Christina Lauren: Egy fiús könyv

Ha nem lennél, teljesen másmilyen lenne a világ.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 382
Fülszöveg:
Tanner Scott és családja három éve ezelőtt költözött el Kaliforniából Utah államba. A biszexuális kamasz nehezen illeszkedett be új környezetébe. Most, hogy már csak egy féléve van hátra a középiskolából, alig várja, hogy szabad lehessen az egyetemen, így hát elhatározza, hogy az utolsó, Utahban töltött hónapjain nem fogja megerőltetni magát.
Amikor azonban a legjobb barátja, Autumn felveti, hogy jelentkezzen a Provo High nagy presztízsű kreatív írás szemináriumára (ahol csábítóan nagy jutalom jár annak, aki egy félév alatt képes összerakni egy saját könyvet), Tanner nem tud ellenállni a kísértésnek, és belevág. Már csak azért is, hogy bebizonyítsa Autumn-nak, hogy már az ötlet is komolytalan. Miért ne lehetne négy hónap alatt megírni egy regényt? Semmiség: négy hónap egy egész örökkévalóság!
Kiderül, hogy Tannernek csak részben van igaza: négy hónap csakugyan hosszú idő. Bár az csak egy pillanatba kerül, hogy felfigyeljen Sebastian testvérre, a mormon csodagyerekre, aki tavaly már kiadót is talált a szemináriumon írt regényéhez, most pedig az osztályt tanítja. Ahhoz pedig egy hónap sem kell, hogy Tanner fülig belé is szeressen.

Az a helyzet, hogy olvasói válságban vagyok. Azt hittem, ez csak egy hangzatos kifejezés, és ilyen nincs, de rá kellett jönnöm: van. Nálam pedig nem napok, hanem hetek, de inkább hónapok óta tart. Nincs kedvem olvasni, ha mégis belekezdek egy könyvbe -magamhoz képest - lassan haladok vele. Más kapcsol ki, ennek ellenére mégis viszek könyvet magammal az egyetemre, mert fura lenne, ha nem így tennék. És azért néhány oldalt olvasok is belőle... kb. két naponta.

Úgyhogy szegény Autoboyography nehéz helyzetből indult...

Tanner a családja Provoba költözik, egy olyan városba, ahol a mormon vallás az elfogadott és majdhogynem minden az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza köré szerveződik. Ja, és nem elhanyagolható infó: az egyház bűnnek tartja a homoszexualitás gyakorlását.

Amikor Tanner a legjobb barátja unszolására jelentkezik a Szeminárium nevű órára, aminek fő célja, hogy négy hónap alatt írjanak a részvevők egy regényt. Tanner a kezdetekkor nem is gondolja, hogy nem csupán egy eddig szunnyadó tehetség kerül felszínre, hanem rátalál a szerelem. Egy olyan fiú személyében, akit tilos lenne szeretnie.

A Hagyjatok, olvasok! blogon olvasott értékelés miatt tettem anno várólistára a könyvet, aztán nem is tudom, mi miatt vettem ki a könyvtárból. Talán csak egyszerűen megláttam a könyvtár polcán és impulzív módon ez is jött a kikölcsönzött könyves pakkal haza. Azonban rájöttem, hogy kicsit megcsúsztam a kölcsönzési idővel, konkrétan majdnem lejárt a határidő, úgyhogy csináltam egy gyors hosszabbítást aztán úgy döntöttem, na, most már tényleg ideje nekiállni annak a néhány könyvnek, amit még nem olvastam, de szeretnék. Úgyhogy levettem ezt a polcról.

Mint a poszt elején is írtam, én is az olvasás mostanában nem vagyunk olyan "nem bírok meglenni nélküle" kapcsolatban, sőt! Simán tudok mondani mást, amit olvasás helyett csinálok, amikor ki szeretnék kapcsolni és simán eltelik egy-két-három hét két regény között. Nem hiányzik, így nem is erőltetem.

De aztán jön egy olyan regény, mint a Madár és a kard vagy éppen most az Autoboyography (A bejegyzés címén kívül nem vagyok hajlandó a magyar címen emlegetni) és mindig rájövök, hogy hiába tartok szünetet, imádom amikor találok egy különleges könyvet és érzem azt a összehasonlíthatatlan "na, erre vártam!" érzést. Tanner történetével is így jártam.

 Nincs sok LMBTQ regény az olvasmánylistámon, de amiket olvastam, azok tetszettek és mindegyikből magammal vittem valami tanulságot, gondolatot.

Az Autoboyography azért is lett extrémen egyedi, mert bátran nyúlt két témához is: a homoszexualitáshoz és a valláshoz. Márpedig ezt a két témát még a mindennapokban, egy beszélgetés során se szívesen emlegetik egy mondaton belül az emberek. Mintha egy homoszexuális nem lehetne hívő, egy hívő pedig nem lehetne homoszexuális... Mintha az egyik kizárná a másikat. Bátor vállalkozás volt tiszta vizet önteni a pohárba, és azt mondani, hogy akkor most álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk ezt át újra.

A fontos téma mellett ez a könyv tele volt szimpatikus szereplőkkel. Kezdve Tannerről, aki felvállalja, hogy biszexuális, meg ettől függetlenül egy kedves barát, jó fiú, és segítőkész testvér. Azt hiszem, nagyon kevés olyan támogató család létezik, mint amilyen Tannernek megadatott: ahol igazán őszinte lehet, és felvállalhatja önmagát, a gondolatait, a félelmeit. Mert bármi is történjék, a védőháló erősen és elszakíthatatlanul ott van alatta.

Sebastian különleges fiú, de a titok, amit igyekszik elrejteni a világ és önmaga elől is, egy zárkózott fiúvá változtatja. Olyan jó volt olvasni, hogy Tanner szép lassan, rétegről-rétegre ismeri meg, és fedi fel. Miközben pedig Sebastian rájön, hogy sokkal több is ő maga, mint valaha gondolta, a lényének egy fontos, állandó részét sem veszíti el: azt, amiben a meggyőződése és a hite gyökerezik.

Autum-hoz elég hullámzóan viszonyultam. Az elején szimpi volt, aztán a közepe tájékán nem, majd a végére újra kiérdemelte a barát címet. De az tuti, hogy a két fiú volt a fő pont, aki érdekelt, itt a csaj csak belerondított az eseményekbe számomra. Mint anno Róbert Katalin regénye esetén.

Akiket nem emelnék ki külön, de mindenképp említést érdemelnek: a két fiú családja. Nem is írnék róluk bővebben, mert róluk olvasni KELL, de jól példázza Tanner és Seb alapszemélyisége azt, hogy honnan, milyen háttérrel jöttek.

Fujita meg egy zseni. Mindenkinek ilyen mentort kívánok az életben is.

Amikor elkezdtem, én nem gondoltam volna, hogy a végére érve ennyire elégedett és békés leszek. Vörös pöttyös ugyan, de a komolyabb VP könyvek közé tartozik: annak ellenére, hogyha elkap a gépszíj, nehezen teszed félre, mégse lehet rajta végigrohanni, mert akaratlanul is gondolkodóba ejt. Felteszed magadnak a kérdést: te hogy döntenél? A te környezeted hogy reagálna? Súlyos kérdések ezek.

Lehetne a hibákat kiemelni persze, de nem fogom. Egyszerűen azt érzem, hogy kellett ez a könyv most nagyon, minden érzelmes, szerethető, romantikus pillanatával együtt. Elgondolkodtató, mégis könnyed. Olyan jól passzoló kettős, mint a két főszereplő. Egyetértettem Fujitával: kellett az a jó befejezés. Kiérdemelték.

*Hikari