Csak egy élhető(bb) világra vágyom, oké?

Ha bárhol élhetnétek, hol élnétek? Vágytatok már valaha egy teljesen más korba? Mi vonz jobban: a múlt történelemkönyvekből tanult ismerős kora, vagy a jövő ismeretlenje?
Azt hiszem engem inkább az utóbbi.

Újabb nap, újabb téma a Bloggerképzőnél nekem meg kell egy minimális kikapcs, mielőtt újra nekiállok a tanulásnak.
Szóval elgondolkodtam, és írok ma arról, mely’ korban élnék szívesen.

Először arra gondoltam, hogy szívesen visszamennék a ’80-as vagy még régebbi évekbe, hogy amiről csak könyvekből, vagy épp elbeszélésekből informálódtam, azt megtapasztalhassam a saját bőrömön. Mert úgy azért mégis csak más…

Hamar elvetettem az ötletet, és rájöttem, hogy inkább a jövő felé fordulnék. A meg nem ismert, még fel nem fedezett lehetőségek sokkal jobban lázba hoznak.

Sőt, azt hiszem, merek nagyot álmodni, és egy számomra is élhető(bb) világban reménykedni. Egy olyanban, ahol nincs a tizenéveseknek klímapánikjuk, mert szép lassan tönkretesszük a bolygót, és a médiából is egyre inkább ezt hallani.
Egy olyanban, ahol a huszonévesek mernek gyereket vállalni, van jövőképük, mert van jövőjük.
Egy olyanban, ahol a negyvenesekben nem merül fel a „lesz a nyugdíjam?” kérdés legalább havonta, mert most úgy néz ki, hogy nem lesz… lennie kellene.

Egy olyan világot szeretnék, amiben könnyedén lehet élményeket szerezni. Ahol nem kell 48 órával korábban szólnom a MÁV-nak, ha én utazni szeretnék, hanem mint minden normális ember, csak megveszem a jegyet és használhatom a vasutat.
Olyan világot szeretnék, ahol nem kell rengeteg kört futni amiatt, ha én más típusú kerekesszéket igénylem, nem kérdőjeleznék meg a szavamat. Vagy jobban mondva: nem mások döntenék el, hogy nekem szükségem van-e erre vagy sem.
Olyan világot szeretnék, ahol létezik egy olyan speciális autó, amit könnyedén használ egy kerekesszékes, és nem olyan, mint a mesékben, hogy abban se vagyok biztos, valóság-e.

Olyan világot szeretnék, ahol van elfogadás: nem csupán a fogyatékkal élők, a más nemi identitásúak, a más vallást követők felé, hanem mindenki felé. Önmagunk felé is. Ahol képesek vagyunk anélkül segítő kezet nyújtani, hogy nekünk abból bármiféle hasznunk származna, ahol még tudunk önzetlenek lenni, őszintén örülni a másik sikerének/boldogságának, anélkül, hogy irigység lenne a lelkünk mélyén, a mosolymaszkok mögött.

Talán naiv, talán ilyen világ soha nem fog létrejönni, de reménykedem. Hogy majd egyszer, talán, valamikor, mégis…

Ti melyik korban élnétek szívesen? Miért?
*Hikari