Henrietta Westman : A ​Vincenthez vezető út

„Mikor egy gyermek megérkezik a világra, egy kicsit megáll az idő.”

Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 344
Fülszöveg:
Vincent volt az első a történelem során, aki átültetett méhből jött világra.
A Vincenthez vezető út Malinról szól, akinek tinédzserkorában megmondták, hogy sosem lehet gyermeke, mert méh nélkül született.
Claesról szól, aki megtalálta élete szerelmét, de súlyos döntésre kényszerült, amikor kiderült, hogy a nőnek nincs méhe.
Malinról és Claesról szól, akik küzdöttek azért, hogy saját gyermekük lehessen, ez pedig elvezette őket egy bizonytalan kimenetelű kísérlethez.
Ewáról szól, aki úgy döntött, felajánlja a méhét, és ezzel kiteszi magát egy hosszú és kockázatos műtétnek.
Mats Brännström professzorról és a kutatótársairól szól, akik a kételkedők, az etikai dilemmák és az állandó kudarcok ellenére végül új reményt adtak a világ gyermektelen párjainak.

Van egy olyan rossz szokásom, hogy látatlanban is igent mondok azokra a könyvekre, amikről úgy gondolom, hogy megszólítanak. Hogy adnak nekem valamit, hogy több leszek az elolvasásuk után.
Pontosan így jártam ezzel a könyvvel is, ezúton is köszönöm a recenziós példányt a Partvonal kiadónak.

Vannak nők, akik mások. Nők, akik titkolják, hogy mások. Nők, akik ugyanolyan akarnak lenni, mint bárki más és meg akarják tapasztalni az várandóság, az anyaság örömét.
Nők, akik nincsenek egyedül.
Malin is közéjük tartozik. Tizenhat éves korában tudta meg, hogy nincsen méhe.
Nehéz, küzdelmes, olykor rosszallással és könnyekkel teli út vár rá, amikor belekezd egy kísérletbe. Egy kísérletbe, ami nem garantálja a sikert.
Neki és a párjának nincs másuk a hitükön kívül. Vajon ez elég?

Talán az egyik korábbi bejegyzésemben írtam már, de mostanában átgondolom, hogy milyen könyvet veszek, azt pedig pláne, hogy milyen könyvet kérek recenziós példányként. Általában megvárom, hogy több vélemény is legyen.
Azonban most lecsaptam a könyvre, rögtön azután, hogy elolvastam a fülszövegét. Néha egyszerűen szükségem van arra, hogy kilépjek a komfortzónámból, hogy valami olyan írást olvassak, ami nem átlagos, nem kerül mindennap a kezembe,
Hatalmas bátorságra lehetett szükség ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen.
Már az olvasást megelőzően is alázatot és tiszteletet éreztem, de aztán elkezdtem, és… kavarognak bennem az érzések.

„A történet igaz”. Így kezdődik a könyv. Ezt ugyan tudtam, de leírva látni valahogy mindig jobban üt. Tudni, hogy az itt leírtak nem vágyálmok, nem valakinek a kitalációja, hanem megtörténtek, méghozzá a nem is olyan távoli múltban. Körülbelül a 2000-es években kezdődött meg maga a kutatás, Malin tíz évvel később kapcsolódik be.

Bevallom őszintén, az elején ráncoltam a szemöldököm rendesen. Érdekes volt, ahogy Mats és csapata elkezdte a kutatást, jó volt látni, mi indította el a professzort ezen az úton. Ez a rész kissé szárazabb is volt, féltem, hogy az orvosi szál végig ilyen marad, de idővel átragadt rám a lelkesedés, az izgalom. Akartam, hogy sikerüljön, akartam, hogy képesek legyenek valami olyan módszerrel előrukkolni, amivel előttük senki más sem.
Ezer és egy vitát lehetne lefolytatni arról, a módszerük vajon etikus-e. Főleg annak tükrében, hogy létezik örökbefogadás és béranyaság is. Azt hiszem jól is tette a szerző, hogy nem foglalt állást, hagyta, hogy rágódjon ezen az olvasó, ha akar.
Úgy gondolom, lehet olyan élethelyzet, amikor egy nő számára ez a kísérlet, ez a módszer jelenti az egyetlen olyan utat, amit végigjárhatónak érez a magas kockázat és veszély ellenére is. És már csak amiatt is megemelem a képzeletbeli kalapomat ezelőtt az orvosi team előtt, hogy egyáltalán bele mertek vágni. Mert a kilencvenkilenc „nem” között meghallották azt az egyetlenegy halk, biztató „igent”.

A könyv igazi hullámhölgyeit és hullámhegyeit mégis Malin és Claes kapcsán tudtam átérezni. A könyv elején megismerjük a nő tinédzser illetve fiatal felnőtt korát, belelátunk abba, hogy ő ezt hogyan élte át, hogyan fogadta el. És az is kiderül, hogy voltak partnerei, akik nem voltak többé partnerek, mikor megtudták a helyzetet. Talán azért is szerettem kettőjük részét olvasni, mert az egymás iránt érzett szeretet, tisztelet, és bizalom még a lapokon keresztül is átjön. Valljuk be, amit Claes végigcsinál a nőért, a nő oldalán… ezerből egy férfi csinálná meg. Becsülendő a lelkierejük, az, hogyha már egyszer belevágtak, nem táncoltak vissza, csak azért, mert tele volt az út nehézségekkel, könnyekkel, és félelemmel. És az út, amin végig kell a sikerért menniük, az embert és a kapcsolatot és próbára teszi. Nagyon féltettem Malint, drukkoltam neki, és izgultam is érte, még annak ellenére is, hogy a cím már utal rá, hogy sikerülni fog.

Nem egy túl hosszú könyv, mégsem lehet vele gyorsan haladni, mert fel kell fogni, meg kell emészteni a benne leírtakat.
Egyáltalán nem szokványos, olykor embert próbálóan kemény, de mégis magával ragadó. Vincent története nem olyan, amit az ember elolvas és elfelejt. Inkább olyan, amit az ember elolvas és még hónapokkal később is eszébe jut.
Elképesztően hálás vagyok, hogy megismerhettem ezt a különleges könyvet. Sokat gondolkodni valót adott, de közben rávilágított, hogy mennyi olyan dolog van az életemben, amiért hálás lehetek.
Újraolvasós lesz, ebben biztos vagyok.

*Hikari