Kultursarok: A Pál utcai fiúk musicalen jártam

Jó reggelt!

Most, hogy úgy-ahogy sikerült kipihennem magam, és a gondolataim is kezdenek összeállni (az első kávé előtt… ritka), úgy döntöttem élménybeszámoló érkezik.
Egyrészt, hogy bármikor fel tudjam eleveníteni én is, másrészt, hogy másoknak is meghozzam a kedvét, menjen el és nézze meg.

Még az elejére néhány gondolat a méltón híres regényről, amit újraolvastam az előadás megelőzően.

Különleges kapcsolatom van ezzel a klasszikussal. Amikor annak idején kötelező olvasmányként megszenvedtem vele, csak úgy tudtam elolvasni, hogy előtte megnéztem a filmet. 
Aztán két éve egyre több ismerősöm nézte és dicsérte a musicalt  illetve egy kedves ismerősömnek hála lett POKET zsebkönyvem is. 
Az biztos, hogy felnőttként más érzés volt újraolvasnom, szeretet és nosztalgia mozgolódott bennem olvasás közben végig. Élvezettel sétáltam végig gondolatban a Pál utcán, léptem be A GRUNDra, és bizony nyeldekelnem kellett a végén. Drága, drága, hűséges, tiszta szívű szőke Nemecsek… 
Szívesen újra odaadnám azoknak az időközben felnőtt gyerekeknek, akik régen nem szerették.

Határozottan úgy érzem, hogy ez a tipikus „kötelező” olvasmány, amelyet nem ötödikes gyerekek kezébe kellene adni. A  saját gyerekkori emlékeim se túlságosan pozitívak ezzel a történettel, jó néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevegyem és képes legyek értékelni is művet.

Örülök, hogy a Vígszínház felkarolta a művet és színpadi előadás lett belőle, mert számomra nagyon nagy élmény volt, néhány jelenetnél a színészi játék, a dalok adtak az élményhez, olyan hangulatot hoztak létre, ami olvasás közben nem létezett.
(Elő) születésnapi ajándékként kaptam meg a jegyeket, és kicsit ugyan féltem, hogy pótszékről nem fogok látni, vagy vesz el az élményből, szerencsére sikerült olyan helyet találnom, hogy mindent láttam, és szívből élvezhettem.

Mikor vége lett a darabnak azon gondolkodtam hazafelé, hogy mennyi energia és munkabefektetés lehet az egész műsorban a színészek részéről.
Két órás műsorról beszélünk, annyi futással, ugrálással, és mászkálással, hogy már abban elfáradtam, hogy néztem a csapatokat. És akkor a sok énekről nem is beszélek, amit szintén rettentő jól, átéléssel adtak át. Profizmus emberek, profizmus!

Dés László és Geszti Péter együtt fülbemászó, dallam és dalszövegtapadást előidéző zenéket írtak a darabhoz, mutatom a kedvenceimet:

Összességében úgy érzem, hogy megérte elmennem, és ott lenni a nézőtér sorai között, miközben a színpadon megelevenedett a Grund, a Füvészkert, igazán éltek a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek.
Még most, 111 évvel a regény eredeti megjelenése után is képes megszólítani és megérinteni az embereket Boka, Nemecsek, Áts Feri és a többiek időtálló története.

*Hikari