyok böszme nagy baromságokat elkövetni. 

H.: Ha mondanod kellene egy spoilermentes jelenetet, amit a leginkább szerettél írni, melyik lenne az? Van ilyen egyáltalán?

J. K. S.:  Spoilermentesen nagyon nehéz, viszont ha csak annyit írok : utószó, mindenki, aki olvasta, tudja mire gondolok. Az a rész a kedvenc. Olyannyira, hogy mindhárom regényből az a favorit nálam. Ott nem kellett egy pillanatig sem agyalnom. És még én is sírtam közben. 

H.: Felteszem ennek a kérdésnek az ellenkezőjét is: van olyan jelent, amit a legnehezebb volt megírnod?

J. K. S.: Itt inkább azt mondom el, hogyan írok. Ha van ihlet, dolgozom, ha nincs, és csak küszködök a monitort bámulva, elteszem a laptopot a fenébe és tévézek inkább. Tehát nem volt ilyen.

H.: Hősnőnk sokáig nem tudja, hogyan kellene döntenie, így téged is megkérdezlek: számodra Tom vagy Paul a befutó? Miért épp ő?

J. K. S.: Paul. Tom elhamarkodott döntés volt, de a hibáknak is megvan a maguk varázsa. Ő is tipikus férfi, csak a csendes, tűzmentes fajtából, amitől nekem - be kell valljam - az életben is kinyílik a bicska a zsebemben. Én szenvedélyes, olaszos típus vagyok. Ha valakivel nem tudok egy jóízűt veszekedni, annak nincs helye az életemben. 

Paul az, aki az enyhe alattomossága miatt megfelelő alany a harcokra. *vigyor*

H.: Andi egy fontos vágyat dédelget a szíve alatt. Meg tudod fogalmazni, hogy egy olyan független nő számára, mint ő, hogy lehet ilyen fontos a saját gyermek gondolata?

J. K. S.: Mint anno nekem. Előbb szerettem volna gyereket, mint megfelelő férfit. A gyermek adja meg az élet értelmét. Minden más pótolható.

H.: Néha féltem attól, hogy szívtelen leszel, és máshogy alakul a könyv vége, elvégre sok mindent történt... Megfordult a fejedben, hogy máshogy alakítod a szálakat, és nem lesz happy end?

J. K. S.: Egy pillanatig sem. A könyvek terén idealista vagyok. És számomra a boldog vég az ideális egy regényben.

H.: Tudom, hogy még friss ennek a könyvednek a megjelenése, de nem bírok magammal: mit tervezel a jövőre? Lesznek még kalandok/kalamajkák a Walker farmon, vagy egy teljesen más világba vezetnéd el az olvasóid, új karakterekkel?

J. K. S.: Amin jelenleg dolgozom, nem kötődik a farmhoz. A sztori is más, kicsit az írásmód is. Ahogy haladok előre, úgy merek egyre jobban kilépni a komfortzónámból. Kíváncsian várom, milyen lesz majd a Csak a tested érdekel fogadtatása.

Nagyon szépen köszönöm, hogy elkészíthettem az interjút.
*Hikari