Elizabeth Richards: A sötétség városa (A Fekete Város krónikái 1.)

„Az eszem azt mondja, hogy ez veszélyes játék, és el innen, a szívem azonban itt tart.”

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2013

Oldalszám: 392

Fülszöveg:
A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást.
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között.
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a „vértársa”, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.

Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki!

Végigpörgettem a körülbelül ötszáz könyvet tartalmazó várólistámat, hátha találok rajta valami jó olvasmányt, amiben nincs, vagy nagyon minimális a romantika, mert kicsit már sok ilyen műfajú könyvet olvastam mostanság.

Valami kikapcsolós, olvasmányos történetet kerestem. Erre esett a választásom, és milyen jól döntöttem.

A történet a Fekete Városban játszódik, ami igyekszik talpra állni a háború után. Fal választja el egymástól az embereket, amilyen Natalie, és a sötétfajzatokat, amilyen Ash is.

Kijárási tilalom uralkodik a városban, ám a két fiatal rendszeresen megszegi ezt, egyik éjszaka pedig pont emiatt akadnak össze.

Mint kiderül, az nem az első és nem is az utolsó találkozásuk volt.

Ami tiltott, az mindig csábítóbb…

Igazából az egyik író ismerősöm értékelése vett rá arra, hogy jól teszem, ha elolvasom; ő annyira elismerően nyilatkozott, aminek nem tudtam nemet mondani.

Igaza volt, tényleg letehetetlen típusú könyv, húsz oldal után annyira magába szippantott, hogy nem igazán akartam letenni, csak ha nagyon muszáj volt. Száraz tankönyvi szövegek mellett igazán jól esett elalvás előtt ebből is olvasni néhány oldalt.

Egy teljesen újszerű világot alkotott az írónő,  kombinálva a disztópikus elemeket a fantasy-val (mostanában egyébként több ilyen könyvet is olvastam,tetszett is)

Nagyon szerettem, hogy egyáltalán nem tudtam, mi lesz a következő fejezetben a fordulat, vagy egyáltalán mi fog alakulni, de az biztos,  hogy csak olvastatja és olvastatja magát a regény.

Mondhatnám, hogy ez a „szeretlek, de nem lehetünk egymáséi” kapcsolatot már Shakespeare ellőtte Rómeó és Júlia halálos szerelmével, de az a helyzet, hogy nem mondok ilyet. Mert jót tesz a témának a vérfrissítés, jó, hogy valaki írók közül is mer ehhez a témához nyúlni, méghozzá anélkül, hogy unalmas lenne.

Natalie annak ellenére, hogy néha idegesítő volt ezzel a „független akarok lenni, de azért anyuci kicsit lánya vagyok” szemlélettel, azért kedveltem. Amikor nem ment az agyamra. Néha kicsit úgy éreztem, hogy nagyon úri lánynak tartja magát, aki a többieknél jobb és feljebbvaló, de szerencsére a könyv végére ez a szemlélete is megváltozott.

Ash-t jó fej srác volt, bár a könyv elején azt hittem, hogy vámpír. Végül kiderült, hogy nem az, hanem úgynevezett kevertvérű. Ugyan az elején csak a drogdíler énjét ismerjük, de aztán szép lassan rájöhetünk, hogy sokkal összetettebb, sokkal emberibb a személyisége, mint elsőre gondolnánk.

A váltott szemszög egyébként rettentő jót tett a történetnek.

A mellékszereplők közül Céklát kedveltem leginkább, hatalmas figura volt és igaz barát. Kiált azért, amiben hitt, és mindig lehetett rá számítani.

Day is igazán aranyos volt, egy ilyen barátnőt azért simán elfogadnék magamnak a való életben is. Oké, az előítéletessége és a csőlátása mondjuk a történet kezdetekor nem tette túlságosan szimpatikussá, de előnyére változott.
Natalie anyja, Sebastian vagy épp Tiszta Rózsa viszont… valamiért úgy érzem, bele fognak ők még köpni főszereplőink levesébe, csak egyelőre nem tudom, hogyan.

Trilógiaindítónak jó, reménykedem benne, hogy ki a végére igazán ki fogja forrni magát a történet.
Agykikapcsolódásnak dettó jó, hisz’ a cselekmény pörgős, egyáltalán nem kell rajta agyalni.
Megtehetném, hogy elkezdem sorolni a hibáit (mert azért van neki nem egy-kettő), de azt majd megteszi más, én most nem. Szimplán azért nem, mert egyébként meg tetszett.

*Hikari