Ella Maise: Akarlak, Adam Connor

„Amit tettünk, az tele volt élettel, fájdalommal, gyönyörrel, gyűlölettel, haraggal, sőt még egy egész kicsi reménnyel és szeretettel is.”

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 510
Fülszöveg:
Kérdezheted persze, hogy ki a fene az az Adam Connor. Ez a nemrégiben elvált Oscar-díjas filmszínész mostanában költözött be a szomszédunkba a kisfiával. Ő a legdögösebb lélegzetelállító szuperhím és egyben a legmegáltalkodottabb agyafúrt gazember, akivel valaha is találkoztam.
Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá, remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem leskelődnél utána? Hát persze…
Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá, vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben, hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra – vagy talán a cicimre – hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem pedig, hogy börtönbe kerülök miatta!
Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam olyan édes kis aljasságokat suttogott a fülembe? Ezért senki nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot, ami miatt esetleg megáll a szíve?
Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe, egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell menteni – nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is megmeneküljek –, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.

Ella Maise Jason-nel beírta magát a szívembe, de tudtam, hogy még akarok tőle olvasni. Van valami tökéletes kikapcsolódást előidéző titkos összetevő a történeteiben, ugyanis tényleg kiszakítanak a monotonitásból.

Köszönöm szépen az Álomgyár kiadónak a recenziós példányt.

Hősnőnk ezúttal Olive makacs, és igazán mocskos szájú barátnője, Lucy, aki egy kellemetlen helyzet miatt kénytelen barátnőjének és annak férjének házába költözni, amíg nem talál más megoldást. Így történhet az, hogy a híres színész, Adam Connor szomszédja lesz, akivel elég hamar meg is ismerkedik, bár kapcsolatuk nem indul épp felhőtlenül.

Vajon mi erősebb, a vonzalom vagy az átok, amit Lucy bebeszél magának?

Képes lesz a fiatal nő megtalálni önmagát és a saját útját?

Az életben is lehet valami happy end?

Nagyon meglepődtem, amikor megláttam januárban, hogy megjelent, hiszen csak nyár elejére vártam. Viszont megjelent bennem a félsz is: ha ennyivel korábban jelenik meg, vajon nem fog a minőség rovására menni?

Nem olvastam az eredetit, szóval - szerencsére -, így nem is tudom összehasonlítani. DE a furcsa szám/személy ugrálás (konkrétan E/2.-ben vannak írva monológok, mielőtt visszatérne E/1-be) az elején még nekem is feltűnt. Aki olvasta angolul: ott is így van? Engem ez eléggé kizökkentett az olvasásból.

Oké, most, hogy a feketelevesen túl vagyunk, jöhet a pozitív része, mert akármennyire is tűnök szőrszálhasogatónak, elégedett vagyok.
Most lehet azt mondani, hogyha annyira elégedett vagyok, akkor miért tartott majdnem egy hétig az olvasása, de ez nem a könyv hibája. Nekem nem volt kedvem annyira olvasni, mint általában, beértem néhány oldallal naponta.

Aztán egyik este, amikor nem tudtam aludni, úgy döntöttem hasznosan töltöm el az időt, a kezembe vettem a könyvet. Nem kellett hozzá egy-két fejezet, és újra éreztem, hogy nincs kedvem letenni.
No, nem azért, mintha szereplőink megváltották volna a világot, egyáltalán nem ez történt, ugyanakkor jól éreztem magam olvasás közben. Feldobta a kedvemet, elűzte a nyomott hangulatomat, szórakoztatott.
Pedig, mint mondtam, ez nem az a könyv, aminek a mondanivalóját az ember hosszú hetekig, hónapig hordozza magában, vagy éppen szerencse sütire kerülnek belőle idézetek, de mégis van egy hangulata, ami miatt nem tudtam nem szeretni, még ha egy kicsit elégedetlenkedtem is a korábban említett fordítási dolog miatt.

Szeretem azokat a regényeket, amelyek önállóan olvashatóak, mégis van köztük egy kapocs. Itt ez a közös pont volt Lucy, aki már az előző kötetben is felkeltette a kíváncsiságom. Nő létére igazán szabad szájú, szinte már vulgáris, amit nem biztos, hogy mindenki elnéz majd. Nekem ugyanakkor nem volt vele bajom, az ő karaktere ilyen, így kell szeretni. bár valaki megfejthetné nekem, miért vonzódott ennyire Olive melleihez. Nagyon-nagyon-nagyon fura volt. Ugyanakkor egy erős női karakterről beszélünk, aki soha nem vár(t) arra, hogy érte jöjjön a helyes herceg, vagy ez esetben színész, és boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Képes kiállni magáért, képes gondolkodni, ha kell, cselekedni is. Véleményem szerint egyre kevesebb ilyen hősnő van, így felüdülés volt róla olvasni.
Cím illetve főszereplőnk Adam. Szerintem nagyon régóta ő az első olyan könyves álompasi, aki nem vett le száz százalékban a lábamról. Kedves volt, törődött a fiával, e mellé még jól is nézett ki, ráadásul igazán kitartóan harcol azért, akit meg akar szerezni mégis olyan érzésem volt, hogy nem tudtam meg róla elég dolgot ahhoz, hogy igazán képes legyek megszeretni. 

Kifejezetten jót tett a könyvnek a váltott szemszög, de kicsit több Adam fejezetet azért könnyen el tudtam volna viselni.

Viszont Aiden az első megszólalásával belopta magát a szívembe, és ott is maradt a könyv végéig. Imádtam a kis srácot, igazi gyerek, szuper pillanatokat köszönhetek neki. Oké, akkor itt most halkan hozzáteszem, hogy az apjával közös jeleneteknél azért megdobbant a szívem.
Adeline volt ezzel szemben az a karakter, aki minél többet szerepelt, annál unszimpatikusabb lett. Ha fellapoznám a szótárat, és megkeresném az „önző liba” vagy az „irritáló hárpia” kifejezést, az ő neve lenne mellette szinonimaként.

Ha már az idő ilyen szürke-borongós, legalább ez a könyv hozott egy kis napsütést a napjaimba, végre felfelé görbült a szám sarka, nem le.
Az első kötet ismerete nélkül is olvasható, garantálom, hogy önmagában is remek szórakozást és kikapcsolódást nyújt.
Ha szereted a romantikát, némi erotikával vegyítve, akkor ez a te könyved. Szóval tessék megszerezni, fellapozni, és elkezdeni. Hidd el, a végére te is akarsz magadnak majd egy Adam-et. Vagy Aiden-t. Esetleg mindkettőjüket.