Marissa Meyer: Cinder (Holdbéli krónikák 1.)

„Jobb vagy, mint ők. Értékes vagy.”

Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 432
Fülszöveg: Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Már egy ideje szemezek ezzel a regénnyel, de amikor annak idején elkezdtem, rájöttem, hogy az angol verziót szereztem meg.
Úgyhogy ott is hagytam.
Viszont AniTiger volt olyan kedves, hogy kölcsönadta a saját példányát, így szerencsém volt elolvasni.

Hősnőnk Cinder egy különleges műszerészlány, aki kiborg létének és az ebből adódó tehetségének köszönhetően bármit képes megjavítani.
Emiatt a tehetsége miatt hírneve van Új-Pekingben, és ez a hír eljut a birodalom hercegéhez is, aki fel is keresi a lányt, mondván: nemzetbiztonsági ügy miatt van szükség a segítségére.
Kérdések, politikai ármánykodások, megjelenő szikrázó érzelmek.
Egy percig se hagyott unatkozni.

Azért kezdtem el, mert eléggé be voltam sokallva a romantikus, instant szerelmes, happy end lesz a vége úgyis könyvektől
És kellett valami, aminek köze nincs ehhez a műfajhoz, és a steampunk általában ilyen. Ha van is benne romantikus szál, az olyan minimális, hogy nem zavarta az érzékelőimet.
Olyan felemelő érzés volt, kicsit elruccanni a jövőbe, anélkül, hogy felálltam volna a kanapéról.
Azt hiszem, engem pont ez nyűgöz le a műfajban egyébként: annak ellenére, hogy nem a jelenben játszódik, nem fest tökéletes, problémamentes képet.
Ugyan úgy vannak gondok, nehézségek, csak kicsit más típusúak, mint amilyeneket mi ismerünk.
Ki gondolná például, hogy egy világban, ami már túlvan a negyedik (!) világháborún számomra még a harmadik is elképzelhetetlen módon abszurd egyébként, újra megjelenik a pestis, és tömegesen szedi az áldozatait?
Mert itt bizony az a helyzet.
És pech, mert ellenszer meg nincsen. Legalább is kész még nincs. 

Mondanám, hogy sablonos, és hamar rá lehet jönni a fordulatokra. Mert így van. De kit érdekel?
Engem nem, az biztos.
Marissa Meyer stílusában ugyan is van valami, ami miatt az ember csak olvassa és olvassa a könyvet, mint valami megszállott. Sejted ugyan, hogy mi fog történni, így a nagy durranás nem is annyira nagy, de azért na. Mégse bírod letenni, és mondjuk nekiállni tanulni/takarítani/az űrlényekkel beszélgetni, mert amíg a végére nem érsz, addig minden egyéb teendő másodlagossá válik.

 
Legalább is nálam így volt, bár lehet azért, mert nagyon bírtam Cindert. és nem csak azért, mert néhány éve én is bizonyos értelemben kiborg voltam. Főleg azért, mert amilyen fiatal volt, olyan talpraesett. És most nem arra gondolok, hogy bármilyen elektronikai cuccot megbütykölt, hanem arra, hogy még akkor is erős volt, amikor más összehullott volna.  Oké, nem volt egy rendíthetetlen kővár, voltak megingásai, de hát kinek nincsenek. És ez tette élővé. Emberibb volt, mint néhány másik karakter, az biztos.
Kai hercegről ódákat akartam zengeni, aztán úgy döntöttem, inkább mégsem: egyrészt, mert akkor lelőném a poént, amit nem szeretnék, másrészt: ő Kai. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ilyen névhez az írónő milyen személyiséget alkot, és nem csalódtam. A kora ellenére nehéz döntések súlya nyomja a vállát, mégis van benne valami jófejség, és mérhetetlen odafigyelés. Nagyon remélem, hogy nem most olvastam róla utoljára.

Levendra úrnővel nem nagyon tudok mit kezdeni. Szerintem a nőnek elgurult a gyógyszere. Vagy csak holdlakó. Vagy mindkettő egyszerre. De hogy valami bekattant nála, az ezer százalék. Van egy olyan érzésem, hogy nem fog nyugton ülni és teát szürcsölgetni a fátyla mögött.
Adrit és Pearlt viszont még az úrnőnél is unszimpatikusabbnak találtam. Főleg Adrit. Ha ti már láttátok egy besavanyodott, rosszindulatú, bántó, utálatos karaktert…na ő, lazán übereli. Azon agyaltam néha, hogyha a karma valóban visszaszáll (lehetőleg könyvszereplőkre is), akkor ő piszok rosszul fog járni majd.

Azt az anyacsavaroskiborgmindenségét neki, hogy ez mennyire jó volt! 
Mikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni, de egyszerűen sodort magával a történet, mindig történt valami, ami miatt nem tudtam letenni. 
Aki talpraesett hősnőt, jó fej herceget és sodró lendületű könyvet keres, megtalálta. 
Amint tudom, olvasom a 2. kötetet, mert ilyen függővég után tudnom KELL mi fog történni.